RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. október 21., szombat
Orsolya

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
A nagy vendéglő kistestvére
Kürtös Ételbár
2016-11. szám / Bóta Gábor

Kevés olyan hely akad Budapesten, ahová jóféle házi kosztért bármikor beugorhatunk ebédidőben. Ráadásul igen előnyös az ár-érték arány, abszolút gyorsan kapunk mindent, és még sajátos hangulatban is részünk lehet. Ilyen a messze földön híres Rosenstein vendéglő mellett található Kürtös Ételbár.

Kevesen tudják, hogy ez volt előbb, mint az étterem. Miután Rosenstein Tibor úgy gondolta, hogy váltana, eljönne a kor egyik emblematikus vendéglőjéből, a Kispipából, úgy döntött, hogy az addigi hajtás után kicsit takarékra kapcsol. Megszületett már a fia, Robi, szeretett volna jóval többet a családjával lenni. Sok pénze nem volt, hogy vállalkozzon, az addigiakból lett rendes lakás, nyaraló, a feleségének kis üzlet, így aztán beszállt a Keleti pályaudvar környéki, 18 négyzetméteres kürtőskalács-sütödébe, ahonnan az addigi tulajdonos fokozatosan kifarolt, ő pedig átváltoztatta pecsenyesütővé, miközben a kürtőskalács-készítést megszüntette. Ennek már több mint 25 éve. Kaphatók voltak például különböző májak, újdonságnak számított az emeletes szendvics, aminek három rétege volt, és más-más került bele alul, középen, felül, ahogy manapság bizonyos hamburgerekbe. Nya­lánk­ságnak adódott palacsinta is. Közel volt a lengyel piac, ahol ugyan működött büfé, de sokan onnan is idejártak. Már reggel hatkor nyitottak, de délután bezártak, és szombat-vasárnap is zárva tartottak, így lényegesen több idő jutott a családra.
De aztán a Kispipa vendégei keresni kezdték, hol főz most Rosenstein. Előfordult, hogy taxiból kiszállva elegáns, bundás hölggyel öltönyös úr jelent meg, és kérdezte, hol lehet itt leülni. Erre a célra most is csak néhány bárszék adódik, tehát kiöltözve nemigen lehetett kényelmesen helyet foglalni. Így aztán Tibor lassacskán elkezdte megvenni az ételbár melletti lakásokat, ebből lett neves vendéglője. Az ételbár azonban maradt. Fia időnként mondja, nem is biztos, hogy annyira kell már, de az szinte szent, hiszen annak jövedelméből lett az étterem, ezért becsületből sem akarják cserben hagyni a kifőzde törzsvendégeit. Ahol egyébként van egy állandó étlap, tehát mondjuk mindig rendelhető például rántott sajt vagy marhapörkölt, de esetleg, ha nem megy jól az étteremben előző nap a szalontüdő, akkor a kifőzdében fölkerül a táblára, ahonnan nem maradhat le a főzelék sem.
hirdetés

A konyha különben úgy helyezkedik el, hogy egyik oldalán a vendéglő, a másikon az ételbár található, tehát mindkét irányba ki tudják adni azt, amire szükség van. A kifőzde pultjánál már tizenhárom éve Erdélyi Irén áll, akit szinte mindenki Incinek hív. Jelenség. Sokakkal tegeződik, akár viccelődik, de közben kemény határozottsággal rendet tart. Ha látja, hogy valaki mindjárt megeszi a levest, máris szól a konyhának, hogy tálalhatják a következő fogást, így meglepően folyamatos és gyors a kiszolgálás, amire ilyen helyen szükség van. Itt a klasszikus konyha egyszerű ételei rendelhetők, és közben a világ legtermészetesebb módján szóba lehet elegyedni bárkivel. Közvetlennek tűnnek az emberek, kicsit olyan ez, mint egy klub, csak hát senki nem ücsörög hosszasan. Melós és jól öltözött úriember egyaránt megfordul itt, én éppen Tokaji István taxissal diskurálok evés közben, aki 18 éve jár ide, akár napi rendszerességgel.

A karfiolleves könnyed, ízes, a bakonyi gombaleves, ami jócskán tartalmaz húst is, meg a palócleves tartalmasan laktatós. A tökfőzeléket mintha nagyi csinálta volna. A marhapörköltnek sűrű, finom a zaftja, lágy hozzá a galuska. A brassói alatt kicsit túl sok a zsír. A pirított kacsamáj vajpuha. A kovászos uborka is jótáll magáért.
A Kürtösben háziasak az ízek, igazán jutányos áron.

vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor