RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. június 26., hétfő
János, Pál

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Képről képre
Minek megkötni a kezünket? – Nyáry Krisztián Ferenczy Károly festményéről
2016-02. szám / Eszéki Erzsébet

Az Így szerettek ők című első kötetével azonnal ismertté vált Nyáry Krisztián irodalomtörténészből lett kommunikációs szakember, pár hónapja pedig a Magvető Kiadó igazgatója. Felforgatta a Facebookot, amikor írókról, költőkről, a magyar történelem jelentős alakjairól közölte fotós
posztjait, s kiderült, hogy a személyes történetekre éhező emberek nemcsak a képeket nézik meg, hanem olvasnak is. Legutóbbi kötete, a Merész magyarok – 30 emberi történet a Corvina Kiadónál jelent meg nemrég. Ferenczy Károly: Október című festményét választotta ehhez a beszélgetéshez.

Ha egyetlen szót kérek erről a képről, mit mondasz?
Ny. K.: Pár éve azt kérdezték tőlem, mi jut eszembe arról, hogy magyar, én meg azt feleltem: ez a kép. Ha most egy szót kell mondanom a képről, akkor ez az: magyar. A festmény keletkezése, utalásrendszere, témája, minden ezt érzékelteti. A nagybányai iskola a magyar kép­ző­mű­vé­szet rendkívüli progresszív korszaka, csupán hajszálnyira a nem­zet­kö­zi fősodortól, de közben ugyanolyan értéket képvisel. Miközben magyar festőiskola volt, Ferenczy Károly családja német gyökerű, a felesége, Fialka Olga félig osztrák, félig cseh. Bámulatos sokszínűség, ma azt mondanánk, multikulturalitás jellemezte Nagybányát.

A kép 1903-ban keletkezett, a múlt századelő pezsgő, ígéretes, boldog időszakában.
Ny. K.: A magyar kultúra- és gazdaságtörténet egyik legprogresszívebb időszaka ez, igaz, már a len­dü­le­tesen fölfelé ívelő korszak vége, bár az emberek ezt még nem vették észre. Akkor joggal érezhették úgy, hogy végre jó irányba mennek a dolgok az országban. Ez a derűlátás érződik a képen. Az is fontos, miként találja meg, hozza létre ez az asszimilálódott házaspár éppen Nagybányán, Erdély és Magyarország, a polgári meg a paraszti világ határán ezt a csodát. Hogyan lehet úgy letenni az asztalra egy népi szőttes terítőt, hogy az természetes, magától értetődő legyen.

Az egész kert, a fények és árnyékok játéka is harmóniát, békés hangulatot áraszt. De ahogy nézegettem, apró jelekben feltűnt valami feszültség. A szőttest talán csak hanyagul odadobták az asztalra, de az is lehet, hogy csúszik lefelé, és egyszer csak lerántja azt a szép teáskannát is? A napernyő tartója is dől. Van itt valami billenékenység, és számomra ez a legizgalmasabb.
Ny. K.: Ettől nemcsak tökéletes, szemet gyönyörködtető festmény ez, hanem olyan mű, amely egyszerre sugall harmóniát és némi feszültséget is. Olyan kép, amellyel együtt tudnék élni, ha ott lenne a nappalimban. Van csomó olyan kép, amelyet nem tudnék két napnál tovább elviselni, mert akkora feszültséget teremt. Nem tudna igazodni minden élethelyzethez és hangulathoz. Ferenczy olyan pillanatot ragadott meg, amely nyugalmat és tökéletességet sugároz, de nem látszik, hogy mi lesz a folytatása. Mi már tudjuk, hogy nem volt olyan békés a múlt század eleje, noha a mából visszanézve mégiscsak az. Tudjuk, mi lett Nagybányával, Magyarországgal később. Ha mindezt nem tudnánk, akkor is bámulatosan szép festmény lenne az Október, de biztos, hogy az ismeretünk arról és az azóta eltelt korról sokat hozzátesz a befogadáshoz.

A könyveid kapcsán is érdekes kérdés: másképp olvassuk-e egy-egy költő, író életművét azok után, hogy megtudunk róla számos személyes részletet?
Ny. K.: Minden, az adott szöveggel kapcsolatos információ alakítja az olvasatunkat. Egy versnek például van ritmusa, saját nyelve, de van szerzője is, és ez ugyanolyan lényeges. Megkötjük a kezünket, ha ezt figyelmen kívül hagyjuk. Ráadásul minél inkább visszafelé megyünk az időben, annál inkább szükségünk van erre a fogódzóra. Egy Tandori-verset akkor is tudunk értelmezni, ha nem ismerjük a szerzőt. De például a Gondolatok a könyvtárban nehezen értelmezhető akkor, ha nem tudjuk, ki volt Vörösmarty Mihály, és milyen élethelyzetben, miért írta ezt. Vagy ha megpróbáljuk ezt kizárni, akkor megfosztjuk magunkat az értelmezés fontos mozzanatától. Ha pedig fontos a szerző, fontos az élete is. Azon lehet vitatkozni, hogy a szerelmi élete fontos-e.

Sok költő életművében éppen a szerelmi líra a legfontosabb, és a szerelem az, amelynek köszönhetően közelebb hozható a költő mint ember.
Ny. K.: Biztos vagyok abban, hogy nem föltétlenül azok az életrajzi szálak a fontosak, amelyek a tan­köny­vek­ben megtalálhatók. Az, hogy hány kilométert kellett gyalogolnia Petőfi Sándornak Selmecbányáról Pápáig, érdekes információ egy tájékozódási futónak, de nem egy középiskolásnak. Az első könyvem megjelenése után könyvtárosok és tanárok is azt mondták, hogy a szerelmi történet inkább izgalmasabbá tette a költőt mint embert a tizenévesek számára. Fölkeltette az érdeklődést, így az életművét is sokkal jobban meg tudták érteni. A „romlatlan” iskolások számára írott életrajzi megközelítés célja az volt, hogy megóvják az erkölcseiket, ezért kilúgozták az életrajzokat. De a mai középiskolásokat megóvni a szerelmi történetektől?

Ferenczy Károly és Fialka Olga házassága is érdekes, hiszen unokatestvérek voltak, és fölneveltek három zsenit…
Ny. K.: Ennek a képnek is van egy személyes olvasata róluk. Nem szabályos házasság az övéké, nemcsak azért, mert unokatestvérek voltak, hanem azért is, mert Fialka Olga 14 évvel idősebb volt. Korábban körüllengte a fiatal Ferenczy Károlyt a gyanú, hogy esetleg a saját neméhez vonzódna. Amikor egymásra találtak, attól kezdve Fialka Olga lett a férje menedzsere is, ő csinált belőle igazán nagy festőt. Tudta, hogy hová kell elvinnie Ferenczyt, ahol tanulhat, Milánótól Párizsig bejárta vele a világot. Látszott, hogy rendkívüli tehetség, de nem volt kitől tanulnia. Földbirtokos és hivatalnok család volt az övéké, ha nincs Fialka Olga, aligha lett volna festő belőle. De a felesége felismerte a férje zsenijét. Abba is hagyta később a festést, látta, hogy Ferenczy sokkal tehetségesebb, ezért inkább rá fordította minden energiáját. Ő maga is motorja volt a nagybányai iskola megteremtésének, a Petőfi Sándor utcai otthonukba járt mindenki. Aztán a három gyerekük tehetségét is segítette kibontakozni. Szimbolikusan és valóságosan is hátteret teremtett. Fiatalkori pompeji kirándulásuk emlékére Fialka Olga egy pompeji vörös színű függönyt festett a házuk falára, azért, hogy legyen háttér a Ferenczy képeihez. A Vörös fal című sorozatban ezt a falat festette meg Ferenczy, és ez nekem szépen jelképezi azt, ahogy a feleség megteremti a hátteret a férje, a nagy festő számára.
hirdetés

Ferenczy sok képét megsemmisítette. Miközben sikeres volt, rangos helyeken állított ki, mégis ilyen vívódó volt?
Ny. K.: A kétely jellemző azokra a festőkre, akik iskolát teremtenek. Nincs mihez viszonyítaniuk azt, hogy jó-e az, amit csinálnak. Másfajta alapok vannak, de a saját útjukon nincs fogódzó. Ferenczy pedig egyébként is tépelődő alkat volt. Csonkán maradt a pályája, viszonylag fiatalon halt meg leukémiában. Amikor először kiállította a műveit, akkor már kész, érett festő volt, és ugyanazt a stílust képviselte egész pályáján, apró változásokkal. Érdekes lenne tudni, hová futott volna ki az útja, milyen lett volna a festészete az 1920-as években.

Említetted a versek kapcsán a ritmust. Miközben a képen nem történik semmi, mégis megelevenedik a kert, nincs mozgás, de a festmény mégis mozgalmas. Milyen a kép ritmusa?
Ny. K.: A ritmus fontos szervező elve a kompozíciónak, de nem tudnám lekottázni. Hátul a kerítéslécek is olyanok, mintha táncolnának. A hiány is a ritmus része, az például, hogy itt áll egy férfi, háttal nekünk, alig látunk belőle valamit. Az október maga is fontos a ritmus szempontjából, az ősz tud ilyen szép, harmonikus lenni, mégis azt sugallja, hogy valami lezárul.















vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor