Képről képre
Titokzatosság a geometriában – Orosz István grafikusművész Piero della Francesca festményéről
2011-06. szám / Eszéki Erzsébet
Számos rangos elismerés után az idén Kossuth-díjjal kitüntetett művész animációs filmjeivel, autonóm grafikáival és plakátokkal, illusztrációkkal is jelentős életművet hozott létre. Az archaizáló formákkal, a térbeli illúziókeltéssel, paradoxonjaival izgalmas gondolatokat ébreszt.
Szerte a világon voltak kiállításai, itthon legutóbb Kecskeméten, a júniusi Animációs Filmfesztivál idején (ahol új filmje is szerepelt), Orosz István 60. születésnapja alkalmából. Piero della Francesca 1465-ös festményéről beszélgettünk.
Amilyen játékosak és filozofikusak a saját képeid, azt hittem, talán egy szürrealista művet vagy egy Magritte-festményt választasz. Meglepett ez a reneszánsz mű.
O. I.: Magritte-tal nem tippeltél rosszul, majd elmondom, miért. De ez a Piero della Francesca-festmény se „szimpla” kép, már a hivatalos címe is komplikált: Mária a gyermekkel, hat szenttel, négy angyallal és Federico da Montefeltro urbinói herceggel. Egyszerűbben Montefeltro-oltárképként szokták emlegetni. Nemrég a kezembe került egy könyvismertetés, amelyből kiderült valami gyalázatos skandalum Federico de Montefeltro urbinói hercegről, aki ennek a festménynek a megrendelője volt, és egyáltalán nem mellékesen az egyik legnagyobb európai mecénás. Talán csak a Mediciekkel és Mátyás királlyal lehet összevetni. Úgy tudom, még az is szóba került, hogy Mátyás hadserege fővezérének szerződtesse, mert eredetileg zsoldoskapitány volt.
Akkor ő a kép jobb oldalán térdelő férfi?
O. I.: Igen, ő az urbinói herceg, aki mecénásként sok festővel állt kapcsolatban. A mi Piero della Francescánk is több képet is festett róla, de bárki készítette is a portrékat, minden festményen így látjuk, profilból, kizárólag a bal arca felől nézve. Nem nagyon volt ugyanis a másik oldalon arca. Állítólag a pestis miatt veszítette el a másik szemét, egy hatalmas kardcsapás miatt meg a maradékot. Attól ilyen furcsa az orra is. A felesége, Battista Sforza térdelt volna szemben, a másik oldalon, a hölgy azonban a kép festésekor már nem élt, meghalt gyermekük szülése közben. A mű fő motívuma: Mária a gyermekkel, de a születés témája érthető módon összefonódik a halállal.
Ezen a képen sok figura van, igaz, nem túl érdekesek az arcok. Mégis csodálkoztam, amikor azt mondtad: Te leginkább a tojásról fecsegnél. Azt kerestem: vajon mi fogott meg Téged ezen a képen? Tényleg a tojás?
O. I.: Ha először ránézel, azt mondod: ez szokványos kép, talán még unalmas is. De ha elkezdesz a részletekkel foglakozni, olyanokat vehetsz észre, amelyek igazán nem szokványosak. Láttál már olyan Madonna-képet, amelyen csukva van a kisded szeme? Mintha éppen aludna? Vagy talán nem is él? Nézd, a nyakában van egy vörös korall-lánc. Nemes Nagy Ágnes jut eszembe: „a szenvedést kapcsold nyakadra, mintha kerek vércsík fakadna”. Valami nagy, sejtelmes szomorúság van itt.
Ezek a szomorú figurák egy múzeumban nézelődve engem aligha fognának meg. Legföljebb azért állnék meg előtte, mert érzékelném, hogy van itt valami furcsaság.
O. I.: Az arcok tényleg mind egyformán melankolikusak. A geometria, a tükörszimmetria csak erősíti ezt a hangulatot. A quattrocentóra, a korai perspektivistákra igazán jellemző volt az ilyesmi. A szimmetriában is van valami mélabú, amit ezen a képen különösen indokol a halott feleség. Az ő hiánya épp az a szimmetriasértés, ami miatt fölbillen, érdekes lesz a kép. És persze még valami. A tojás. A függőónszerűen, „fejjel lefelé” lógó tojás érzékelteti, hogy itt a szimmetriával kell valamit kezdenünk.
A tojás mutatja ezt?
