RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. augusztus 16., szerda
Ábrahám

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
HungarIkonok – megkérdőjelezhetetlen minőség
2014-10. szám / Szepesi Krisztina

2009-ben állította ki először HungarIkonok című egyedülálló gyűjteményét Kárpáti Tamás újságíró, főszerkesztő. Először csak egy jópofa ötletnek indult az, hogy híres művészek, sportolók, példaképek relikviáit új művekbe ágyazva gyűjtögesse, mára azonban az alkotások megfordultak már többfelé a világban. A gyűjtemény, mely most a Várkert Bazárban, a Testőrpalotában te­kint­hető meg, 2014-ben két komoly díjban is részesült.

Hogyan kerültek hozzád ezek a relikviák?
K. T.: Mániákus gyűjtő vagyok, még a párizsi metrójegyeket se dobom ki. Barcsay ecsetjével, Faludy botjával és Pege vonójával kezdődött minden, amelyek egy-egy interjú, aztán a későbbiekben barátságok tárgyi emlékei. Amikor ebből már nagyon sok összegyűlt, azon kezd­tem gondolkodni, miként maradhat fenn egy ilyen gyűjtemény méltó módon az utókornak. Elsőként megkértem tehát Fehér Lacit, hogy Barcsay ecsetjét helyezze el egy munkájában.

A Mesterecsetek volt az első ilyen sorozat, hol képzőművészek esz­kö­zei kerültek mun­káik mellé.
K. T.: Barcsay esetében azonban nagyon költséges lett volna egy eredeti mű beszerzése. Először ez csak egy praktikus gondolat volt és az a néhány munka, amit így kaptam, a házunk falain, polcain kapott helyet. Mostanra pedig már száz­húsz darabból áll a gyűjtemény, mert eleinte én kerestem a tárgyakat, ám később, amikor híre ment, már az egykori tulajdonosok családtagjai is elhozták hozzám a relikviákat.

Az alkotókat megkerested és kezükbe adtál egy-egy tárgyat, hogy csináljanak vele valamit?
K. T.: Eljöttek és választottak magunknak tárgyat. Így került például Pege vonója Nagy Gáborhoz, André Kertész fényképezőgépe Konok Tamáshoz, Papp Laci kesztyűi pedig a Verebics testvérekhez.

Abba, hogy milyen legyen a végeredmény, beleszólsz?
K. T.: Természetesen teljesen szabadkezet adok, de fordult már elő, hogy szándékosan hoztam össze a tárgyat a művésszel. Ilyen volt Overdose patkója, amit Szabó Tamásnak ajánlottam, akiről tudtam, hogy patkószegekből is készít műalkotásokat. Cziffra György kottáskönyve pedig Barabás Márton után kiáltott, aki zongorákat szed szét, és azok billentyűiből alkot újat. Kalmár János Wichmann Tamás kenulapátjából készített munkájával azonban én is a kiállításon találkoztam először, így még csak lehetőségem se lett volna beleszólni. Ha minden mű úgy nézne ki, ahogy én elképzelem, az egész gyűjtemény nagyon egyoldalú lenne. Igyekszem abban gondolkodni, hogy akár ötven év múlva is érdekes legyen a kollekció egy-egy olyan darabja miatt például, mint Mátrai Erik Bartók Allegro Barbarójából készült videoinstallációja, és ezzel kicsit keresztmetszetet adjon a kor törekvéseiről, ne csak az én ízlésemről. Ráadásul nagyon izgalmas, ha ránézel egy HungarIkonra úgy, hogy letakarod a szignót, ám mégis tudod, ki alkotta.
hirdetés

A gyűjtemény folyamatosan bővül…
K. T.: A HungarIkonok mellett egy külön vitrinben megtekinthetők azok a relikviák, melyek még művészre várnak, mint például Albert Flórián válogatott dressze, Houdini bilincse, Bibó István börtönlevelei vagy Frida Kahlo ecsetje, Botero palettája és Gérard Depardieu Szegeden, Napóleonként viselt kalapja is. És ezekkel eljutottunk egy másik vetületéhez is a gyűjteménynek, ami a Worldikonok nevet viseli. Ebben a sorozatban már elkészült műtárgyként John Lennon nyakkendője, Niki Lauda sapkája, Jirí Menzel pulóvere és Tony Curtis festménye is.

A nemzetközi relikviák a külföldi kiállításokon való részvételt is megkönnyítik?
K. T.: Hiába voltak fantasztikus színészeink, mint Tolnay Klári, Darvas Iván és Ruttkai Éva, hogy csak néhányukat említsem meg, akiknek tárgyai a gyűjteményben szerepelnek, ezek a nevek nem sokat mondanak a tengeren túli, nem magyar diaszpórának. Vagyis a világnagyságok valóban segítik ezt az új műfajt, hiszen a művészettörténészek szerint ennek a kezdeményezésnek nincs előképe, így az ötlet teljesen eredeti. Meghívást kaptunk például a 2015-ös Milánói Világkiállításra, de a londoni olimpián is kiállítottunk alkotásokat.

Talán pont az ötlet újdonsága okán nyerte el a gyűjtemény nemrég a MagyarBrands Kultúráért különdíját.
K. T.: Valószínűleg ennek is köszönhető, és igazán megtisztelő az elismerés. Májusban a Magyar Olimpiai Bizottságtól kaptam Fair Play-díjat. Ez azért is különleges, mert eddig nem adták ki művészeti kategóriában. Most pedig Snétberger Ferenccel és a Baltazár Színházzal együtt én is átvehettem, miközben velünk egy időben Hosszú Katinkát és Monspart Saroltát is díjazták, Sándor Csikar pedig életműdíjat kapott. Azt pedig ötven évvel ezelőtt álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen nevek mellett szerepelhetek majd egyszer. De akkor még azt sem hittem, mint őrült Beatles-rajongó, hogy Lennon nyakkendője kerül a birtokomba, vagy hogy a bécsi kiállítást Jirí Menzel nyitja meg.

Festők ecsetjeivel indultál, most pedig már olimpiai bajnok sportoló meze és világhírű filmrendező pulóvere is megfér a gyűjteményedben.
K. T.: A mennyiség és sokszínűség miatt már azon is érdemes elgondolkodni, hogy szekciókra bontsuk, hiszen nem mindenhol lehet így, mint a Testőrpalotában három szinten, reprezentatív körülmények között kiállítani a teljes gyűjteményt. De ez a kiállítás is azt bizonyítja, hogy mindenevő vagyok, hiszen megjelenik benne a sport, az irodalom, a képzőművészet, a zene, a tánc, a színház és a tudomány is. Melocco Miklós azt mondta, ereklyetartókat gyűjtök, Ungvári Tamás pedig nemzeti emlékhelynek nevezte a kiállítást. Ebbe sok minden beletartozhat, ám legyen szó akár megidézettről, akár alkotókról, akár a hungarikonokról esszéket írókról, egyetlen szempont fontos a számomra: a megkérdőjelezhetetlen mi­nő­ség.



vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor