PM Online

A városi társadalom a mesterséges fény társadalmává vált a 19. század során. A világítás fejlődő eszközeivel az ember fokozatosan és egyre hatékonyabban vette birtokába az éjszakát. A mesterséges fény kitágította a térhasználatot, fellendítette az olvasást, segítette a közlekedést,
Fotó: Fáryné Szalatnyay Judit

rugalmassá tette a munkaidőkereteket, feldíszítette az épületeket, utat nyitott a szórakoztatóiparnak, mindezzel új életmód kialakulásához vezetett: átalakította az életritmust. A világ – ahogyan a fényt a 19. század első felében nevezték – hosszú ideig mesterséges lángok formájában segítette az éjszakai életet. Kiállításunkban e lángokra fókuszálva arra a kérdésre keressük a választ: hogyan lett a század elején még álmos városokból a millennium idejére világ-város, és kik-mik szolgáltatták a lángokat? A városok kivilágosodásának folyamata a gyertyák, valamint az ezeknél erősebb fényt nyújtó repceolaj lámpák tökéletesedésével vette kezdetét. A század második felétől meghonosított, üzemileg és hálózatosan szolgáltatott széngázvilágítás a külső-belső terek használatára egyaránt hatással volt.
Az 1850-es évek végétől megkezdődött a kőolajszármazékon alapuló lámpafejlesztés és -gyártás, amely a Monarchiában is bővülő lámpakínálatot eredményezett, elhozva a század végére művészi igényű vagy dekoratív tucattermék formájában a lámpagyártás fénykorát. A nagyvárosi fejlődés során – a többemeletes lakóépületek, kulturális, politikai és közoktatási intézmények, vendéglátóhelyek, ipartelepek szaporodásával – az 1890-es évektől a technikai alternatívák kora kezdődött, hiszen az elektromos fénnyel versenyre kelő Auer-égők, az acetilén lámpák, petróleumos és gyertyás eszközök használata volt jellemző. A 20. században a modern városlakó mindennapos tapasztalata lett az iparágak által üzemszerűen szolgáltatott elektromos fény, és fokozatosan tűntek el a lángok. Kiállításunkban túlnyomórészt a Kiscelli Múzeum műtárgyai segítségével próbáljuk bemutatni a fővárosi világítás 19. századi történetét.