O. I.: A korai perspektivisták nagy súlyt fektettek arra, hogy kijelölték valamiképpen, honnan kell nézni egy képet. Leonardo még írt is arról, hogy az lenne az ideális, ha minden kép elé falat húznánk, azon fúrnánk egy lukat, és a lukon keresztül lehetne csak megnézni a festményt. Mert akkor pontosan oda állnánk, ahol a festő szerette volna, hogy álljunk. Ennél a képnél könnyű megtalálni az enyészpontot, mert ha meghúzzuk az építészeti perspektíva-szerkesztéshez használt egyeneseket, akkor ezek Mária arcán metszik egymást. Tehát Mária arcával szemben kell megállnunk. | hirdetés
 |
|
Azt viszont nem tudjuk, milyen közel menjünk a képhez. Hol lenne itt az a bizonyos „luk”?
O. I.: Éppen erre való a tojás. Ha ugyanis közeledünk a képhez, azt vesszük észre, hogy a tojásra egyre jobban fölfelé kell néznünk. Így a tojás lassan átváltozik gömbbé. Ha a reprodukciót nézzük, és nem szemből tekintünk rá, hanem lefektetjük a képet, még így, kicsiben is érzékelhető az átalakulás. Amikor ott a múzeumban – egyébként a milánói Brerában található a kép – olyan közel lépsz, hogy már gömbnek érzékeled a tojást, akkor vagy azon a ponton, ahová Pierro della Francesca állítani akart.
Az illúzió és a valóság Téged régóta izgat, lám, egyszerű geometriai tárggyal is el lehet jutni ilyen „játékhoz”?
O. I.: Ez a kép, legalábbis szerintem, az anamorfózis felhasználásának egyik legkorábbi példája, olyasmi, amivel, illetve aminek komplikáltabb eseteivel aztán az érett reneszánszban és a barokkban már tele lesz a padlás. Piero della Francesca sokakat megelőzve foglalkozott ilyesmivel. Később megromlott a látása, már nem festett, viszont írt még geometriai könyveket, az egyikben éppen a szabályos testekről, például a tojásformáról és a gömbről, ezek torzulásairól, árnyékvetésről. Biztos vagyok abban, hogy a kép geometriai megfejtéséhez nélkülözhetetlen a tojás.
És a gondolati megfejtéshez?
O. I.: A tojás a legtöbb kultúrában a termékenységgel függ össze. Lehet, hogy a tojás révén valamilyen spirituális újjászületés-gondolat merült fel a festőben, illetve a megrendelőben, ami a feleség halála miatt igencsak érthető volt. Illetve itt jön, amit a legelején kérdeztél: René Magritte. Bizony, Magritte-nak is van több tojásos képe. Az egyiken egy kalitkába zárt tojást látunk, a másikon egy furcsa, madárformájú táj sejlik fel egy ablakon túl, az ablakpárkányon pedig ott fekszik a tojás, de vannak lebegő tojásai is, amelyek már egészen közel állnak a Piero della Francesca által modellált helyzethez. A motívum egyébként a szürrealisták között többeknél megjelenik, Salvador Dalí például sokat foglalkozott éppen a Montefeltro-oltárral, sőt: a rajta látható tojással is. A geometriában, a bezártságban van valami titokzatos, szürreális. Lehet, hogy ezért kezdtem töprengeni én is a képen.
Mi az a skandalum, ami kiderült az elején említett kötetből?
O. I.: Marcello Simonetta olasz művészettörténész 2007-es könyve a Montefeltro Conspiracy, azaz: A Montefeltro-összeesküvés. Simonetta megfejtett egy titkosírással írt levelet, amit a mi hercegünk írt, s rájött, hogy egy híres firenzei összeesküvés mögött, bizony, ő maga, Montefeltro állott. Meg akarták gyilkolni a két Medici testvért, Lorenzo és Giuliano Medicit. Giulianót meg is ölték, de Lorenzo megúszta. Húsvétkor történt, 1478-ban. A megfejtett levél szerint Montefeltro herceg – akiről eddig úgy tudtuk, hogy nagyon jó barátságot ápolt a Mediciekkel (sőt, ők is azt hitték szegények) – csapatai élén már ott állt Firenze kapujánál, s ha sikerült volna a terv, akkor megrohanták volna a várost. Szóval, híres mecénása volt a reneszánsznak, de ezek szerint még a legnagyobb emberek életén is akadhat egy apró szeplő.
Orosz István saját honlapja: www.utisz.net
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
