Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat

Felavatták Andrássy Gyula szobrát a Kossuth téren
2016-09. szám

A most felavatott szobor Zala György eredeti műve alapján Polgár Botond, Engler András és Meszlényi János szobrászművészek alkotása. Az ünnepségen – amelyen mások mellett Orbán Viktor miniszterelnök, országgyűlési képviselők és az Andrássy Gyula leszármazottai is részt
vettek – Kövér László házelnök és Tarlós István megkoszorúzta a szobrot. Budapest főpolgármestere beszédében kiemelte: a tér felú­jí­tása befejezettnek tekinthető, Andrássy pedig nemcsak az ország életében hozott újat, hanem a főváros is sokat köszönhet neki.
Széchenyi mellett Andrássynak köszönhetjük, hogy Budapest Közép-Európa jelentős központjává, a magyar gazdasági és hatalmi tö­rek­vé­sek centrumává és szimbólumává válhatott. Miniszterelnöksége idején készítették elő Óbuda, Buda és Pest 1873-as egyesítését, 1870-ben pedig az ő vezetésével jött létre a Fővárosi Közmunkák Tanácsa, amely rendelkezett a fővárost érintő fejlesztésekről. A nevéhez kötődő fejlesztések jótékony hatása a mai napig látható és tapasztalható, szinte elképzelhetetlen a mai Budapest ezen átalakítások nélkül – mondta a főpolgármester.

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor