RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. november 18., szombat
Jenő

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
„Boldogtalan emberekről írtam ezt a könyvet” - Hidas Judittal a Sebről
2017-09. szám / D. Magyari Imre

Kiváló novellákkal – „tizenhat szelíd történet”-tel – jelentkezett 2013-ban, nemrég pedig megjelent Hidas Judit első regénye is a Kalligramnál. Három pár összekapcsolódó életébe látunk bele: az egyik, Alex és Emma, valóságosan is fent él a főváros közelében, egy domb tetején lévő villában, a másik kettő pedig lent, nagyon lent, Gyalu és Betti egy málló vakolatú, földszintes bérházban, Flóri és Ildi pedig egyszobás házban, ahol vaskályhával fűtenek. Hatalmas és robbanó társadalmi feszültségek, kölcsönös indulatok, előítéletek. Csak mi látjuk, hogy mindannyian szenvednek a magánytól, képtelenek megérteni a másikat, hisz saját magukat sem értik: nem gyógyuló sebeket hordoznak fenn is, lenn is.

Az egész könyvben a Gitár című fejezet az egyik legplasztikusabb, legnyomasztóbb: Emma gyerekkorába lépünk vissza, a kislányt az apja tanítaná, belefog a Let It Be-be, erőlködik, a gyerek nem nyúlhat a hangszerhez, ki is megy egy almáért… Naiv olvasóként, amivé nagyon szívesen válok, azt gondolnám, hogy ez majdnem teljesen biztosan saját élmény…
H. J.: Nem, egy az egyben semmiképp sem! A helyszín, ahol ez az epizód játszódik, valós, tudom, hol ez a lakás, de többféle élményanyag keveredik itt össze. Azt valamennyire ismerem, amikor egy felnőtt túlontúl dominálni akarja egy gyerek működését. Szülőként is belecsúszunk olyan helyzetekbe, amikbe pedig nem akarunk: nehéz a mintáinktól elszakadnunk, akkor is, ha tudjuk, hogy rosszak.

Ebben a fejezetben mindenesetre ott a könyv lényege: két embert látunk, mindkettő tele jó szándékkal, nagyon akarnak adni, nagyon akarnak kapni valamit, igyekeznek is mindketten – és mégsem sikerül, az apa agressziójától a kislány fizikailag rosszul lesz. Minden szereplőd jót akar, legalább magának, mindegyik kudarcot vall.
H. J.: Van egy közmondás, ami szerint a pokolba vezető út csupa jó szándékkal van kikövezve. De az ember nem attól lesz jó, hogy jót akar, hanem attól, hogy az a másiknak valóban jó-e. Az „Én jót akartam!” gyakori önfelmentés.

Igazán gonosz ember talán nincs is a szereplőid között…
H. J.: Talán Betti, a bébiszitter férje, Gyalu. Ő süllyed a legmélyebbre, amit eltervez, minden szempontból bűn. A saját gondjai, a saját szenvedései, a pénztelenség, a kilátástalanság olyan úton indítják el, amire lépve már nem törődik másokkal. Íróként egyik szereplőmet sem utáltam, próbáltam őket megérteni, ugyanakkor kívülről is nézni. A legközelebb Betti áll hozzám. Írás közben jöttem rá, hogy ez a nagyon egyszerű körülmények között élő nő hordoz magában valamifajta tisztaságot, holott ő is válhatott volna ugyanolyan önzővé, ugyanolyan gonosszá, mint a férje.

Ott van az is a Gitár című fejezetben és az egész könyvben, hogy olykor csak egész kevésen múlna, hogy megoldódjon egy helyzet, jobb legyen egy kapcsolat.
H. J.: Nehéz őszintének lenni. Pedig ez lenne a megoldás, de az emberek többsége nem tudja, mi az, őszintén beszélni; a szereplőim sem jönnek rá. Közelről láthattam néhány válságba került kapcsolatot: a sérelmek sorolása, ismételgetése, a másik hibáztatása, az önfelmentés sokkal jellemzőbb, mint a problémákkal, az önmagunkkal való őszinte szembenézés. Ennek a képessége, vagyis az önismeret, hiányzik a szereplőimből.
hirdetés


Ne felejtsük el, hogy a regényed társadalmi regény is, hangsúlyosan a mai Magyarországon játszódik, több évet átfogva a hitelválság idején. Megjelenik benne a felső középosztály, Alexék világa, és a lent élőké, akiknek egyre reménytelenebb a helyzete, elvesztik a munkájukat, eladósodnak, és nem tudva kikeveredni a csapdahelyzetből bűnözővé válnak. A két világot pedig kölcsönös előítéletek választják el egymástól. Flóri, aki cigány, Alexék előítéletessége miatt lesz munkanélküli.
H. J.: A kilátástalanság szüli a bűnözést mind Gyalu, mind Flóri esetében. Úgy érzik, nincs más út ahhoz, hogy életben maradjanak. Gyalu viszont a szélsőjobboldali kispolgár prototípusa, aki a világot általában okolja a bajaiért, gyűlöli a kisebbségeket, és gyűlöli általában a gazdagokat. Mélyen átitatja a mai magyar társadalmat, hogy aki jobban él, az csak csalással szerezhette a vagyonát. Ez jelenik meg ebben a konfliktusban.

Gyakran leírod a szereplőid képzelgéseit, álmait, tipikus fordulatod az „elképzelte, hogy…”
H. J.: A szereplők életében nagy a szakadék az egykor elképzelt élet és a valóságos, a vágyak és a realitás között, ami folyamatos frusztrációt okoz a számukra. Nem a sikeres emberek társadalmában élünk, ha akadnak is, akik sikert sikerre halmoznak. Én boldogtalan emberekről írtam ezt a könyvet.

A regény igazából befejezetlen, mindenki folytathatja magában, a maga világlátása szerint. A tiéd nem éppen vidám, az enyém végképp nem, de azért megkérdezem: szerinted Betti eljut egyszer a tengerhez?
H. J.: Talán nem, de neki megvan a belső tengere, és a benne lévő szeretet és türelem esélyt teremt arra, hogy békében éljen önmagával és majd valaki mással is.

Hidas Judit: Seb
Kalligram, 2016
250 oldal / 2990 Ft

vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor