RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2019. július 18., csütörtök
Frigyes

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Ajánló
Hagyományőrzés – Ínyenc Kert étterem & kávéház
2019-04. szám / Bóta Gábor

Harmadik éve már annak, hogy a közismert Márványmenyasszony étterem dolgozóinak jelentős része, itt nem részletezendő okok miatt, átköltözött egy vendéglátás szempontjából ked­ve­zőt­le­nebb helyre, Óbuda közel sem a legfrekventáltabb részére, az Ínyenc Kert étterem & kávéházba.
­
1907-ben nyílt itt kocsma, aztán a 30 évek közepén Fahn Gyula ala­kí­totta át jeles étteremmé, ahol állítólag Krúdy is többször megfordult. Aztán persze a Fahn-vendéglő államosításra került, Óbudai Népkert néven részegekkel teli krimóvá züllött, majd a nyolcvanas-kilencvenes évek­ben Sramli Sörözőként működött. Ezt követően több tu­laj­do­nos­váltást élt át, finoman fogalmazva sem élte a fénykorát. Mielőtt Pálos Edina és férje, Horváth Csaba, akik korábban a Márványmenyasszonyt bérelték, 2016-ban átvették az üzletet, már bálás ruhákat is árultak az első traktusában. Edina azt mondja, hogy új helyet kerestek, és bár itt sok mindent rendbe kellett hozni, meg ki is esik a fősodorból, fantáziát láttak benne. Tetszett a megosztása, hogy van egy nagyterem, ahol a sok vendég mellett elfér a már a Márványmenyasszonyban is meg­szo­kott cigányzenekar és folklórműsor, és van különterem, meg a ká­vé­ház­nak, ahol ugyancsak felszolgálnak meleg ételt is, megfelelő helyiség. És hát ott a hatalmas belső kert is, ahol a rekkenő nyári hőségben termetesen gyönyörű platánfa szolgáltat árnyékot.
Helyre kellett pofozni az éttermet és hát persze a vendégeket is „át kellett irányítani” erre a jóval kevésbé frekventált helyre. A turistacsoportoknak szinte mindegy, hová hozzák őket, mindinkább jönnek az egyéni vendégek is, de azért értük még sokat kell dolgozni. A régi stáb jó része is átjött, nemigen van fluktuáció, ami manapság ritkaságszámba megy.

Edina és Csaba nemcsak a dolgozókat hozták át, hanem azt a hagyományt is, hogy van élő cigányzene, heti öt nap, és ha igény van rá, folklórműsor szintén. Ifj. Déki Lakatos Sándor, a híres muzsikus család sarja az öttagú együttes prímása, akivel beszélgetünk arról, hogy jóval kevesebb már a cigányzenekar, mint régen. És tán a magyar vendég is kevesebb, a külföldieknek pedig nem ugyanezt jelenti ez a zene, hiszen nem ismerik a nótákat, így nem is kérnek kedvenc dalokat, de szívesen meghallgatják, amit kapnak. Rend­sze­re­sen van azonban nótaműsor, sztárvendégekkel, ilyenkor zsúfolásig magyarok töltik meg a termet.
Svájci fiatalok csoportjába csöppenünk, és tanúi lehetünk annak, hogy igencsak élvezik a műsort, ami meglepően jó. Nem érzelgős, nem magyarkodó, a két táncospár együtt él a vendégekkel, alkalmazkodik a pillanatnyi hangulathoz, és abszolút képes fokozni azt. Néhány ven­dé­get meg is táncoltatnak, akadnak, akiknek az üveges tánc kelléke, a borral töltött flaska is a fejére kerül, na ennek aztán különösen sikere van, ezt buzdítás, üdvrivalgás, hatalmas nevetés kíséri. Az énekes pedig szomorú és vidám nótákat egyaránt megszólaltat.
A séf Takács László, akinek a felesége, Takácsné J. Katalin szolgál ki bennünket. Ők szintén régen dolgoznak a cégnél, ahogy több házaspár is. A konyha, amint az várható volt, tradicionálisan magyaros. Edinával szót váltunk arról, hogy próbálkoztak innovatív fogásokkal, van egy kisebb éttermük, ott egészen más az étlap. De itt erre van igény, mi­köz­ben azért idényjellegű ételek is adódnak.
Előételekkel kezdünk. Lágy a grillezett camembert sajt illatos salátával (1950 Ft). Könnyen kenhető a kacsamájpástétom, amit házi kaláccsal hoznak (1950 Ft). Hagyományos elkészítésű az előre bekevert tatár beefsteak (2950 Ft), amihez csak a kenyér felét pirítják meg. Máshol is csinálják így, én azt szeretem, ha a pirítós mindkét oldalon ropogós és pirospozsgás. A gulyásleves (960 Ft) ízesen laktató. A bakonyi betyárleves (850 Ft) kellemesen pikáns. A kentucky jérce (2250 Ft) kívül igencsak ropog, ahogy kell, belül pedig puha. Remek hozzá a káposztasaláta és a steakburgonya. Jól készítik a kemencében sült kacsacombot is (2950 Ft). Elmaradhatatlan persze a marhapörkölt (2550 Ft), ami kiválóan fűszerezett, omlós. A lyoni hagymás bélszínlángost (3500 Ft), mivel ezt szokás szerint kiklopfolják, tehát belül nem ma-
hirdetés

radhat véres a hús, ahogy azt manapság általában egy bélszínételtől elvárjuk, nehéz úgy csinálni, hogy ne keményedjen meg, de itt sikerül jól eltalálni. A desszertek között van egy, ami különlegességnek számít, a zabkekszes sajttorta erdei öntettel (890 Ft). Ide való és mégis kicsit eltér a megszokottól. Tán érdemes lenne még néhány hasonlóval próbálkozni.
Az Ínyenc Kertben jó alapanyagokból, tisztességes árakon, ízletes ételeket készítenek.

Ínyenc Kert étterem & kávéház
III., Vörösvári út 131.



vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor