Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Beatles-dalok inspirálta Bolgár-versek
2019-05. szám

Az ismert rádiós, Bolgár György 1974 óta ír verseket, novellákat, 2016-ban pedig drámakötete jelent meg. Új kötete több szempontból is újszerű és érdekes. Az Amikor 64 leszek – Csupa Beat­les című verskötete Beatles-dalokra épül, és minden verse mellé készült egy rövid összefoglaló

az eredeti, címadó Beatles-sláger születéséről, a versek után pedig a korabeli magyar újságokból vett idézetek állnak arról a Ma­gyaror­szágról, amelyben akkor éltünk.
A Beatles-dalok hallgatásához a hetvenes években a Nyugat, az öröm, a felszabadultság, a vidámság érzése kapcsolódott bennünk. A gom­ba­fe­jűeket hallgatva az élet jobb volt, boldogabbak voltunk zenéjüktől. A szerzőt sem a Beatles-dalok szövegei inspirálták, hanem a dalok, amelyekre az elmúlt ötven évet újragondolva írt nagyon jó verseket. A Beatles-életérzés fél évszázad után is itt van velünk, így a költő egyszerre tudja visszaadni azt, amit akkor gondolt és érzett, és azt, ami máig velünk maradt. Bolgár György versei jók, könyve érdekes, remek belefelejtkezni.

Bolgár György: Amikor 64 leszek – Csupa Beatles
Kossuth Kiadó, 2019
128 oldal / 2990 Ft

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor