RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. október 21., szombat
Orsolya

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
„Írjuk le az álmainkat!”
Takács Zsuzsával A sóbálványról
2017-03. szám / D. Magyari Imre

Ez a könyv tulajdonképp Grecsó Krisztiánnak köszönhető: az Élet és Irodalom szerkesz­tő­je­ként 2016-ban ő kérte fel az elsősorban költő­ként ismert Takács Zsuzsát – összegyűjtött versei hamarosan megjelennek! – tárcák, tárcanovellák írására. Remek ötlet volt! A bemutatón is Grecsó kérdezi majd a szerzőt április 26-án 17 órakor a Költészet Napján, a Dohány utca 13. alatt nyíló Magvető Caféban.


Nagy fájdalmamra e-mailben tartjuk a kapcsolatot. Kíváncsian és könnyen barátkozott meg az új technikával vagy kényszerből? Változtatott-e a számítógép alkotói módszerein, az alkotó személyén?

T. Zs.: Viszonylag korán kezdtem használni a számítógépet. 2000-ben még tanítottam a Közgazdasági Egyetemen, jegyzeteket írtam, műfordítottam. Nyilván sokan voltak nálam ügyesebbek, de végül természetesen, szinte észrevétlenül megszoktam és megszerettem az új technikát. A saját szövegeimmel kapcsolatosan a nagy változás az volt, hogy már verset is számítógépen írok.

Az egyik legkedvesebb szövegem A könyvek felszámolása lett, ez, ha szabad mondanom, már-már derűs. Képes ilyesmire, mármint a könyvek felszámolására?

T. Zs.: Mint kiderült, mégsem vagyok annyira elszánt, mint hittem volna. Mintegy ötven, poros, szakadozott, soha nem olvasott, szentimentalizmusból vagy lustaságból megőrzött, hagyatékból származó és aktualitását vesztett könyvet ajánlottam fel végül egy nonprofit szervezetnek, de így sem volt könnyű a búcsúvétel.

És mennyire képes – ha már ezt a szót használtam – a derűre? Mert az írásokban inkább fájdalmas, sőt akár önkínzó iróniát érzek.

T. Zs.: Mindig úgy gondoltam, hogy ha megjelenik egy írás, az már az olvasóé. Az ő szeme gyakran másként lát, mint ahogyan én láttam egy-egy helyzetet, más hangsúllyal olvas egy-egy mondatot, akár egy verset vagy novellát, mint én tettem eredetileg. Én mulatságosnak tartom ezeket az írásokat, szó, ami szó, a tárcanovellákban többnyire egy közös, sokak által ismert, hátborzongató tapasztalatról, élethelyzetről van szó, amelyet sokan ismerünk, de amelyből a főszereplő végül sikerrel kilábal. Érzésem szerint az olvasók többsége tud majd nevetni a történetek főhősén, azaz a közös élménynek köszönhetően önmagán is képes lesz mulatni.

Az írások főszereplője Z. – aki, olvassuk a 75. oldalon, nemzetközi jogász – ugyanabban az évben, sőt ugyanabban a hónapban született, mint Zsuzsa. Annyi a különbség köztük, mint a Z és a Zs hangok között? Milyen a viszonyuk?

T. Zs.: A 75. oldalon éppen nemzetközi jogász, másutt orvos, beteg, maszkmester vagy rettenthetetlen utas a 3-as metrón. Meg sok minden egyéb is, manöken és a Vogue divatmagazin első fekete arca. A manökenséget, az első fekete arcot kivéve van némi életrajzi hitele a szerző állításának. A gimnázium elvégzése után az orvosira jelentkeztem, de nem vettek fel, mert édesapámat épp elvitte a karhatalom. Egy évig voltam vendéghallgató a Színművészeti Főiskolán és a bölcsészkaron, az egyetem elvégzése után több spanyol szakos hallgatóval együtt Havannában töltöttem egy évet. Aztán a Közgázon tanítottam fűt-fát, köztük diplomáciatörténetet is nemzetközi szakosoknak. Hogy milyen viszonyban van Zs. Z.-vel? Gondolkodóba ejt ez a mulatságos és lényegbevágó kérdés. Szeretném, ha olyan talpraesett volnék, mint amilyen legyőzhetetlen főhősöm.
hirdetés

A kötet egyik legfontosabb szava az álom. Ez a költészetében és az életében is fontos?

T. Zs.: Nagyon sokat köszönhetek az álmaimnak. Beleértve a rémálmokat és a boldogító látomásokat. Tizenöt kötetem – beleértve a két próza- és az egy esszékötetet is – mindegyikében kitüntetett szerepük van. Életem fordulópontjain, válságos és boldog életszakaszokban egyaránt sűrűn és intenzíven álmodom. Lejegyzem az álmaimat, tematikailag és nyelvileg egyaránt hasznomra válnak.

Fontos motívum az emberi kiszolgáltatottság, amit idősödvén, betegként meg kell élnünk. Nagyon megviseli?

T. Zs.: Főhősöm középkorú, olykor gimnazista vagy ösztöndíjas diák, orvos vagy maszkmester, vagy más, sokat utazik és él külföldön, időnként szerelmes, de bármilyen élethelyzetbe kerül is, szenvedélyesen és sokat olvas. Erejét és bizakodását abból nyeri, hogy sok verset, prózarészletet tud, és könnyen idézi föl a helyzetéhez hasonló, olvasmányaiból ismert helyzeteket, melyekbe a rajongott művek hősei, hősnői keveredtek hajdan. Egyszóval kortalan.

Van egy verse, amelyet nagyon szeretek. Ott áll az előző könyve, a Tiltott nyelv című verseskötet hátsó borítóján. „Engedd, … mégis boldogok legyünk!” Az új kötetből, azt hiszem, hiányzik a boldogság szó. Hogyan áll a boldogsággal? Ha úszik – mert ugye nagyon szeret uszodába járni –, boldog?

T. Zs.: A verseskötetekkel más a helyzet, mint a tárcanovellákkal. Egyébként egy korábbi kötetem, A test imádása – India utolsó verse, az Endorphin magáról a boldogságról szól. A katarzisból kifelé vezető útról. A katarzis, amelyről verseim hőse vall, szükséges ahhoz, hogy megtisztulva és megerősödve tudjon tovább lépni. A sóbálványban a boldogság szó vagy annak szinonimája, körülírása többször előfordul, a boldogító álmoktól a szerelem szokásos lázrózsáin át a záró novella Kosztolányi-idézetéig: „a farsangosan lángoló Tejutnak / arany konfetti-záporá”-ig. Ami pedig a szerzőt és több hősét illeti, nagyon szeret úszni. Boldogan merül el a szokásostól eltérő közegben.

Ússzunk többet?

T. Zs.: Ússzunk! Olvassunk, és írjuk le az álmainkat.

Magvető Kiadó
88 oldal / 2490 Ft

vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor