Csaknem negyven, újonnan vásárolt kortárs alkotást mutat be a Szépművészeti Múzeum Emlékező gyakorlatok című kiállítása. Az október 14-től egy hónapig látható tárlat az intézmény támogatói körének segítségével megvásárolt műveket mutatja be, a kiállításon tíz hazai és öt külföldi művész alkotásaival találkozhatnak a látogatók.

A kortárs kiállítással együtt októberben három időszaki tárlatot láthat a közönség a Szépművészetiben, a szeptember végén megnyílt Menny és Pokol házassága − William Blake és kortársai című bemutató mellett ugyanis a Rövidülő jövő című, Perneczky Géza elmúlt években készült akvarelljeit a középpontba állító grafikai tárlat is október végén zár majd.
Az újonnan vásárolt kortárs alkotásokat bemutató kiállítás a műtárgyakon keresztül, több nézőpontból vizsgálja, hogy miként alakul és működik a személyes és kollektív emlékezet, hogyan öltenek testet ezek a kortárs művészeti gyakorlatokban, és milyen módon tekinthetünk a kortárs műalkotásokra úgy, mint az emlékezés hordozóira vagy új emlékezeti struktúrák létrehozóira. A régió közösen átélt történelmi múltján, az ehhez kapcsolódó, párhuzamosan megjelenő emlékezeti narratívákon és az egyéni művészi perspektívákon keresztül kirajzolódik a hazai és nemzetközi alkotók közötti dialógus, amely történelmi, művészettörténeti és emlékezetkutatási rétegeket egyaránt érintve mutat rá arra, hogyan válhat a művészet a közös emlékezés és a kollektív gondolkodás eszközévé. |