Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Frissen
2016-02. szám

Egy művész – egy kurátor: a Műcsarnok munkatársai, kurátorai ezúttal nagyon személyes tár­lat­so­ro­za­tot állítottak össze. A Frissen tíz alkotó újabb munkáit mutatja be, „közvetlenül a mű­te­rem­ből”. A tömör cím nem a frissebb
évjáratra utal, sokkal inkább a szellem frissességére, az autonóm alkotók sokféle megújulás-képességére, szabadságfokára.
Barakonyi Zsombor például pillanatokat, hangulatokat ragad meg, dokumentálja a világból azt, ami megérinti. Halász Andás „Úgy élek, ahogy festek” című kiállításetapjára hét nagy vászon és számos kisebb méretű kép készült. Tárgyak és aktok találkoznak össze – ahogyan ő fogalmaz: „mindegy, hogy emberi testet vagy tárgyakat festek, arra figyelek, hogy a látvány milyen festői megoldásokra ad alkalmat”. Jovián György KÉP-megújuló festészetével az úgynevezett képtudományokra reflektál. Lábass Endre végtelen történetei a valóság és az álom különös, egyszerre otthontalan és mélyen ismerős tereibe vezetnek. Nyári István képei pedig akrillal vászonra, megtervezve, is­te­ni, gyerek módra határtalan sza­bad­sá­got és kalandokat adnak lelkünknek és elménknek. Orosz István művei optikai csapdák, paradoxonok, transzformációk síkban, illetve valóságos és illúzió keltette terekben. Pika Nagy Árpád (Rög)eszméi pedig a konceptuális művészet és a Fluxus szellemi örökségének új­ra­gon­do­lá­sát adják. Rabóczky Judit és Georgios Tzortzoglou (Yorgos) alkalmi társulása meglepetésként hathat. Közel egy éve vetődött fel bennük közös tárlatként egy olyan, téren és időn, stílusokon és technikákon átívelő sokdimenziós művészi koncepció bemutatása, amely során a síkban gondolkodó festő reflektál a térben alkotó szobrászra.
hirdetés

Műcsarnok
02. 27. – 03. 26.

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor