RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2020. május 27., szerda
Hella

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Ajánló
Pimaszul jó – Bíró Lajos: A disznót’Ortól a Bocuse d’Orig
2019-12. szám / Bóta Gábor

Albumnak is beillő, jókora, pazar kiállítású kötet Bíró Lajos A disznót’Ortól a Bocuse d’Orig című szakácskönyve. Nekem az alcíme, hogy Magyar konyha pimaszul, jobban tetszik. Abban benne van, – ahogy sokan szólítják – Lali séf vagánysága. Az, ahogy temérdek mindent mer rengeteg
olyan dologgal párosítani, amiről azt gondolnánk, hogy azok aztán tutira nem illenek össze. És az is, ahogy magabiztosan, nagydumásan, érdekesen szövegel, némi kis önfényezéstől és öniróniától, szur­ká­ló­dástól sem mentesen, szellemesen, olykor epésen. Az is ironikus, ahogyan a címlapfotón ül, egy patinás fotelben, mellényben, farmerban, macsós westerncsizmában, egyik lábát lazán keresztbe téve a má­si­kon, a fotelhoz színben pontosan illő nyakkendőben, széles mosollyal. A jómódú polgár megtestesülése, akinek sikerült az élet. De azért a mosolyában ott van a csibészes svihákság, és az is látszik, hogy a kis pocak dacára szó sincs eltespedt megállapodottságról, ez a jól sikerült kép mutatja a tettrekészségét is. És nem lenne ő, ha nem lenne fricska is a felvételen, amint ott ücsörög nagy kényelemben, egy helyes kis malac pórázát tartja a kezében. Ha kutya lenne, a szem­pil­lánk sem rezdülne, de így, hogy malac, ebben ott a pimaszság, meg tán némi fekete humor is, hiszen önkéntelenül is eszünkbe jut, hogy szegény, kedves kis pára, lehet, hogy hamarosan nyersanyaggá válik a kezében.

Bíró Lajos húzónév a gasztronómiában, sztár a séfek és a vendégek között. Tévében, rádióban is mondja a magáét, gyakran szapulja a magyar éttermi közállapotokat, nem csinál titkot a véleményéből. Első köny­vé­nek nem véletlenül az a címe, hogy Sok vagyok, és időnként tényleg az. Mer sok lenni, de ezt leggyak­rab­ban sármosan, élvezettel teli, gonoszkodó humorral teszi. Rendszerint folyik belőle a szó, anekdoták tömkelege ömlik belőle. A vagányságában és fantáziájában van a fő ereje, na persze a biztos szakmai tudásán kívül. Akár felhasznál fület, farkat, belsőséget, nem csupán divatosan drága alapanyagokat, és első hangzásra gyakran őrültségnek tűnő dolgokat kreál belőlük. Olyasmit, amiről az ember esetleg azt gondolja, hogy ilyet a szájába nem vesz, és aztán, ha nekiduráljuk magunkat, megjön hozzá a bátorságunk, meg­ta­pasz­talhatjuk, hogy az bizony jó. Amúgy szereti, ha a vendég meglepődik, amikor meglátja a kínálatot.
A T.bálint Kiadó által megjelentetett kötetben is vannak meglehetősen meglepő dolgok. Találhatunk benne 67 klasszikus fogást, és tudható, hogy Lajosnak ezek nagyon fontosak, ezeket tartja rengeteg minden alapjának, és szokott is szitkozódni, amikor olyan szakácsokkal ta­lál­kozik, akik nem tudnak tisztességes pörköltet, főzeléket készíteni. Hát akkor most ő bemutatja, hogy kérem szépen, így kell ezt csinálni. Na, de nem ő lenne ő, ha aztán nem variálná ezeket tovább, a saját elképzelései szerint. A klasszikusok leírása után 126 receptben megtalálhatók azok tetszetősen pimasz, ötletes variációi. Vegyünk például egy olyan közkedvelt fogást, mint amilyen a Jókai-bableves. Bemutatja hagyományosan, és rögtön ott van hozzá, mint mindenhez, Bakcsy Árpád ínycsiklandozó fotója, amiről persze a legtöbben rögtön azt kívánnánk, jöjjön le a képről, „elevenedjen meg”, hadd kóstolhassunk rögtön bele. Aztán következnek a variációk a témára, jön az a Jókai, de ezt akár már nevezhetnénk Bíró-bablevesnek is, amibe sertésköröm, sertésláb kerül, a gourmet módra pedig az a változat, amiben libamájjal töltött csülök lubickol, és igencsak gusztusosan, „kikandikál” a levesből. Ezt így szépen végigsorolhatnám más ételek esetében is. És rá kell jönnünk, hogy ugyan már, miért is ne lehetne a töltött káposzta tintahallal kombinálva, a töltött paprika pedig miért ne kerülhetne ká­posz­ta­bu­rokba, és miért ne díszíthetnék marinált hagymakarikák?
hirdetés

A receptleírásokat Hargitai György készítette, a Bíró szarkasztikusan gördülékeny stílusát remekül visszaadó szövegeket Lieberman Klára jegyzi. A kötetben „ódát” írt az apjához a fia, Bíró Dániel, aki már ugyancsak a konyhában találta meg a hivatását. Bár sajnos nem elevenednek meg maguktól a leírt, lefényképezett ételek, de szinte él ez a könyv. És beindíthatja a kedvet, a fantáziát a főzéshez.



vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor