Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Program
Kutatók Éjszakája
2017-08. szám

Szeptember utolsó péntekén Magyarország ismét csatlakozik ahhoz az egész Európában ünnepelt fesztiválhoz, amelyet Kutatók Éjszakája néven ismertünk meg az elmúlt egy évtizedben.

Az első ilyen eseményen még csak néhány intézmény nyitotta meg kapuit, és szervezett érdekes programokat, tavaly már 46 város közel 200 helyszínén 2000-nél is több program várta a sok tízezer érdeklődőt. Európa-szerte több mint egymillióan vettek részt az ünnepen közel félezer városban, és itthon hozzávetőleg ennyi emberhez jutott el az esemény híre.
Bár a kezdeményezés elsősorban a kutatói pálya népszerűsítését szolgálja, ezért leginkább a tizenévesekre számít, a programok vonzóak és elég érdekesek ahhoz, hogy a gyerekektől az idősekig mindenki megtalálja az őt érdeklő eseményeket. A rendezvény során a látogatók beléphetnek máskülönben zárt laboratóriumokba, megismerkedhetnek a tudományos kutatás számos új eredményével, sok helyen játékos formában sajátíthatnak el tudományos ismereteket. Ahogy tavaly, úgy az esemény előtti hétvégén, azaz szeptember 22-én idén is gerillaakciókat tartanak tudományos szakemberek Budapest-szerte, melyeken tudományos kísérletekbe próbálják bevonni az utca emberét.
09. 29.

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor