RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. november 18., szombat
Jenő

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Megállt az idő
Kádár Étkezde
2017-10. szám / Bóta Gábor

A Kádár Étkezde neve fogalom, 1957-ben alapította Kádár Béla, és feltehetően csaknem ugyanúgy néz most ki, mint annak idején. A falon lévő, temérdek ismert emberről, leginkább művészekről, újságírókról – és bizony nem csupán magyarokról – készült fényképek száma nyilván jelentősen szaporodott az évek során. Érdekesség, hogy a kifőzde alapítójának a vezetékneve egybeesett az ország vezetőjének, Kádár Jánosnak a vezetéknevével. És ez most is így van, hiszen Orbán Sándor

a tulajdonos, egyébként már ő csináltatott a helyiségbe vécét, korábban az sem volt. Harminc éve áll itt a vártán, kezdetben tulajdonostársával egyetemben, jó ideje egyedüli tulajként, de ahogy szokásos, kissé nyers, meglehetősen markáns modorában mondja, mindegy, hogy az ember tulajdonos vagy sem, így is, úgy is dolgozni kell. Ő korábban több jeles, nagy szállodában is volt teremfőnök, egy véletlen következményeként került ide, de nagyon megkedvelte ezt a családias emberközelséget. Huszonhat évig főzött is, ezt túl a hetvenen már nem teszi, leginkább a bejáratnál-kijáratnál lévő pénztárban ücsörög. Elég egyedi megoldásként nem az asztaloknál, hanem nála kell fizetni, akár libasorban állva, bemondásos alapon. Fehér köpenyében, a hangerőt sem visszafogva, nagy elánnal és gyakran személyes szavakkal üdvözli a bejövőket és a távozókat. Sokakat keresztnevükön szólít, tegeződik velük, érződik, hogy rengeteg a törzsvendég. Közülük nem kevesen el is visznek ételt, akár rakásszámra, például az Átrium egyik vezetője érkezik, és a premier előtti izgalmas napra hat adagot visz, tán megnyugtatásul is a már túlzott feszültségben létezőknek. Az a színház pedig nincs is olyan közel, de hát a Kádár egyáltalán nem csak a környékbelieket vonzza, nem csupán a régi zsidónegyedből érkeznek a vendégek, miközben persze annak egyik jellegzetessége, ha úgy tetszik, látványossága. Emiatt sok a külföldi is, azoknak, akik jönnek a Dohány utcai zsinagógát megnézni, jelentős része ellátogat ide, a Klauzál térre is, hiszen fontos útikönyvekben szerepel ez a hely.
Aztán előfordulhat, hogy kirendelik a számukra totálisan ismeretlen körömpörköltet, és nem egészen ezt várták, mert ez nekik túl fajsúlyosan vaskos fogás, de a többség igencsak elégedetten távozik, így a szájhagyomány útján terjedő propaganda is meglehetősen fontos szerepet játszik a jó látogatottságban. Itt mindennek jónak kell lennie, különben nem jönnének, ismételgeti többször is Orbán úr, és ezt nem csupán az ételekre, hanem a kiszolgálásra is érti. Ha hibát lát, rögvest zsörtölődik. Például amikor egy nagyobb társaság érkezik, és hiányzik az asztaluktól még egy szék, amit nem raknak nekik azonnal oda, felpattan a helyéről, és ő viszi oda, közben morog egy kiadósat. Ha éppen nem sikerül elvinni időben a lecsupaszított tányérokat, és azok még ott dekkolnak nem túl gusztusosan a vendégek előtt, ugyancsak megy, és eltávolítja ezeket, akár bámulatos mennyiséget fel tud pakolni belőlük a két karjára. Ilyenkor a zsörtölődés ismétlődik, és a pénztárnál lehet, hogy kicsit várni kell. A helynek a másik lelke Bárdosi Sándorné, Katika, aki ugyancsak évtizedek óta itt van, szintén főzött is, de felszolgálóként ismeri mindenki. Rohangál az asztalok között, mégis adódik ideje megállni néhány közvetlen szóra, kedvesen, már-már rajongva ajánl bizonyos ételeket, hogy ezt meg azt feltétlenül meg kell kóstolni.
Szó sincs zsidó konyháról, bár szombatonként van sólet, és az állandó étlapon sült libacomb is szerepel. Ezenkívül jelentős az aktuális ajánlat, és minden napnak van egy jellegzetes étele, amiről tudható, hogy akkor kapható. Tradicionális magyar fogásokat főz a két szakács, Novák Józsefné és Németh Csaba. Itt megállt az idő, nem türemkedtek be a korszerű eljárások, ezek nagyanyáink, sőt dédanyáink ízei, hamisítatlanul, mondhatnám, múzeumi jelleggel, piros-fehér kockás abroszos asztalon tálalva, amire szódás flakont is helyeznek, nem nagyon szeretem, hogy műanyagból van.
hirdetés

Az alföldi májgaluska levest (780 Ft) tejfelesen, szokatlanul kicsi, de ízes galuskákkal csinálják. Klasszikusan aranysárgán gyöngyöző a húsleves finommetélttel (700 Ft). Jó a fokhagymaleves (720 Ft) is. Mindig rendelhető napi főzelék, mi az üde zöld, friss spenótba (700 Ft) kóstolunk bele. A sok helyről már kiutált sertéspörkölt galuskával (1600 Ft) itt méltán slágernak számít. Rántott sertésmáj (1500 Ft) máshol szinte már alig fellelhető, a napi ajánlatban éppen szerepelt, igencsak puhán, de ropogós panírral. A sertéssült petrezselymes burgonyával és párolt káposztával (1700 Ft) is tradicionális fogás. A birkapörkölt (1800 Ft) viszont már elfogyott, még némi zaftot meg maradék húsreszeléket kapunk, hogy fel tudjuk mérni, mit veszítettünk. A gusztusosan rezgő körömpörkölt (1600 Ft) előzékenyen elomlik a szájban. Mivel pénteken jártunk ott, más desszert nem adódott, mint mákos metélt (740 Ft), mert ilyenkor a sütőkben már szombatra a sólet készül.
Aki behatóan tanulmányozni akarja, mit is ettünk az úgynevezett szocializmus éveiben, az a Kádárban jó minőségben, ízesen megtalálja.

VII., Klauzál tér 9.

vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor