Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
A mecénás főváros
2014-08. szám

A kiállítás a főváros műpártolásának történetét foglalja össze az 1880-as évektől máig − bemutatja Budapest képzőművészeti gyűjteményének kialakulását és koncepcióinak módosulásait a kezdetektől napjainkig. A kiindulópont a város életében kiemelkedő szerepet játszó férfiak
arcmásainak megörökítése volt, majd a XIX. század végén a di­na­mi­ku­san formálódó városkép festészeti megjelenítése állt a főváros művészeti érdeklődésének fókuszában. Az 1892-ben alapított Ferencz József koronázási jubileumi díj a fiatal alkotók támogatását tartotta legfőbb céljának, s így a kortársak művészetét támogatta.
A századfordulótól kezdve – Bárczy István főpolgármester elképzeléseinek megfelelően – a vásárlásoknak nemcsak a száma növekedett meg, hanem koncepciója is megváltozott: a képek tárgya (a portré és a városkép) helyett esztétikai és művészettörténeti szempontok kerültek a mecenatúra középpontjába. A két világháború közötti időszakban a Károlyi-palota épületében működő Fővárosi Képtár fokozatosan a legnagyobb magyar művészeti gyűjteménnyé vált. Az akkori igazgató, Csánky Dénes elképzelése szerint a három pillérre épülő „fővárosi gyűjtés a modern mesterekre, egy modern grafikai gyűjteményre és a régi pest-budai művészekre” bővült. Az 1940-es évek végére a Fővárosi Képtár az utolsó másfél évszázad hazai képzőművészetének legjobb darabjait gyűjtötte össze. Ebből következett, hogy az ötvenes években a kollekciót a Szépművészeti Múzeum Modern Képtárával való egyesítés után Nemzeti Galériává alakították.
A fővárosi gyűjtés az 1960-as években indult újra, szinte nulláról, immár a Kiscelli Múzeum épületében, a Budapesti Történeti Múzeum részeként. Az első időszakban a munka az eredeti kollekció fő gyűjtési irányainak megtartásával kezdődött, majd a hangsúly fokozatosan ismét a jelen művészetének tá­mo­ga­tá­sára került. A képzőművészeti gyűjtemény 1988-ban kapta vissza a Fővárosi Képtár nevet. Ma is a kortárs magyar képzőművészet egyik legjelentősebb kollekciója. A kiállításon a látogatók először láthatják egyetlen tárlattá rendezve a múlt és a jelen múzeumi gyűjteménygyarapító munkájának eredményeit.

Bálna, Új Budapest Galéria
09. 30-ig
hirdetés









vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor