RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2019. október 22., kedd
Előd

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
„Tudjuk jól érezni magunkat a bőrünkben”
 Hidas Judittal a Boldogság tízezer kilométerre című novellafüzéréről

2019-06. szám / D. MAGYARI IMRE

Anna látszólag példás feleség és anya, dolgozó nő, mondhatnánk, átlagos középosztálybeli nő, akiről nem gondolnánk, hogy valami nem stimmel vele. Úgy tűnik, mindene megvan, „csupán” a közérzete rossz, hiányzik belőle az a belső erő, ami révén megtalálhatja a céljait, és azt
érezheti, hogy képes irányítani az életét. A könyv novellái azt járják körbe, hogy miként kötik gúzsba egy nő életét a női szerepekkel kapcsolatos társadalmi elvárások. Pedig, mint mindenkinek, neki is szüksége van arra, hogy a saját vágyai szerint alakíthassa az életét.

Lovagolsz?
H. J.: Nem. Sőt, soha nem ültem lóháton. De a lányom lovagol, rá­a­dá­sul Fóton lakunk, sok lovarda működik a környéken. A Verseny című novella írása előtt elmentem a lányom két oktatójához, és kér­dez­get­tem őket, meg utána is olvastam a versenyeknek.

Aha! Akkor innen az olyan szavak, mint a „középvágta” meg a „fél­nagy­kör”, amiket sosem hallottam. Nem bírtam ki, hogy ezt ne kérdezzem meg, bár a Különórában ott áll, hogy „az alkotásokat sosem az életrajz felől közelítve értelmezzük”…
H. J.: Az ott ironikus, nem én mondom, hanem egy főiskolai tanár. Sze­rin­tem olykor a műalkotások nyugodtan értelmezhetők az életrajz felől közelítve is.

Szerintem is! Ha a lovaglás nem is köt össze a főszereplőddel, van köztetek hasonlóság, rokonság?
H. J.: Van; egy író a személyisége egy részét általában belerakja egy fontos karakterbe, én legalábbis. Nekem is rá kellett jönnöm a kudarcaim, a velem történtek kapcsán, hogy milyen gondolkodásbeli akadályok nehezítették meg a számomra és általában a nők számára, hogy elérjük, amit szeretnénk. Azt gondolom, ez sokakat érint, ezért érdemes megmutatni. Így született a könyv. Nem egy áldozatot akartam bemutatni, hanem egy olyan, korántsem hibátlan embert, aki a neveltetése miatt ugyan hajlamos az ál­do­zat­tá válásra, de küzd ellene.
hirdetés


Mi tagadás, Anna nem is mindig rokonszenves, legalábbis számomra nem: olykor nem veszi észre a saját hibáit és azt sem, hogy a helyzet, amiben van, nem is olyan rossz – például a házassága. Olykor ok nélkül haragszik a gyerekeire, a Nomád nyaralás frusztrált anyáknak elején, mikor a gyerekeit alig bírja be­szu­sza­kol­ni a kocsiba és ott is rajcsúroznak, meg is jegyzi: „Hogy én mennyire imádok ilyenkor anya lenni!”
H. J.: Egy nővel szemben az az elvárás, hogy anyaként mindig szeretettel, türelemmel, elfogadóan, megértően kezelje a konfliktushelyzeteket, de ez szerintem – három gyerekem van – lehetetlen. Egy anyából – és egy apából is – kitörhet az agresszivitás. Nagyon fontosnak tartottam írás közben, hogy az anyaság árnyoldalait is bemutassam. És általánosságban is megkérdezhetjük: ki az, aki mindig, minden helyzetben jól viselkedik? Esendők vagyunk, Anna is az. Az a legnagyobb problémája, túl az önbizalom hiányán, hogy nem tudja a saját akaratát megfelelően érvényre juttatni, és ezért adódnak olyan szituációk, amikben túlságosan támadó, túlságosan durva. Máskor pedig észre sem veszi, hogyan nyomják le. Ez az örvény, amiből nem tud kikeveredni. És ebben a férje sem segít. Nem gonosz ember, aki szándékosan ártana. De olyan mondatai vannak, amik aláássák a nő vágyait. „El sem tudod képzelni, mennyire szívesen lennék a helyedben.” „Nézd meg ezeket a sikeres nőket, egytől egyig boldogtalanok!” Nem jó így állni a másik vágyaihoz! Aki küzd, változtatni akar, annak rossz azt hallani, hogy érje be azzal, ami van! Annát a családja, a barátnői gondolkodása sem segíti. Mindenki jó szándékú, de ez még nem oldja meg, hogy valaki egyről a kettőre jusson. Persze ő is ludas ebben, például másokat ő is imád megítélni, elítélni. Holott neki sem a látszattal, a felszínnel kéne törődni. A fontos az lenne, hogy tudjuk jól érezni magunkat a saját bőrünkben. A nőket viszont nem tanítják meg arra, miként kell ezt elérni. Azt látjuk kiskorunktól fogva, hogy várni kell a herceget a fehér lovon, és nehezen döntünk arról, valójában mi a jó nekünk. Így pedig nagyon nehéz elérni a jó közérzetet, boldogságot, és marad a látszat.

Anna ugyan nő, feleség és anya, ahogy te is, de nem akarom a gender-szempontot erőltetni. Azt azért megkérdezem, hogy zavar-e, ha írónőnek neveznek? Vagy inkább író vagy, aki nő?
H. J.: Senki nem írhat semleges pozícióból, a tapasztalásaink, a problémáink egy része kötődik a nemünkhöz. Engem nagyon érdekel, és ez a könyv arról is szól, hogyan akadályozzák az egyén kiteljesedését a neméhez kapcsolódó elvárások és előítéletek. Ettől írónőnek kellene minősíteni magam? Ez inkább egy olyan szempont, amivel eddig keveset foglalkozott az irodalom! Sokan attól félnek, az egyenjogúság hangoztatása egyet jelent a család-, férfi- és gyerekellenességgel… Pedig ha átlépünk az alá-fölé rendelt szerepeken, amikben csak látszólag tartozhatunk össze, akkor nagyon komoly szövetséget tudunk kialakítani egymással.

Hidas Judit: Boldogság tízezer kilométerre
Kalligram Kiadó, 2019
256 oldal / 3500 Ft

vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor