RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2018. november 16., péntek
Ödön

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Főszerepben a kolbász és a rántott hús
Séf Asztala – WestEnd
2017-12. szám / Bóta Gábor

Aki evett Wolf András kifinomult fine dining főztjéből a Salonban, és tudja róla, hogy az elegáns Boscolo Hotel és benne a New York Kávéház gasztronómiájáért is felelős, az meglepődött, amikor arról hallott, hogy a WestEndben nyílt Séf Asztala is az ő nevéhez kötődik. Egyébként, ahogy elmondja, amikor a jó néhány vendéglátóhelyet üzemeltető cégcsoport egyik embere felhívta ezzel az ötlettel, ő maga is meglepődött.

Annyira, hogy aztán napokig nem is beszéltek. De utána arra gondolt, hogyha a gyerekeivel plázákban jár, mindig gond, mit egyenek, mert amit ott találnak, azt rendszerint nem szívesen adná nekik. És tulajdonképpen miért is ne lehetne ezt jól csinálni?
Tudjuk, hogy ezeken a helyeken gyakran reggel elkészített ételeket adnak akár még délután is, a húsok infralámpa alatt száradnak egyre ehetetlenebbé, vagy mikrohullámú sütőben kínozva őket tálalják az elaggott fogásokat, általában fél melegen. Mindehhez még az alapanyagok minősége is kétes. Amikor a szintén jeles, ugyancsak a médiából is ismert séf, Bíró Lajos a Belvárosi Piacon megnyitotta A Séf utcáját, pontosan ennek üzent hadat. Azóta többen követték a példáját, a Hold utcában gasztropiac jött létre. Bíró maga is nyitott ott egy másik helyet, Buja Disznók névvel, aminek az egyik fő étele a sertésből készült rántott hús, ahogy a Séf Asztalában is. A rántott hús nemzeti eledel, igazi családi étek, a gyerekeknek is az egyik fő kedvence. Négyfélét is kóstolunk belőle, csirkecombfiléből, csirkemellből, sertésből és borjúból csinált verziót. Mint itt mindent, akkor kezdik sütni ezeket, amikor megrendeljük. Forrón, frissen kapjuk, ahogy kell, jó minőségű panko morzsát tartalmazó panírban. Az itteni szisztémához tartozik, hogy kérhető belőlük szimpla, dupla és tripla adagot tartalmazó menü. Választható hozzá köret, például sült burgonya, ami ott-jártunkkor éppen elfogyott, ez azért nem szerencsés. De bőven sikerült pótolni, például a sült hagymás burgonyasaláta igen életre való ötlet. Jó a harsogóan friss alapanyagokból készült zöldsaláta mustáros öntettel, az uborkasaláta sűrű állagú tejföllel készül, a káposztasaláta sem ecetes, hanem korianderes, majonézes.
hirdetés

Tóth Andrea üzletvezető segít nekünk mindenben, de, ahogy elnézzük, sokaknak, láthatóan háziasszonyi feladatokat is ellát. Kedves, előzékeny, ha úgy adódik, nem rest leszedni, letörölni az asztalokat. Korábban is a cégcsoportnál dolgozott, méghozzá a Salonban, tehát egy nagyon más közegben. A fiatal hölgynek ez a hely azért előrelépés, mert most először főnök. Azt mondja, már reggeli is van náluk, de az ebéd a csúcsidő, aztán amikor vége a munkaidőnek, úgy délután öt óra tájban, akkor megint többen jönnek, és mozi előtt, után is szép számmal betérnek ide. A betérni szón hangsúly van, mert a bevásárlóközpont alagsorában ez az egyetlen étterem, amibe be lehet ülni, a többiből műanyag tálcán vihetjük az ételt a közös placcra. Nyugodtan leülhetünk, és amikor monitoron megjelenik a számunk, elhozhatjuk az éppen elkészült ételeinket.
Kolbászból is négyféle van. A hagyományos sertéskolbász, a mexikói fűszerezésű, a kellemesen, enyhén savanykás, citromos csirkés és a legkülönlegesebb, ami nekem a leginkább ízlett, az áfonyás szarvaskolbász. Természetesen többféle mustár áll rendelkezésre, de van fűszerezett tejföl éppúgy, mint házi ketchup. Remek a kenyér, amit enyhén meg is pirítanak, csakúgy, mint a szendvicsekhez a péksüteményt. A kolbászok pár perc alatt megvannak, a rántott húsok időigényesebbek, de általában tíz percnél többet nem kell várni. Desszertként tradicionális krumplinudlit kóstolunk, amit például vaníliaöntettel, lekvárokkal ízesíthetünk, és megszórhatjuk karamellizált dióval éppúgy, mint édes mákkal.
A Séf Asztalában egyszerű ételeket kérhetünk, de ezek garantáltan egyenletes minőségűek, jól kiadják a formájukat.

vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor