Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Szemlélni a múltat, hogy létezni tudjunk a jelenben
2017-07. szám / Jónás Ágnes

Szent István, Szent László, Könyves Kálmán és II. (Vak) Béla után idén az Árpád-ház talán legfényesebb uralkodója, III. Béla koronázási szertartását és életét viszi színre Szikora János rendező Székesfehérváron. Az egykori koronázó templom helyén felépített grandiózus szabadtéri
színpadon augusztus 18-án és 19-én mutatják be a Koronázási szertartásjátékot, amelyben a díszletek mellett a zene is a bizánci és a keresztény kultúrát ötvözi. Az előadás főszereplőjével, Hirtling István Jászai Mari-díjas, Érdemes művésszel a szerep adta kihívásokról, a királytörténetek 21. században is érvényes üzeneteiről és a jövő évadban rá váró színházi munkákról is beszélgettünk.

A királyszerepek időről időre megtalálnak – a Kerényi Imre által rendezett 1985-ös István, a királyban Istvánt alakítottad, de bújtál már V. László, János király, II. és IV. Henrik bőrébe is. III. Béla király életében mely pontok azok, amelyek színészként és magánemberként egyaránt izgalmasak a számodra?
H. I.: Engem mindig a nagy ikonok mögött rejlő emberi tartalmak érdekeltek, szeretek a személyességen keresztül közelíteni a fi­gu­rák­hoz. III. Béla királyunk uralkodásának huszonnégy éve alatt a középkori Európa egyik leggazdagabb, legstabilabb államát hozta létre, ezért is viseli az idei szertartásjáték „Az aranykor trónusán” alcímet. Szerencsére egyre több írásos emlék kerül elő, egyre több az alapanyag, amiből kimazsolázhatjuk az izgalmas mozzanatokat. Példaértékű, ahogyan külföldről való hazatérése után megbirkózott az ellene szőtt összeesküvésekkel, ahogy Bizáncban szerzett tapasztalatait kamatoztatva felvirágoztatta a gazdaságot és a kultúrát, normalizálta a központi hatalmat, közös mederbe próbálta terelni az érdekeket, általánossá tette az írásbeliséget. Sikeres külpolitikájának köszönhetően pedig a királyság területe is gyarapodott. Erre a gazdagságra és nyitottságra, a kelet és nyugat közti dialógus létrehozására alkalmas ember cselekedeteire szerintem sokan kíváncsiak. A mi dolgunk az, hogy az előadásban az uralkodás dilemmáit olyan tartalmakkal töltsük meg, amelyek segítenek megérteni az uralkodói döntéseket.

Uralkodóink is hús-vér emberek voltak, akik hasonló kérdésekkel, bizonytalanságokkal és kételyekkel éltek, mint amilyenek az átlagembert kínozzák, vagy viszik előre döntéseik során.
H. I.: Igen, és ez a momentum kiválóan alkalmas arra, hogy befogadhatóvá, élményszerűvé tegyük a történelem jelentős alakjairól szóló előadásokat. Úgy kell mesélnünk, mint ahogyan azt egy jó idegenvezető teszi – nemcsak adatokat közöl, hanem megmutat egy várost és a benne lakókat mozgató motivációkat is.

Digitalizációval átszőtt világunkban mindenki egyetlen kattintással szerezhet információt a múlt eseményeiről. Ennek ellenére fontosnak tartod a királytörténetek felelevenítését?
H. I.: Természetesen, hiszen a színház a közösségi élmény megélése miatt soha nem fogja elveszíteni a vonzerejét, jelentőségét. Hasonlóan izgalmas drukkélményt képes nyújtani, mint egy tömegeket megmozgató sportesemény. A néző rendszerint úgy ül be egy előadásra, hogy már tudja, miről szól az adott történet, mégis kíváncsi arra, hogy a szereplők hogyan jutnak el a megoldáshoz, milyen kanyargós út vezet a drámai végkifejletig. Ez a várakozás teszi lehetővé a színház számára, hogy időről időre megújuljon, s hogy a nézőket szembesítse a múltbéli eseményekkel. Ez utóbbi különösen fontos, ugyanis sajnos az emberiségnek van egy rossz tulajdonsága: nem tanul a hibáiból, s nem veszi észre, hogy kizárólag akkor járhat jól egy ország, egy társadalom és az egyén, ha kellő figyelemmel és óvatossággal szemléli a múltját annak érdekében, hogy létezni tudjon a jelenben, s lehessen jövőképe is. Úgy gondolom, hogy bármilyen témát színre lehet vinni, ha elég merészen bánunk az alapanyaggal, s elég bátrak vagyunk a néző figyelmét elrabolni a napi aktualitásoktól. Ha egy fiatal először találkozik a királytörténetekkel, talán felébred benne a kíváncsiság, és megjön a kedve az ismeretei bővítéséhez. Nagy öröm számomra, hogy sok fiatal a szertartásjátékok hatására döntött a történelem szak mellett az egyetemre jelentkezéskor. Már ezért megéri színre vinni a történelem jeles eseményeit.

Királyi trón a jövő évadban is vár rád, méghozzá a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, ahol Jon Fosse norvég drámaíró Halál Thébában című görög drámatrilógiájában Kreón szerepét öltöd magadra. A darabot Horváth Csaba rendező-koreográfus állítja színpadra. Ez az első alkalom, hogy együtt dolgoztok?
H. I.: Most először alakult úgy, hogy együtt dolgozhatom a Forte Társulat alapítójával, Horváth Csabával, noha ifjúkorom óta jól ismerem őt, és figyelemmel kísérjük egymás munkáit. Az biztos, hogy a mozgás és a testbeszéd kiemelt szerephez jut, de ez nem idegen számomra, hiszen szinte mindegyik rendező, akivel életem során dolgoztam, nagy hangsúlyt fektetett a metakommunikációra. A Szophoklész-trilógia lenyűgöző kortárs színpadi átirata ez – Fosse új köntösbe bújtatta az időtálló, klasszikus görög történetet. Izgatottan várom a próbákat, kíváncsi vagyok, hogy Csaba egyedi színházi látásmódjának és moz­gás­szín­házi világának köszönhetően milyen előadás kerekedik.
hirdetés

A Pinceszínházban is láthatunk – Kőváry Katalin rendezővel egy különleges Márai-bemutatóra készültök ősszel.
H. I.: A számos Márai-előadást (Kaland, Válás Budán, Az igazi) színpadra állító Kőváry Katalin ezúttal a Varázs című, kevéssé ismert darab színrevitelét tervezi, melyet eddig mindössze egyszer játszottak 1945-ben. Örömmel mondtam igent Katalin felkérésére, mivel kedvenc íróm a szerző, és Mészáros Tibor irodalomtörténész barátommal – aki a Márai-hagyaték kezelője és a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa – régóta tartunk irodalmi esteket és felolvasást Márai Sándor írásaiból, igyekszünk új ablakokat megnyitni a közönség előtt. Jövőre Márai feleségének, Matzner Lolának a gondolataira fűzünk fel egy estet, s állítjuk párhuzamba a mélyen érző és filozofikusan gondolkodó író párkapcsolatokról és nőkről szóló írásaival.

A Játékszínben február óta sikerrel fut a Horgas Ádám rendezte Életrevalók, amely egy különös pár, az élete delén járó, mozgássérült, arisztokrata Philippe és a külvárosi szegénynegyedben élő, börtönviselt fiatalember őszinte barátságáról, előítéletekkel leszámoló kapcsolatáról szól, s amely az azonos című, 2011-ben Olivier Nakache és Eric Toledano által készített, Franciaországban 19 millió nézőt vonzó francia film színpadi adaptációja. Nem jelentett nyomást, hogy egy világszinten sikeres alkotást visztek színre?
H. I.: Eleinte igen, de a film alapjául szolgáló könyvet elolvasva, majd a próbák folyamán a Horgas Ádámmal való beszélgetések során világosan kiderült, hogy az általam megformált, siklóernyős balesetben nyaktól lefelé megbénult, tolószékbe kényszerült, milliomos Philippe sokkal elgyötörtebb, sokkal bo­nyo­lul­tabb, komorabb színekkel ábrázolható alak, mint amilyennek a filmvásznon láthatjuk, hiszen, ahogy a könyvből kiderül, felesége halála után minden egyes nap lelkiismeret-furdalás gyötri a balesete miatt.

A mozdulatlanság, vagyis az, hogy ezúttal kizárólag a hangoddal és mimikával operálhatsz, színészileg nehézség vagy könnyebbség?
H.I .: A „rabság” arra késztetett, hogy szárnyaljon a fantáziám, s hogy a rendelkezésemre álló kevés esz­köz­zel formáljam meg a lehető leghitelesebben a figurát.

Hazánk egyik legtöbbet foglalkoztatott színésze vagy, de színpadon kívüli életedről alig lehet olvasni, és munkáiddal kapcsolatosan is ritkán adsz interjút. Ez önvédelem vagy egyszerűen csak arról van szó, hogy nem tartod fontosnak az önreklámot?
H. I.: Vannak, akik pánikba esnek, ha egy hétig nem szerepelnek a lapokban, de én úgy gondolom, hogy minden, ami fontos lehet velem kapcsolatban, az megtörténik a színpadon, ami pedig azon kívül zajlik, nem tartozik a nagyközönségre. Bármennyire divatos is mostanában, nem akarok a magánéletemmel a lapokba kerülni. A celebkedést határozottan elutasítom, a magamutogatásra bőven akadnak jelentkezők. Az én botrányoktól mentes polgári létem nem elég érdekes a bulvármagazinoknak. Ez nem baj! Beérem azzal, ha a munkásságomról és a teljesítményemről cikkeznek.



vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor