RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. augusztus 23., szerda
Bence

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Közérzet
Elképesztő számok
2015-01. szám / Fáy Miklós

Emlékszünk még arra az időre, amikor ha valami unalmas, poros, idejétmúlt volt, akkor azt mondták rá: múzeumi. Érzékenyebb lelkek talán akkor sem értették, hogy miért tartják éppen a múzeumot a legszerencsétlenebb helynek a világon, de azóta elég szépet fordult a földgolyó. A múzeumok ma a kulturális világ legizgalmasabb helyei közé tartoznak. Tavalyi adatokat né­ze­get­ve: a legnépszerűbb múzeum még mindig a Louvre, az elmúlt évben 10 millió látogatót fogadott. Kicsit többet, mint a magyarországi összlakosság. Még ennél is fontosabb, hogy ez a szám 1 millióval több, mint a 2011-es adatok.
Vannak még meghökkentőbb számok. Angliában a felnőtt lakosság fele ment el az év során legalább egyszer múzeumba. Svédországban még magasabb az arány, négy nagykorúból három váltott jegyet valamilyen kiállításra. Igaz, ez csak a művelt és fáradt Európa. Amerikában a Múzeumok Szövetsége 850 millió látogatót regisztrált. Ez pedig több mint ahányan a nagy sporteseményekre és kalandparkokba látogattak. Több mint Disneyland, a baseball, a kosárlabda, az amerikai futball, jégkorong. Az emberiség egyre műveltebb.
Gyorsan megkerülve most azt a kérdést, hogy akkor vajon nálunk miért stadionokat építenek múzeumok helyett, maradjunk azoknál a kérdőjeleknél, amelyekre esetleg a választ is megtaláljuk. Mi történt? Mitől lett a múzeum hirtelen ennyire érdekes? Nyilván ők maguk is változtak, nem elég, ha föl vannak lógatva a képek, igyekeznek összefüggéseket, érdekességeket mutatni, témákat körüljárni. Hirtelen ez lett a valóság, hiszen valamivel tényleg valóságosabb, mint a számítógép képernyője. De csak valamivel, hozzáérni, használni, piszkálni semmit nem szabad. Legalábbis általában.
hirdetés

Biztos, hogy mi magunk is változtunk. Egyre szívesebben nézünk a múltba, mintha jelen pillanatban jobban érdekelne, hogy honnét jöttünk, mint az, hogy hová megyünk. Nincs ebben semmi nosztalgia, nem vágyódunk mindenféle képzelt aranykorokba vissza, pontosan tudjuk, hogy ez, amelyikben élünk, ha nem is arany, de még mindig sokkal fényesebb, barátságosabb és kényelmesebb, mint bármi, ahová visszamerenghetünk. Az ember ijedten gondol arra, hogy talán tényleg megöregedett. Nem személyében, hanem a teremtés koronája minőségében, hogy azért bámul visszafelé, mert előrefelé nincs mit nézni, csak a sötétség és a csönd vár minket. Mögöttünk meg a sok csoda. Ha szeretni akarjuk magunkat, ha jó viszonyban akarunk lenni a világgal, a legokosabb, amit tehetünk, ha múzeumba járunk.

vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor