Interjú
„Ne agyatlanul énekeljek szép dalokat”
2009-10. szám / Bóta Gábor
Hétféle karaktert játszik hétféle szituációban Nagy Sándor Erdélyi Tímeával a Madách Színház legújabb, 7x (hétszer) című produkciójában, a Tolnay Szalonban. A közelmúltban Soós Imre-díjat kapott színész mindent a saját elvárásai szerint próbál csinálni.
Olvastam, hogy vendéglátós zenészként, énekesként indult a pályája, Kisvárdán lépett fel különböző rendezvényeken, esküvőkön. Ez nyilván nagy tapasztalatot jelentett.
N. S.: Szerettem ezt csinálni, mindössze tizenhárom éves voltam, amikor elkezdtem vendéglátózni. Az édesapám zenészként dolgozott. Az mindenképpen igen nagy tanulmány, hogy az ember elmegy, és két-háromszáz vendéget megpróbál szórakoztatni. Egyedül jártam, egy szintetizátorral.
És miket énekelt?
N. S.: Mindent. Az Eddától a Bikiniig, a populáris dalokon keresztül bármit, csak éppen musicalt nem.
Azt miért nem?
N. S.: Mert Szabolcs-Szatmár megyében nőttem fel, ahol abban az időszakban még a musicalnek nem volt nagy keletje, én sem különösebben ismertem ezt a műfajt.
Szerepelt a kisvárdai színjátszó körben, majd felvételizett a Színházművészeti Egyetemre. Miért nem vették fel elsőre?
N. S.: Valószínűleg azért, mert fogalmam sem volt arról, hogy miről van szó. Igazából nem színész, hanem orvos akartam lenni. Csak aztán mégiscsak egyre inkább érdekelt a színészet. Ráadásul kétszer prózai szakra jelentkeztem, és a második felvételi után rájöttem, hogy valójában nem tudok semmit. Naivan álltam ehhez az egészhez, de azt gondoltam, ha bemegyek, és jól énekelek, akkor majd fölvesznek, és ennyi. Aztán végül musical-operett osztályban végeztem, de szerencsére Kerényi Imrének ez volt az első zenés osztálya, így prózát is jócskán tanultunk tőle. Sok vendégtanárunk volt, Bagó Bertalan ugyanúgy, mint Babarczy László, Koltai Róberttel is dolgoztunk, sokfélét csináltunk. Arra tanítottak minket, hogy nincs prózai meg zenés színész, hanem színész van, aki adott esetben énekelni és táncolni is tud.
Később aztán mégiscsak beskatulyázzák önöket, mert általában akik rendszeresen zenés darabokban játszanak, azokat alig-alig hívják prózai szerepre.
N. S.: Éppen ezért csináljuk ezt a kétszereplős darabot. Ebben csak zenei effektusok vannak, nincsenek dalok.
Amióta kikerült az egyetemről, játszott egyáltalán prózai szerepet?
N. S.: A Producerek inkább próza, hiszen csak néhány dal van benne. Haumann Péterrel, Gálvölgyi Jánossal, Alföldi Róberttel játszom, sokat tanulhatok tőlük. A Volt egyszer egy csapatban is sok a prózai jelenet. Én ezt jobban szeretem, mint amikor csak énekelni kell.
| hirdetés
 |
|
Az Operaház fantomjában csak mutatóban van próza. Ezt nem kedveli?
N. S.: Szerintem Raul szerepe eléggé körülhatárolt, általában bonvivánra szokták venni ezt a figurát. Én ezt nem nagyon kedvelem, és próbálom másképp megfogni.
Biztos, hogy különösebb mélységeket lehet vinni a musicalekbe? A többségük nem a könnyed szórakoztatásról szól?
N. S.: Szerintem a tipikus musicales dolgok és sallangok mellett vannak olyan zenés darabok – mint például a Volt egyszer egy csapat –, amelyek valódi hús-vér emberekről szólnak.
A musical profizmust igényel, egy bizonyos szinten kell tudni énekelni, táncolni, játszani, de aztán a szereplők abszolút kicserélhetők egymással, hiszen általában eleve több szereposztásban kerülnek bemutatásra a darabok.
N. S.: Szokták mondani, hogy mindenki pótolható, szerintem viszont senki sem. Én mindent a saját elvárásaimnak megfelelően próbálok csinálni, az, hogy más hogyan oldja meg ugyanazt a szerepet, számomra teljesen mindegy. És talán engem igazol, hogy nemrégen kaptam egy szolnoki kollégámmal együtt Soós Imre-díjat, amit általában prózai színészeknek szoktak adni. Szerintem az, hogy valaki jól néz ki és szépen énekel, még nem elég, én próbálom elérni, hogy ne agyatlanul énekeljek szép dalokat.
Az Adagio együttes tagja, a popzene és az opera között lavíroznak, ami most nagyon divatos. De ez önnek az ízlése?
N. S.: Biztos, hogy van az énemnek ilyen oldala is, szeretem a fellépéseket, a csapatot.
Nincs ebben a stílusban átverés? Nem azt akarja elhitetni, hogy ez komolyzene, miközben valójában nem az?
N. S.: Amikor az egészet Homonnay Zsolttal kitaláltuk, egyáltalán nem az opera jutott eszünkbe, hanem inkább a musical. Ha megnézzük a Nyomorultak vagy Az Operaház fantomjának a hangszerelését, akkor abban popos, rockos és szimfonikus hangzás egyaránt található. Mi alapvetően könnyűzenét csinálunk, és ezt próbáljuk igényesen tenni.
Az Erdélyi Tímeával bemutatandó estjüknek azért 7x (hétszer) a címe, mert hét jelenet van benne?
N. S.: Ugyanaz a szöveg hangzik el hétféle karakterrel és hétféle szituációban. Az alapvető téma a féltékenység. Olyan érzéseket játszunk el, amelyek nincsenek életkorhoz kötve. A féltékenység fiatalkorban ugyanúgy megvan, mint egészen öregen. Ugyanazokat az érzéseket éljük meg mindannyian.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
