Interjú
Új magyar opera született Miskolcon
2025-01. szám
Különleges nap volt a január 24-e a magyar zenetörténetben, ugyanis a Miskolci Nemzeti Színházban opera ősbemutatót tartottak. Cser Ádám zeneszerző, karmester, a miskolci teátrum zeneigazgatója Atelier címen írt új magyar operát, melynek librettóját Ari-Nagy Barbara
dramaturggal és Szabó Máté rendezővel közösen alkottak meg. Az Atelier a Bajazzókkal egyazon estén került bemutatásra, nem véletlenül. A premier előtt erről és a darab keletkezéséről is mesélt Cser Ádám.
Kezdjük a címmel. Miért épp a francia „műhely” kifejezésre esett a választás?
Cs. Á.: Színházi berkekben gyakran használt kifejezés, mindennek megvan a saját műhelye egy színházban. Azt gondoltuk, hogy a színház belső világából szeretnénk bemutatni bizonyos részeket, hogy mi történik a függöny mögött, mi történik a takarásban a próbákon. Persze a mi operánk esetében ez nemcsak egy „gyakorlati”, hanem egy igazán mély, lélektani dolog: mi történik a szereplők, az emberek lelkében? Itt egy nagyon bonyolult viszonyrendszer feltárásáról van szó, ami tele van titokzatossággal. Krimi, misztikum is van benne jócskán, és olyanfajta emberi tulajdonságok, melyek nagyon fontos, hogy a néző számára új spektrumot kapjanak. Van manapság egy alapvető hozzáállás az operához, mégpedig az, hogy ez egy letűnt műfaj, ami miatt már csak egy bizonyos réteg kedveli, és hogy ez a műfaj sajátosságaiból eredő kritériumok miatt van így. Én azt gondolom, hogy nem feltétlenül úgy kell új operát csinálni, hogy egy teljesen elvont történetet egy még elvontabb zenei világgal ábrázolunk, mindezt egy furcsa, futurisztikus vagy akármilyen nem tipikusan realisztikus térben hozunk létre. Az ilyen gondolkodás talán még elidegenítőbb lehet. Szerintem olyan operát kell(ene) létrehozni, ami hozzá tud szólni a mai ember színházigényeihez, az emberi megismeréshez való vágyához – amiért egyébként nagyon sokan színházba mennek. Vagyis nekem ez volt a vágyam az Atelier operával. Lehet, hogy egyszerűen egy olyan mesét akar hallani, látni a néző, ami a puszta történetével, zenei világával belerántja az operába, és nem elidegeníti attól. Ez a kapcsolat a jelennel, a színházzal, egy létrejövő produkcióval – jelen esetben a Bajazzókkal, mely szervesen kapcsolódik az Atelier-hez – az, ami által a Bajazzók opera megerősödik, az Atelier pedig létjogosultságot kap.
Milyen történetet mesél el az Atelier tulajdonképpen?
Cs. Á.: A történet kiindulópontja, hogy elkezdődik a Bajazzók opera, ami egyszer csak leáll, mert az ügyelő észreveszi, hogy eltűnt az egyik szereplő. Innentől pedig elkezdünk felgöngyölíteni egy nagyon komoly és izgalmas fonalat. A librettót Ari-Nagy Barbara dramaturggal és Szabó Máté rendezővel közösen alkottuk meg. Én az elején felkínáltam egy szinopszist, ami egy alapcsontváza a történetnek. Máté hozott olyan értékes párbeszédeket, monológokat, szövegrészeket, melyeket ő feltétlenül szükségesnek tartott, hogy ebben a közegben, ebben a színházi háttértörténetben megszólaljanak. Majd aztán Ari-Nagy Barbara írta meg az egész szöveget Máté anyagai és az én dramaturgiám alapján.
Hogyan kezdtél neki a munkának? Hiszen egy opera megírása nem könnyű feladat. | hirdetés
 |
|
Cs. Á.: Amikor készen lettünk a szöveggel, utána kezdtem el igazán a zenei munkát. Először rengeteg olvasás és improvizálás tette ki az időmet, ami nagyon felemelő, de rendkívül gyötrelmes időszak volt, mert operát írni nagyon nehéz (nevet). Minden egyes szón és kapcsolaton és kifejezésen és fordulóponton rengeteget gondolkodtam. Mindenkinek minden szótaghosszának és hangjának az indokát kerestem, és bízom benne, hogy meg is találtam.
Milyen hangzásvilágra számíthatnak a nézők?
Cs. Á.: Egy zeneszerzőnél – szerintem – egy picit úgy van, hogy minden egyes mű egy összegzés és egy új irányba való nyitás egyszerre. Én nagyon sokféle saját technikát próbáltam ki, és valahogy minden, amit eddig írtam, bevillant: hogy hol épp melyik fog jól működni. Tehát a saját zeneszerzés-technikáim nagy része benne van. Nyilván elsődleges az, hogy felismerjünk egy karaktert; ha nem látom, akkor is érezzem, hogy ő az. Fontos volt mindenkit ellátni valamilyen „harmóniai jellemzővel”. Tehát ha meglátom a szereplőt, aki a karmestert játssza, akkor rá jellemző egy típusú harmónia, a rendezőre egy másik típusú, és így tovább. Ez volt az, ami engem végig tudott vezetni. Hangzásában mindig a dramaturgiát követem. Mindig azt az állapotot festem, ami éppen szükséges: ha izgalmas, akkor egy zakatoló, ha filozofikus, akkor egy mélyebb értelmű, szerkesztettebb hangzásvilágot igyekszem megteremteni. Számomra az a legfontosabb, hogy a szöveg és a zene kapcsolatából a közönség soraiban ülő néző beleérezzen abba a mély tartalomba, ami mögötte van.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
