Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
„Az élő népművészet mindig a megújulást szorgalmazta”
2021-03. szám / Pavlovics Ágota

A Hagyományok Háza 20. születésnapja előtt tisztelgő rendezvénysorozat rangos eseménye lesz az áprilisban nyíló XVII. Országos Népművészeti Kiállítás. A tárlat főkurátora Beszprémy Katalin, a hagyományokon alapuló népművészet megújításának elkötelezett híve, az ikonikus közösség-
építő, akinek szavai, derűje annyira inspiráló, hogy még a kétbalkezes kérdező is elhiszi, képes lehet egy szerény hímzés elkészítésére.
Január 22-én, a Magyar Kultúra Napján indult a Hagyományok Háza jubileumi évének programsorozata, amelynek egyik legfontosabb ese­mé­nye a XVII. Országos Népművészeti Kiállítás. Ön a rendezvény főkurátora, milyen gondolatok mentén indult a kiállítás, és hogy állítják össze az aktuális tárlat anyagát?
B. K.: A tizenhetedik alkalommal megrendezésre kerülő kiállítás az amatőr mozgalomból nőtt ki, Borbély Jolán Nyíregyházán rendezte az elsőt. Az élő népművészet mindig a megújulást szorgalmazta, és ez ma sincs másként. A kiállításra pályázat útján lehet küldeni alko­tá­so­kat, a válogatás lebonyolítása pedig az eddigi gyakorlatnak megfe­le­lően kétlépcsős. A pályázat és a kiállítás a Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a Hagyományok Háza közös munkájának eredménye. Az előválogatásokat hét helyi egyesület, valamint a Hagyományok Háza Hálózat erdélyi munkatársai szervezték. A válogatás legfon­to­sabb kri­té­riu­ma a színvonal. Korábban a Néprajzi Múzeum adott otthont a kiállításnak, most, hogy zárva van, hosszú gondolkodás után úgy találtuk, a legméltóbb helyszín a Hagyományok Há­za lesz. A terek ezúttal korlátozottak, így a zsűri a legma­ga­sabb minőségű anyagot válogatta ki. 1533 alkotást fogunk bemutatni, amelyet 464 egyéni alkotó, 27 alkotó közösség és 37 szakkör készített.

Mit jelent a népművászet megújulása a gyakorlatban?
B. K.: A hagyományt úgy értelmezik, hogy a múzeumban található anyagok reprodukciója, és nem szabad változtatni rajta. Pedig a hagyomány változik. Az egyik irány, hogy megtagadják, a másik, hogy megújítják. A megújítás titka, hogy a mai ember számára használható legyen. Ennek érdekében sokat kell másolni, meg kell érezni egy lokális kultúra jellemzőit. Ha ezt egy alkotó megérzi, a saját alkotó vénájával újat tud létrehozni. Unikális, ami Magyarországon zajlik, nálunk bontakozott ki ez a szemlélet, de van még néhány ország, ahol hasonlóan gondolkodnak, ilyenek a norvégok, a finnek és a balti államok. Ennek a meg­kö­ze­lí­tésnek az eredményeként olyan alkotások születnek, amelyek a hagyományos népművészetből merítenek, de a 21. század kihívásainak megfelelően illeszkednek be környezet-, lakás-, viselet- és ajándék­tárgy­kul­túránkba.

Mondana konkrét példákat?
B. K.: A kiállításon nagy szerepet kapnak a viseletek és a kiegészítők, ezek fogadják majd a látogató közönséget is. A munkák zöme több művészeti ágban alkotó mester együttgondolkodásával jött létre, akik fantasztikusan megújították a hagyományokat. Egy másik példát is említenék. A Coco Chanel által tervezett kis fekete ruha a kiegészítőknek köszönhetően – gyöngy, szűrrátét, nemez, hímzés, bőr – variálható, egészen mást mutat, ezért sokféleképpen hordható.
hirdetés

Emeljünk ki még néhány példát.
B. K.: Lesznek sütés-főzéshez szükséges edények. Régen ólommázzal dolgoztak a fazekasok, és amikor savanyú ételt főztek az edényeikben, kioldódott az ólom, ami káros az egészségre. Ezen az eljáráson túljutottak, ma már olyan edényeket készítenek, amelyek kiválóan használhatók a modern gasztro­nó­miában. Lehet bennük sütni-főzni a legújabb főzőlapokon is, ráadásul az ételekben benne maradnak az eredeti ízanyagok. Sok hímzés érkezett a pályázatra, tájegységenként fogjuk bemutatni őket. Nagyon gazdag a lokális népművészeti kultúra, mégis leginkább a kalocsait és a matyót ismerik az emberek. Megmutatjuk térképen és archív képen is, hogy melyik népművészeti alkotás melyik tájegységhez tartozik. Nagyon fontosak a szakrális kultúrához kapcsolódó alkotások is, mert a templomaink tele vannak giccsel. Az egyházi textileket úgynevezett úri hímzéssel díszítették régen, ha nagyobb nyilvánosságot kapnának ezek az úri hímzéssel díszített textilek, gyönyörűen fel lehetne öltöztetni a templomainkat.

Ön az édesanyja nyomdokaiba lépve kezdett népművészettel foglalkozni. Mit jelentett önnek a hímzés?
B. K.: Hatéves koromtól jártam édesanyámmal országos tanfolyamokra. Először a szülőhelyemen, Sárvá­ron, aztán a megyében, majd az országban és a Kárpát-medencében ismerkedtem a népművészettel. A tanfolyamok világlátást adtak, olyan kiváló emberekkel találkoztam, mint Andrásfalvy Bertalan, Csoóri Sán­dor, Kallós Zoltán, akik egészen máshogy gondolkoztak, mint a nyilvánosság. Ezektől a nagyszerű em­be­rek­től hallottam először Erdély­ről, a Felvidékről, az ott élő emberekről, amiről akkoriban kevesen beszéltek. Később Erdélyben, ahol feledésbe merült a hímzés, tanítottam is. Ekkor indult el a táncházmozgalom, a Nomád nemzedék, az egész hangulata, szellemisége beszippantott, magával ragadott. Olyan közösségi élmény volt, ami máig összetart bennünket. Akkoriban a hímzés nem volt divatos, ezért szőttem, ne­me­zel­tem, majd közösségépítésbe fogtam, szolgáltam, másokat hoztam helyzetbe.

Röviden hogy foglalná össze, mi mindent adhat a ma emberének a népművészeti alkotások készítése?
B. K.: Tapasztalataim alapján tudom, nagy segítség az embereknek, ha közösségben népművészeti alkotásokat készítenek, a munka a kezüket leköti, közben pedig részesei egy kapcsolati hálónak. Még ebben a nehéz időszakban is, amikor a pandémia miatt online folynak a kurzusok.


vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor