RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. április 28., péntek
Valéria

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Jegyzet
Burger Bisztró
2014-09. szám / IM

Izgalmas Bermuda-háromszög a Margit híd feljáró – Újpesti rakpart – Pozsonyi út határolta sarok: egymást váltogatva tűnnek fel és le a nemzetközi konyhájú éttermek, mindegyik a gyors ebédeltetésre és a magas színvonalra van berendezkedve. Most éppen egy thai és egy amerikai burger étterem képviseli a nemzetközi színeket. A thait már dicsértük ezeken a hasábokon, ezúttal próbát tettünk a hamburgerezővel.

A helyzet három megszállott barát indította, akik hiányolták az amerikai típusú, „kézműves” hamburgert a pesti kínálatból. Jóllehet, ma már azért egyre több helyen elérhető ilyesmi, mindig örülni tudunk egy új versenyzőnek, amelyik meg kívánja mutatni, hogy még az eddigieknél is jobb. Nos, a Burger Bisztró mindenképpen versenyben van a top 10 helyezésért, a képzeletbeli dobogóra ugyanakkor nem biztos, hogy odaférne. Frissen, igény szerinti készültségi fokra sütik a húspogácsát, előzetesen felmérik a vendég hagymatűrő kapacitását, és elvileg többféle puffancs közül lehetne választani, bár ott-jártunkkor épp egy olyanra beszélnek rá, ami nincs is a konyhán. Ezt a bakit leszámítva minden a helyén van, laza a felszolgáló, megbízhatónak tűnik a szakács a látványkonyhában, a hamburger pedig tényleg nagyon jó. A hús minősége, színvonala viszont kiemelkedik a mezőnyből, nyilvánvalóan erre a tényezőre optimalizáltak, de azért a többi is számítana: a frissen készült sült karika-krumpli, a káposztasaláta egyaránt szériatartozék, de nem emlékezetes, a szószok, sajtok jók, de nem maradandók. A húspogácsa, az viszont igen.
hirdetés


XIII., Újpesti rakpart 1.

vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor