Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 29., péntek
Auguszta

 
 
Nyomtatható változat
Képről képre
Az iránytű – Szalóki Ági énekesnő Ferenczy Károly Madárdal című festményéről
2015-09. szám / Eszéki Erzsébet

Szalóki Ági sokszínű előadóművész, énekel gyerekeknek és felnőtteknek, sokféle formációval lép fel, dolgozik költőkkel, és már Japánban is járt a nagy sikerű Karády-műsorával. Aki ismeri a dalait, talán nem lepődik meg azon, hogy az énekesnő Ferenczy Károly Madárdal című festményét választotta ehhez a beszélgetéshez.


Emlékszel az érzésre, arra, hogy mi ragadott meg elsőre ebben a fest­ményben?
Sz. Á.: Pár éve találkoztam először a képpel, a Magyar Nemzeti Ga­lé­riá­ban volt egy nagy kiállítás, amely után elkezdtem nézegetni Ferenczy Károly festményeit, szerettem volna megismerni a műveit. Ahogy az interneten böngésztem, és megláttam ezt a képet, úgy éreztem, mint ha megtaláltam volna a lelkiállapotomat. Amikor rá­ta­lál­tam, elsőre nem is vettem észre, hogy a lány várandós, annyira el­va­rá­zsolt az egész. Pedig nagyon fontos mozzanat, hiszen a festmény maga az élet a természettel, a buja növényzettel, s azzal, hogy a fiatal nő életet készül adni valakinek. Ez nem tudatosult bennem, csupán az, hogy itt valakinek mennyire mély, zsigeri kapcsolata van a ter­mé­szet­tel. Én is szeretek elvonulni a természetbe, onnan felszippantani, visszanyerni az esetleg elvesztett energiámat. A festmény ezt a kapcsolatot érzékelteti finoman, csöndes líraisággal, azt, ami nekem is rendkívül fontos. Szükségem van a természettel, a földdel való kapcsolatra. Közben ez a lány az ég felé néz.

Ettől szinte kiviláglik az arca a lombok között átszűrődő fényben.
Sz. Á.: Szelíd az arca, van valami megható gyöngédség az egész képben. Miközben a vörösnél nincs erőteljesebb szín, és itt különösen dominál ez a tüzes hatás, hiszen a lány szinte kitölti a teret. Ugyan­akkor a markáns pirost ellenpontozza az a szelídség, amely a fiatal nő arcából és az egész testéből, annak ívéből sugárzik. Így teremt Ferenczy harmóniát a színekkel és a kompozícióval, meg például azzal a gesztussal, ahogy a lány két kézzel megfogja, szinte átöleli a fát. Amit meg lehet simítani. Érzem szinte a tapintását, ahogy a lány kedvesen, finoman hozzáér a törzshöz. A nyírfát egyébként nagyon szeretem, számomra a szelídséget, a sudárságot jelképezi. Finom, légies fa, a levelei is susognak, ahogy megrezgeti őket a szellő. Nőies lény, ellentétben olyan robusztus fákkal, mint amilyen például a platán, a gesztenye- és a diófa. Ezeket is szeretem, de más érzelmeket közvetítenek. A nyírfa jól illik ehhez a lányhoz, aki mintha saját magával találkozna éppen.

Mit szólsz a kép címéhez?
Sz. Á.: Az külön gyönyörű, hogy nem látjuk magát a madarat, noha Madárdal a cím. A hiány fontos ki­fe­je­zőeszköz a művészetben. Megyünk mi is fölfelé, a tekintetünk és a gondolatunk szárnyal föl, olyasmi felé, amit talán nem is látunk, mégis oda igyekszünk, lessük a följebb létező csodát. A lány kíváncsian, csodálattal, ámulattal néz, ez sokkal rejtélyesebb, költőibb így, hogy csak az ő arcát látjuk.



Azt olvastam, hogy Ferenczy Károly több előtanulmányt is készített, ami bizonytalan keresgélést sejtet. Közben a kész festmény már bámulatosan kiforrott mű. Te hogyan látod ezt a folyamatot a saját elő­a­dó­művészi tapasztalatodból?
Sz. Á.: Ez a szép az alkotás folyamatában, amikor a hosszas keresgélés, elmélyült befelé figyelés után egyszer csak megbizonyosodik, megteremtődik valami. Olyan ez, mint valami áramlás. Dolgoztam költőkkel, kész versekkel, de a gyereklemezeim dalait jórészt én „szültem”, amin tulajdonképpen ma is csodálkozom. Már többször tapasztaltam, hogy a legtöbb dallam, amely megszületett bennem, félig öntudatlan, álom és ébrenlét közötti állapotban születik meg. Többször kaptam már azon magamat, hogy gyötört a lelkiismeret-furdalás, hogy nem dolgozom eleget, de aztán egyszer csak azt látom, hogy tele van a füzetem jegyzetekkel, ott a munka eredménye.

Amikor meg együtt látod, akkor rácsodálkozol, hogy mindez mikor állt így össze?
Sz. Á.: Pár évvel ezelőtt megfogalmazódott bennem, hogy saját szövegeket is szeretnék írni, és bár úgy érzem, hogy még csak ennek a feladatvállalásnak az elején tartok, azért az utóbbi két évben születtek verseim. Ha nem is vaskos kötetnyi, de van már olyan mennyiségű versem, amellyel érdemes fog­lal­koz­nom, amihez érdemes dallamot keresnem, farigcsálnom a szavakat, megpróbálni zenével ötvözni mindezt. Azt szeretném, hogy képes legyek szavakkal is kifejezni magamat. Fontosnak tartom, hogy meg tudjam fogalmazni verbálisan is az érzéseimet, gondolataimat, mert közben merőben más, új fölfedezéseket élhetek át. Ebben a rajzolás és a mozgás is sokat segít.

Rajzolsz újra?
Sz. Á.: Elkezdtem ismét rajzolni, amit gyerekkoromban nagyon szerettem, sokak szerint ügyesen raj­zol­tam. Világos a kapcsolat az agyban a rajz- és az íráskészség között. Úgy érzem, hogy ha a rajz­kész­sé­ge­met fejlesztem, akkor elindulnak gondolatok, kigördülnek az ujjaim közül a szavak is.

Tud-e segíteni a Madárdal harmóniája, ez vagy másik kép, ha van benned feszültség vagy akár csak egészséges drukk a fellépések előtt?
Sz. Á.: Ilyen helyzetekben nem képzeltem magam elé képeket, de erőteljesen vizuális típus vagyok, és egyre inkább tudom értékelni a pillanatot, az engem körülvevő természetet. Elkezdtem fotózni is, az instagram remek lehetőség arra, hogy legyen egy virtuális fotóalbum, amelyben számomra fontos képeket gyűjtök össze. Korábban is szerettem fotózni, csak ahogy robbanásszerűen átalakult a fényképezés az okostelefonokkal, ez pillanatnyi zavart okozott sokakban, hová is tehetjük ezeket a képeket, hogy idézhetik meg azok az érdekes, jelentős mozzanatokat. Ma már tudom, hogy mit kezdjek velük, illetve azt is tudom, hogy nem kell mindig fényképeznem. Mert meg tudom élni tudatosan a pillanatot.
hirdetés

Fejben fotózás?
Sz. Á.: Minden, ami igazán fontos, az megvan fejben, nem kell föltétlenül képen is megörökítenem. Nagyon értem ezt a nőt, aki megfogja, szinte megszólítja a fát, keresi a kapcsolatot az éneklő madárral. Eggyé forrhatnak. Egy lány mesélte nekem, hogy egyke, kicsit meg nem értett gyerekként egyetlen barátja volt: egy fa. Hozzá ment oda minden örömével és bánatával. Ha ilyen képeket idézek föl, akkor azok segítenek. Jó pár éve volt, amikor egyszer Herczku Ágival és Nikola Parovval és zenekarával egy bulgáriai fesztiválon léptünk fel. Pár napig ott maradtunk a Fekete-tengernél, amely olyan hatással volt rám a gyönyörű színével, a hatalmas víz erejével, hogy utána hosszú hónapokkal később is ez az élmény éltetett. Amikor a szmogos, depresszív novemberben fölidéztem a tenger képét, pillanatok alatt el tudtam oszlatni a rossz hangulatomat.

Tudnál egyetlen szót mondani erre a képre?
Sz. Á.: Egység.

Érdekes, mennyire hasonlóra gondoltunk, mert nekem a szimbiózis jutott erről az eszembe.
Sz. Á.: Az emberi természet és az őt körülvevő természet egysége, olyan egymásra hangoltság jelenik itt meg, amelyet a szimbiózis szó valóban pontosan kifejez. Ez gyönyörű benne. Nekem ez a kép olyan, mint egy ima, mint egy elmélyült meditáció. Iránytű.















vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor