RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. december 16., szombat
Etelka, Aletta

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Közérzet
A csalogány neve
2016-03. szám / Fáy Miklós

Ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy. Így biztattak apák vagy nagyapák, és nyilván nem tudták, miért nem dob föl bennünket intelmük. Nem akartunk négy vagy öt ember lenni, elég lett volna egy is, aki tudja, mit akar, és merre hány lépés. Nem beszélhetek most sem ötöd- vagy tizedmagammal, csak úgy egyedül, kezemben egy régi, majdnem kétszáz éves verssel.

A költő éppen elmúlt huszonnégy éves, és elkapta valami furcsa, alkotói láz, rövid idő alatt megírt hat ódát, aztán elutazott Itáliába, remélve, hogy a klíma jót tesz majd egyre jobban dühöngő tüdőbajának. Hogy reményeiben csalódni kellett, azt láthatjuk: Keats sírja ott van Rómában az angolok temetőjében. Hogy mekkorát csalódott az életben, azt is tudjuk, a sírkövére nem íratta föl a nevét. A mai turista onnét tudja, jó helyen jár, hogy a szomszéd kő alatt porladó arra büszke: Keats barátja volt.
hirdetés

Kezemben a verssel – ez, persze, csak költői szabadság vagy fogalmazási tunyaság, éppen hogy nincs a kezemben a vers, a számítógép képernyőjéről olvasom, és nem is egy verset, hanem kettőt. John Keats eredetijét és Tóth Árpád fordítását, és csodálom az utóbbi formaművészetét, a fordítás hűségét és hűtlenségeit, a reménytelen pillanatokat, amikor egy sorba kellene beszorítani, ami magyarul csak kettőbe fér el, vagy a váratlan tereket, ahová befér egy alliteráció. Érzi az ember a rokonságot a költők között, a két beteg egymásra talált száz év távolságból, nyilván nem véletlen, hogy a hat ódából Tóth Árpád ötöt lefordított. Ám akármekkora is a rokonság: ez azért két különböző vers. Akármekkora a fordítói hűség, a szellemi rokonság, két nagyon eltérő világ találkozik. Tóth Árpád feminin, lágyabb, elhalóbb, elomló, érzékenyebb és betegebb. Keats minden finomsága és könnyűsége ellenére is férfi, nem halmozza a jelzőket, a szép szövegben mindig van valami kis szárazság, legalábbis a magyar változathoz képest, mint aki nem törekedik arra, hogy költészetet hozzon létre, egyszerűen csak ritmusban és rímekben tudja megfogalmazni azt, amit gondol. Mintha bürökből ittam volna – mondja Keats egyszerűen, amit Tóth Árpád így fordít: Mint kinek torkát bús bürök telé.
Ugyanaz, és mégis egészen más, hiszen ez a fordítás gyönyörűsége, a fordító megfogja a költő kezét, és együtt hoznak létre egy új verset, egy magyart, amit csak a magyarul tudók értenek, csodálnak, és közben nem is tudják, mit csodáljanak, az eredetit vagy a fordítást. Egy versből lesz kettő, jobb felől nekünk fütyül, és bal felől is nekünk fütyül. Talán ezzel kellett volna biztatni a lusta diákot, aki nem akart három-öt-tíz emberré válni: ahány nyelvet tudsz, annyi irodalmad van.

vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor