Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 29., péntek
Auguszta

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Rejtőzködve – Károlyi étterem és kávéház
2019-10. szám / Bóta Gábor

A jó bornak nem kell cégér, szokták mondani, és a Károlyi étterem és kávéháznak, ami a Petőfi Irodalmi Múzeum zölddel teli, gyönyörű udvarából nyílik, és ott a terasza is, olyan nagyon nincs is.

Na jó, egy kicsike azért van, meg étlap is szerénykedik a kapu mellett, a falon, de én is rengetegszer el­men­tem úgy előtte, hogy fel sem tűnt nekem. Itt a Belvárosban az utcán már nem engedtek több reklámot, pedig szerintem meg lehetne oldani ízlésesen, és bizony szerencsés lenne, ha többen is észrevennék ezt a fö­löttébb kellemes helyet. Az egyik tulajdonostól, Köves Ivántól megtudom, hogy sokan jönnek a TripAdvisor alapján, ott olvastak kedvező véleményeket, és akár egy-egy konkrét ételt is keresnek.
Sláger például az étlapról levehetetlen, zaftosan pompás borjúpaprikás, ezt szépen megpirult, jókora bur­gonyás palacsintában tálalják, ami a pazar köret is, de azért körbeadjusztálják zöldségekkel. Most nem ettük, mert ebből nem tudnak kis kóstoló adagot hozni, de korábban már kipróbáltuk, és fenséges. Mutatja, hogy mi ennek a helynek a jellegzetessége, jó alapanyagokból készülő, főleg magyar ételek rendelhetők itt, alapvetően hagyománytisztelően, de azért némi pluszt is beleadva. Hiszen borjúpaprikás galuskával te­mér­dek helyen van, de így, hogy krumplis palacsintába bugyolálják, aminek a tésztája finoman megszívja magát zafttal, de nem ázik el, ritkaság. Tulajdonképpen nem nagy kunszt, és mégis valami olyan, ami máshol nemi­gen kapható.
A belső helyiség és jó idő esetén a terasz egyaránt 120 vendéget képes befogadni. Bent oszlopok választják el a teret, kint pedig nincsenek egymás mellé zsúfolva az asztalok, így meghitten lehet diskurálni. A falakon költőket, írókat ábrázoló, a fotójukat is magukban foglaló alkotások, rajtuk tőlük származó szövegek. Es­tén­ként ehhez még diszkrét zongoraszó is aláfestésül szolgál. A hely szellemének megfelelően gyakran tartanak itt könyvbemutatókat, kisebb koncerteket, általában kezdőket bemutató kiállításokat, és az esküvők sem ritkák.
Amikor renoválták az épületet, étteremnek való helyet is kialakítottak benne, ami a tervek szerint olyan ebédelőként, afféle menzaként üze­melt volna, ahová akár máshonnan hozzák a meleg ételt. De aztán ott állt üresen, ez a funkció sem működött. Egy idő után meghirdették hasz­no­sításra. Tersztyánszky Andor, aki régi vendéglátós család tagja, meg Köves Iván, aki külkereskedelemmel foglalkozott, és velünk együtt ebédelve mesél az étteremről, pályáztak és nyertek. Ennek már vagy tizennyolc éve. Gyakorlatilag mindent, konyhai berendezést, székeket, asztalokat nekik kellett beszerezniük, és ki kellett alakítaniuk a hely profilját, az étlapot. Köves úr ezt tömören úgy fogalmazza meg, hogy magyaroknak nemzetközi, külföldieknek magyaros. Kereskedelmi te­vékenysége során bejárta Európát, és sokfelé megfordult a világban, Orosz­or­szágban éppúgy, mint Szingapúrban, Manilában vagy éppen Bang­kok­ban, rengetegszer evett egészen különféle éttermekben az ügy­fe­lekkel. Óhatatlanul sok ta­pasz­ta­latra tett szert, amit azóta is kamatoztatni tud.
Beszélgetünk arról, hogy körülbelül hetven százalék a külföldi vendégek aránya, figyelembe kell venni, hogy sokuk első kérdése, gulyás van-e? Ők feltétlenül igénylik a bevált magyar ételeket. Kiss Aranka séf is, aki 9 esztendeje dolgozik itt, bekapcsolódik a beszélgetésbe, azt mondja, hogy nem akarják ezeket nagyon megújítani, követik a tradíciókat, de azért kicsit szeretnek eltérni a megszokottól, és figyelnek arra is, hogy ne legyenek nagyon zsírosak, gyomrot megülők a különböző fogások. A kiválasztásukban segít, hogy az étlapon mindennek látható a fotója.
hirdetés

Hortobágyi palacsintával kezdünk, ami attól könnyedebb a megszokottnál, hogy csirkehússal töltik (2600 Ft). Nemcsak a teljesen klasszikus tatár finom (2900 Ft), hanem a hozzáadott, remek, kovászolt kenyérből készített pirítós is. A marha erőlevesben nem sima a grízgaluska, ha­nem markánsan tormás (1200 Ft). A gombakrémleves ízesen sűrű (1200 Ft). A harcsa halászlé és a gu­lyás­leves csipetkével egyaránt tartalmas. A rozé kacsamellet kissé kevésbé sütném meg, de jó ötletnek tartom hozzá az erdei gyümölcsmártást és még inkább a pirospozsgás dö­döl­lét (4200 Ft). Kevés helyen lehet kapni házi nyulat, baconban sütik, grill zöldségekkel, tört burgonyával tálalják (4800 Ft). Új a kínálatban a töltött káposzta zamatos debrecenivel (4400 Ft). A bélszíncsíkok nemességét tovább fokozza a vargánya, a libamáj és a házi krokett (4800 Ft). A számomra megint némiképp túlsütött vaddisznószűz meghitt „társával”, áfonyával és almás krokettel érkezik. Remek idea a mézben, vö­rös­borban ér­lelt körte vaníliafagylalttal (1400 Ft). A somlói galuska teljesen hagyományos (1400 Ft).
A Károlyi étterem és kávéház nem akar versenyre kelni a fine dining helyekkel, itt nem alkotnak annyira bonyolult, eredeti, kifinomult fogásokat. De amit csinálnak, jó alapa­nya­gokból készülő, ízes, gusztusos.

Károlyi étterem és kávéház
V., Károlyi u. 16.


vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor