RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2019. december 12., csütörtök
Gabriella

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
„Szeretnék otthon lenni magamban” – Csobánka Zsuzsa Emesével a Szépen ölniről
2019-08. szám / D. MAGYARI IMRE

Csobánka Zsuzsa – aki a 2015-ös Minden kikötő című verseskötetétől kezdve Emese is – költő, író és tanár, aki egy ösztöndíjprogram keretében egy év óta Írországban dolgozik, magyar gye­re­ke­ket tanít Corkban. Új regényében egy, a szerzővel egyidős nő beszél az életéről, a gyerekkoráról,
valós vagy képzelt ikertestvéréről, hegymászó édesapjáról, a szülei múltjáról, saját, sikertelen házas­sá­gá­ról, jeruzsálemi, lisszaboni, párizsi élményeiről, miközben azzal a kérdéssel is küzd, hogy „elmesélhető-e valami úgy, ahogy történt”.

Nagyon különleges hangzású nevek szerepelnek az új regényedben, mindjárt az elbeszélődet Titilinek hívják, az édesanyját pedig Chilia Bhaabának nevezi a férje, akinek a hegymászás a szenvedélye – én a kiejtését sem tudtam kitalálni.
Cs. Zs. E.: Cs-vel kell kiejteni: Csília Bábá. Létező szó, urdu nyelven madárkát jelent. A titili pedig pillangót.

Erre azért nem sokan fognak rájönni… Fájdalmasan kevesen be­szél­nek nálunk urduul.
Cs. Zs. E.: Ez nekem fontos, szeretem az ilyen játékokat.

És te hogyan ismerted meg ezeket a szavakat?
Cs. Zs. E.: Klein Dávid hegymászónak köszönhetően, akinek köze van a könyv születéséhez is. Neki ez a két kedvenc szava ezen a nyelven, amit egyébként Észak-Indiában és Pakisztánban beszélnek a muzulmánok.

A Titili becenév vagy ez a tényleges neve?
Cs. Zs. E.: Így hívják.

Titili ikertestvérét pedig Manokleinnek. Vele kapcsolatban még az sem biztos, hogy létezik-e valójában, vagy csak Titili találta ki.
Cs. Zs. E.: Ezt a kérdést tudatosan nem válaszoltam meg a regényben. Manoklein léte-nemléte egy me­ta­fo­ra is, mindarra, ami történik. Egyfajta nézőpont, életszemlélet a körülöttünk lévő dolgok valóságosságára, illúzió voltára.

Asha az elbeszélő utolsó szerelme, és már nem akar új kapcsolatokat.
Cs. Zs. E.: Az eredeti terv az volt, hogy végig hozzá beszél, de másokat is meg kellett szólítania, hisz másokkal is szorosan össze van, volt kötve. A regénynek az az egyik mozgatórugója, hogy tarthatatlanná válik a régi minta, nem működik a kapcsolatok korábbi formája. A szerelem a legnagyobb illúzió, ezt ideje elengedni. Félelem is van a bezárkózás mögött, hisz nincs képe arról, hogyan kell másképp, önazo­no­sab­ban, emberibben, hétköznapibban szeretni. Játszmák nélkül, viszonzástól függetlenül. Egy szerelem vége egy részünk végét jelenti. Vékony a mezsgye, hogy mit lehet, tudok megtartani, hogy még megmaradjon a hitele a kapcsolatnak, a személyeknek, a közös időnek, de tovább is lehessen lépni. Új minőségben, okulva a tapasztalatokból, nem pedig dühösen, sértetten. Az elbeszélő még fájdalomból beszél, az pedig mindig csak egy szűk szeletét engedi láttatni a valóságnak.
hirdetés

És ezek hol megtartó, hol fojtogató kötelékek, mintha ilyesmiről szólna a regény, egy nő története.
Cs. Zs. E.: Írás közben nem tudtam, mi lesz a vége, milyen titkok derülnek még ki. A szöveg tényleg elkezdi írni önmagát!

Az elbeszélőd keresi a múltját, kutatja a családja történetét, Jeruzsálembe is elmegy, a Jad Vasembe, mert az édesapja zsidó.
Cs. Zs. E.: Amikor írtam a könyvet, akkor még azt hittem, hogy ha visszanézünk, ha kiderítjük a múltat, az ad valamiféle megnyugvást – de nem ad. Lehet, hogy én vagyok túl nyughatatlan. Vagy csak a kérdéseimet kellene elfelejtenem. Ráadásul, ha meg is találod a választ, azok mindegyikéből következik egy újabb kérdés.

Tulajdonképp mik a kérdéseid?
Cs. Zs. E.: Minden. Mit jelent a szeretet? Hogy tudok jól szeretni? Ho­gyan lehet önmagamat és a másikat maradéktalanul elfogadni? Mikor kell nemet mondani? Hogyan tudok segíteni az embereknek? Mit jelent a megbocsátás, és hogyan történik meg? Hogyan tudom elengedni a régi, engem már nem szolgáló mintákat? Miért félek a boldogságtól? Miért nehéz szeretve lenni? Ezeket meg kell válaszolnom. Szeretnék otthon lenni magamban.

Titokzatos a cím, bár olvassuk, hogy Chilia „szépen” öli a szú­nyo­go­kat, nem okoz nekik szenvedést, és Titili szeretné, ha róla is ezt mondaná valaki. Lehet egymást – vagy magunkat – szépen ölni?
Cs. Zs. E.: „Szépen ölsz, Avatar” – hangzik el a filmben, ami életem egy meghatározó szakaszát indította. Amikor elkerülhetetlen a vége, az ember legalább ne nyiszatolja, ne okozzon felesleges szenvedést, ha már a fájdalom úgyis elkerülhetetlen. A vége legyen a vége. A tisz­tán­lá­tás fáj, de a szenvedés mellett az ember maga dönt.

A regényben nincs feloldás. Még az is kérdés benne, „vajon képes-e az ember egyáltalán szeretni, vagy legalább nem ártani”. Igaz, nem mondasz erre kategorikus nemet sem.
Cs. Zs. E.: Az olvasó helyett nem tisztem az ő életére igent vagy nemet mondani. Abban bízom, hogy a szövegeim teret és időt adnak az önmagunkkal való találkozásra. Használjanak erre! De most, hogy végiggondolom, az egész életem arról a vakhitről szól, hogy van szeretet. Csak más, mint ahogy eddig hittem, tanultam, éltem. Van még időm megfogalmazni a saját válaszomat, erre törekszem a szövegekkel és az életemmel is.

Csobánka Zsuzsa Emese: Szépen ölni
Pesti Kalligram Kft., 2018
296 oldal / 3500 Ft


vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor