RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2021. január 23., szombat
Zelma, Rajmund, Emerencia

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
„Tudok kemény és határozott is lenni”
2020-11. szám / Nagy Klaudia

Fiatal kora ellenére egyik pillanatról a másikra ismertté vált az egész ország számára. A Bátrak földje című kosztümös magyar teleregényben az öntudatos Rokoczay Anna bárónőt alakította, aki házasság és gyerekvállalás helyett tanulni akar, felfedezni a világot. A Kaposvári Egyetem

Rippl-Rónai Művészeti Karán diplomázott színész szakon, gyakornoki éveit a Nemzeti Színházban töltötte, sorra játssza el a drámairodalom fiatal hősnőit, és olyan neves színházrendezőkkel dolgozik együtt, mint Silviu Purcarete vagy Andrzej Bubien. A 2020/2021-es évadtól hivatalosan is a Nemzeti társulatát erősíti. Decemberben debütál Vidnyánszky Attila Rómeó és Júlia rendezésében a szenvedélyes, tragikus sorsú Júliaként, reméli, hogy a szerep új, eddig ismeretlen oldalát is meg fogja tudni mutatni a közönségnek. Szász Júlia szín­mű­vésszel arról beszélgettünk, hogyan indult el a színészi pályán és milyen feladatok várnak rá a Nemzeti Színházban.

Egy interjúban azt mondtad, delfinidomár szerettél volna lenni. Meg­le­pő, hogy nem színésznő.
Sz. J.: Igen, ez nagyon régen volt, kiskoromban. Nem tudom igazából, honnan jött az ötlet, azt hiszem, valamilyen sorozatban láthattam. Elég sokáig tartott a delfinimádatom.

Gondolom, kiskorodtól kezdve volt benned affinitás a színészethez, egyfajta vágy a színészi pálya iránt.
Sz. J.: Már hatéves koromtól rendszeresen jártam vers- és prózamondó versenyekre. A suli összes kötelező ünnepségén felléptem, ez végigkísérte az életemet. Kétévesen kívülről mondtam az Öreg néne őzikéjét, felvétel is készült róla. Volt bennem ambíció a színészet felé, csak én magam sosem gondoltam komolyan.

Jártál drámatagozatos iskolába vagy jelentkeztél színészképzőbe, hogy kipróbáld magad?
Sz. J.: Normál gimnáziumba jártam, ott pedig működött egy színjátszó kör, ahová 15-16 évesen kerültem be. Tagja voltam egy pár évig, rendes előadásokat csináltunk, hétvégenként próbáltunk, és akkor kóstoltam bele, hogy milyen is valójában a színészet, mit is jelent a színház.

Elsőre felvettek a Kaposvári Egyetemen színész szakára, Cserhalmi György osztályába. Milyen osz­tály­főnök, milyen Mester volt számotokra? Hogyan támogatott titeket?
Sz. J.: Nem indult könnyen, mert egy személyes tragédia miatt az elején nem tudott ott lenni az osztályunkkal, ezért kicsit árváknak éreztük magunkat. De amikor visszatért, a legnagyobb odaadással tanított minket és foglalkozott velünk, bármivel lehetett hozzá fordulni, nemcsak szakmai kérdésekkel kapcsolatban, hanem teljesen magánjellegű problémákkal is. Mentorált és menedzselt minket, engem is, ha ajánlottak egy film- vagy sorozatszerepet, külön kérte, hogy ő tárgyalhasson, mivel nagy tapasztalata van, hiszen Magyarországon a színészek közül ő forgatott legtöbbet a pályája során.

A gyakornoki éveket a Nemzeti Színházban töltötted. Milyen érzés volt, amikor megtudtad, hogy az idei évadtól társulati tag leszel?
Sz. J.: Nem vettem készpénznek, de azért ott volt a levegőben, mert már harmadévtől egyre több feladatot kaptam, így azt éreztem, hogy számítanak rám. Nem ért teljesen váratlanul, de természetesen nagyon megtisztelő volt. Ami viszont nagyon-nagy meglepetésként ért, hogy egyből egy ilyen fajsúlyos, gyönyörű szereppel kezdhetek, mint Júlia, ami sokaknak a szerepálma.

Évadkezdéskor rögtön két bemutatóban is játszottál egymás után. Mennyire volt megterhelő ez az idő­szak?
Sz. J.: Ez a két premier az előző évadból csúszott át, a járványhelyzet miatt ősszel tudtuk őket bemutatni. Tulajdonképpen egész nyáron próbáltam, mert szerepeltem Tamási Áron Énekes madár című darabjában, amelyet Szabó Sebestyén László rendezett – aki szintén a Nemzeti Színház társulatának tagja –, az előadás Gödöllőn debütált augusztus végén. Azután egyből elkezdtük próbálni a Leánder és Lenszirom című mesedarabot, majd a Forró mezőket. Egyhuzamban három főpróbahét és három bemutató tényleg megterhelő volt, inkább azért, mert kicsit elszoktam ettől a tempótól a tavasszal történt hirtelen leállás miatt. Nagyon élveztem, jó volt visszatérni a régi kerékvágásba.

Hogyan viseled a premier előtti napokat, a főpróbahetet? Izgulós típus vagy?
Sz. J.: Függ az adott szereptől vagy feladattól is, általában igen, izgulós vagyok, főleg bemutató előtt. De szerencsére a lámpaláztól nem görcsölök be, nem blokkolok le, hanem pont ellenkezőleg, segít jobban teljesíteni.
hirdetés

A Rómeó és Júlia decemberben kerül bemutatásra Vidnyánszky Attila rendezésében. Milyen hangulatú előadásra számíthatnak a nézők?
Sz. J.: Grandiózus előadás várható, nagy ívű zenékkel, szép jelmezekkel, rengeteg mozgással, a re­ne­szánszot idéző, mégis kortalan díszlettel.

Zeneileg tényleg merész lesz, például David Bowie Wild Is the Wind című dala hallható majd a báljelenet alatt.
Sz. J.: David Bowie-tól egészen az operáig mindenféle műfaj meg fog szólalni, nagyon változatos lesz. Vidnyánszky Attilának fontos a zene, mivel számára a zene egyfajta szövet, amelynek a hangulatára, ritmusára épülnek a jelenetek. Ez nála mindig meghatározó.

Az előadásban olyan színészlegendák a partnereid, mint Nagy Mari és Blaskó Péter. Milyen a közös munka?
Sz. J.: Nagyon szeretem ezt a társulatot, most már kezdek beilleszkedni, sokat lehet tőlük tanulni, bátran lehet hozzájuk tanácsért fordulni.

Vidnyánszky Attilával októberi lapszámunkban beszélgettünk az előadásról, elmondta, hogy vizuális élményként is szép előadást képzel el, klasszikus nagyjelmezekkel, amelyekben a jelenkor vonalai is felismerhetők. Egy jelentéssel bíró, kreatív jelmez hozzájárul a figura megteremtéséhez?
Sz. J.: Egy fűző vagy egy pompázatos ruha ad egy tartást, teljesen máshogy kell benne mozogni, létezni a színpadon. Amikor az ember magára veszi a jelmezt, ez már önmagában segít a karakter meg­for­má­lásában és az átlényegülésben.

Mi jelenti a kihívást Júlia szerepének megformálásában? A te Júliád mitől lesz más, mint a többi?
Sz. J.: Remélem, sikerül megugrani ezt a nehéz feladatot. Azért is nagy felelősség és kihívás, mert rengetegen feldolgozták és eljátszották már. Mitől lehet más? Nyilvánvalóan függ a koncepciótól is, hogy mit kér a rendező, mi az a rendszer, amin belül lehet mozogni. Számomra nagyon összetett és izgalmas szerep, jó lenne, ha nem egy klasszikus értelemben vett naivát kellene eljátszani. Szerintem Júlia sokrétű karakter, a naivitása, tisztasága mellett megjelenik benne valami elemi erő is, hiszen nagy utat jár be a darab során, felnő, nővé érik, és fellázad a szülei ellen. Ezt a szenvedélyes bátorságot és erőt jó lenne megmutatni belőle.

Ha végignézzük az eddigi szerepeidet, zömében olyan hősnők bőrébe szoktál bújni, akik maguk akarnak dönteni a sorsukról, ezért fellázadnak. Ilyen például Rokoczay Anna bárónő a Bátrak földje című so­ro­zat­ban, Mari a Körhintában vagy A vihar Mirandája. Először naivnak tűnnek, később kiderül, hogy mégsem azok.
Sz. J.: Azt nem mondanám, hogy lázadó vagyok, de úgy gondolom, hogy tudok kemény és határozott is lenni, ami talán elsőre nem látszik. Én úgy érzem, ezek a szerepek, amiket felsoroltál, sokat formáltak rajtam, a szó jó értelmében.

Ennyi feladat mellett hogyan készülsz a karácsonyra?
Sz. J.: Az utóbbi években szinte egyáltalán nem jut időm készülni rá, közvetlenül az ünnepek előtt még bemutatók, előadások vannak, és bár mindig megfogadom, hogy nem hagyom az utolsó pillanatra az ajándékvásárlást, általában az szokott lenni. Régebben mindig kézzel készített ajándékokat adtam, rajzoltam mindenkinek. Most már sajnos erre nincsen kapacitásom, sem időm, lélekben viszont próbálok ráhangolódni az ünnepre.



vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor