RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. szeptember 24., vasárnap
Gellért, Mercédesz

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
„És látá Isten, hogy nem jó”
Vámos Miklóssal a Hattyúk daláról
2016-12. szám / D. Magyari Imre

Különleges regény, talán a főmű. A hátsó borítón az író arra kér bennünket, hogy ha elolvastuk, esetleg olvassuk el visszafelé is: a mában induló mű visszavezet bennünket a múltba, a múlt legmélyére, onnan juthatunk így újra a jelenbe. A harminckét fejezetet a fő helyszín, Pécs városa köti össze – és egy titokzatos szöveg, a Hattyús kézirat, amit számosan próbálnak megfejteni, sikertelenül. Vagy valakinek mégis sikerül? Az igazi főszereplő mindenesetre az emberi történelem.

Minden fejezet élén és végén áll egy-egy idézet. A tizenkettedikben Prousttól választottál mondatokat. Sokkötetes regénye, Az eltűnt idő nyomában a világirodalom egyik leghosszabb műve. Ma, a huszonegyedik század elején, még kockázatosabb hosszú regényt írni. A Te könyved pedig több mint négyszázötven oldal!
V. M.: Nem osztom ezt a nézetedet. Ma is születnek hosszú regények, vastag könyvek, függetlenül attól, hogy akadnak vastagkönyv-fóbiás olvasók is. Ők rosszul járnak. Például a kortárs amerikai író, Jonathan Franzen képtelen röviden írni – én amúgy minden művéből ki tudnék húzni negyven százalékot. Sok olvasó szereti, ha egy alkotás hosszú. Ilyenkor fellép a tévésorozat-hatás: úgy olvasnak könyvet, ahogy sorozatot néznek. Udvarias szerző igyekszik is ebben segédkezet nyújtani. Például az Apák könyve tizenkét rész: tizenkét este lehet elolvasni az ágyban. Vagy tizenkét villamosúton. Az új könyv a Nekifutást leszámítva harminckét fejezet: egyhavi program. Persze vannak, akik nyaralás közben, folyamatosan olvasnak.

Most, hogy megjelent, tudnál azért ebből is húzni?
V. M.: Ez már egy húzott változat! Az eredeti kézirat egymillió karakter volt, ezt lerövidítettem hétszázhúszezerre.

Úgy tűnik, ez az eddigi legnagyobb szabású és legnagyobb igényű munkád, nem véletlenül írtad négy éven át.
V. M.: Én összesen két történelmi regény szerzője vagyok. Érdekes, hogy külföldön az Apák könyve sikerét semmilyen más munkámé nem tudja felülmúlni. Engem mindig az érdekel, mit csinál az ember a maga kiscsoportjában – ilyen a pár, a család, a nemzetség. Az Apák könyve egy nagycsalád tizenkét generációját mutatja be, az elsőszülötteket állítva a központba. A Hattyúk dala pedig elsősorban egy nép története próbál lenni: a magyarok históriáját akartam megírni. Ez nagyralátó terv, de tudom fokozni: nyolc éve Jézus Krisztus életét akartam regénnyé alakítani, erről azután letettem. Terveztem azt is, hogy a Voynich-kéziratról írok, amit a Yale Egyetem Beinecke könyvtárában őriznek. A papírja minimum ötszáz éves, de a szöveg maga lehet régebbi is – a kézirat ebben az esetben másolat. Általunk nem ismert nyelven íródott, általunk nem ismert ábécé betűivel. Az illusztrációkon fák, növények és meztelen nők. Nem tudunk róla semmit – a Yale egyik kutatója szerint egyébként kamu. Néhány éve megpróbáltam elképzelni a magyar megfelelőjét. Ez lett a Hattyús kézirat, ami minden fejezetben felbukkan. A hattyúkat is én találtam ki, ők szimbolizálják a férfiakat.
hirdetés

Ennek a regénynek igazi főszereplője az idő, én alapvetően történetfilozófiai műnek gondolom, nagyon is komor végkövetkeztetéssel.
V. M.: A nagy népek írói nagyon jól tudnak bánni a térrel, mert van nekik. Az amerikai, dél-amerikai, orosz regények szereplői olykor hatalmas területeket járnak be. A kis népek íróinak marad az idő. Szinte minden könyvemben van valami játék az idővel. A Hattyúk dalában az időrend visszafelé követése az egyik, a regényidő gyorsulása a másik. Gyorsul a könyv is: a huszadik században még több fejezet játszódik, aztán egyre nagyobb ugrásokkal haladunk visszafelé. Eleinte csak ötszáz évet akartam bejárni, a kézirat keletkezéséig, de aztán annyira érdekessé vált, hogy Pécsett milyen népcsoportok éltek és mit csináltak, hogy visszamentem egészen az időszámításunk kezdete előtti időkbe.

Pécshez családi szálak fűznek, anyai nagyapád ott született.
V. M.: Én pedig ott fogantam. A könyvhöz elolvastam egy könyvtárnyi anyagot, lejártam a városba – tényleg hihetetlen, hány nép élt ezen a kis területen! Még gepidák és langobardok is! Olvasás közben pedig hirtelen rájöttem, hogy a történelem a népvándorlások történeteként is felfogható. Amit mi mohácsi vésznek mondunk, az a törökök szempontjából népvándorlás. Annyian lettek, hogy a maguk területén már nem fértek el. Mi is egy népvándorlás során kerültünk ide, a honfoglalás jóindulatú megnevezése annak, hogy más népek idáig lökdöstek minket. Tovább már nem mehettünk, meg kellett vetnünk a lábunkat. Szerintem a népvándorlások kerítéssel nem állíthatók meg.

Ott a műben a világ, az ember teremtésére vonatkozó bibliai mondat, ellenkező értelművé változtatva.
V. M.: „És látá Isten, hogy nem jó.” Ha van Isten, valóban látja – és valamiféle természetfölötti erő biztosan van. De nem ő rontotta el a világot. Az ember rontotta el, neki is kellene rendbe hozni. A mai emberekből főleg két dolog hiányzik: az egyik a figyelem, a másik a bizalom. Nálunk, Magyarországon is figyelmi és bizalmi válság van. Ha valaki fekszik az utcán, senki nem nézi meg, hogy részeg vagy rosszul lett. Ez a nép nem hisz a kormánynak, a kormány nem hisz a népnek. A szomszéd nem hisz a szomszédnak, a feleség nem hisz a férjnek, a férj nem hisz a feleségnek. Ezen kéne változtatnunk! Mint másodosztályú prédikátor ezt üzenem egész népemnek innen, a Római-partról.

Európa Könyvkiadó, 2016
464 oldal / 4290 Ft

vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor