RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. augusztus 23., szerda
Bence

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
A társadalomnak szüksége van példázatokra
2014-07. szám / Szepesi Krisztina

Novák Péter a kultúra több platformján jelen van, mindenhol nagy elánnal veti bele magát a munkába. Ezúttal egy történelmi legenda, Dózsa György bőrébe bújik. Egy hosszú erdélyi turné után augusztus 22-én a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon látható a Székely Dózsa György című, Szarka Tamás, Vincze Zsuzsa és Zsuráfszky Zoltán alkotótriónak köszönhető zenés-táncos-énekes produkció, a Honvéd Együttes előadása.

A színész szerint az ötszáz éves történetben talán a heroizmus és a moralitás a legfontosabb fogalmak, melyek kikopóban vannak mai tár­sa­dal­munk­ból, és az, hogy a kisebbség helyzete ma is éppolyan gyötrelmes, mint a parasztfelkelés idején.
Kultúrmunkásként definiálod magad és valóban minden voltál már, ami kultúrával kapcsolatos. Annak fényében, hogy gyakorlatilag egy perc szabadidőd nincs, mennyire vagy képes az egyes művészeti ágakban kiteljesedni?
N. P.: A „kultúrmunka” szoros összefüggésben áll vállalkozásunkkal, a Kultúrpart Csoporttal. Az elmúlt időszakban szinte minden el­fog­lalt­sá­gom ide köt, ezen a független platformon érzem jól magam, ami szám­ta­lan divíziójával biztonságos hátteret jelent az említett ki­tel­je­se­dés­hez. Arra is van példa, hogy rajtam keresztül a csapat kerül helyzetbe, azaz engem keresnek, és végül a Kultúrparton kötnek ki. A lehető legjobb döntést hoztuk anno, hiszen egy saját médiavállalkozás egyet jelent az önrendelkezéssel, az pedig a szabadsággal. Ennek hozományaként idő van, de prioritások is.

Mostanában különösen nagy figyelmet fordítasz a színházi nevelés fontosságára. A Székely Dózsa György előadása is lehet egy azok közül, melyek a fiatalok érdeklődését felkelthetik a kultúra és ez esetben a történelem iránt?
N. P.: Ez így még nem teljesen igaz, inkább belecsöppentem valamibe, ami kétségtelenül felkeltette a magam s a Kultúrpart Csoport ambícióit. A POSzT felkérésére egy beszélgetéssorozatot vezethettem az idei fesztiválon, de nyughatatlan természetem túlnőtt a moderátori szerepkörön, és reményeink szerint a Kultúrpart internetes háttere lehet a kiszolgálója egy olyan webes felületnek, ahol tartalomszolgáltatók, azaz színházak, társulatok, drámapedagógusok és felhasználók, tehát iskolák, tanárok vagy akár maguk a diákok kommunikálhatnak egymással. Lelkesedésem oka a személyes tapasztalat; nagyjából mindent, amit tudok magamról, a világgal való viszonyaimról, a színpad közelében szedtem össze nézőként, szereplőként, alkotóként. A színház kultikus hely, vagy az kellene, hogy legyen, ahova elsősorban nem szórakozni járunk, hanem gondolkodni. Jelzem, ez az értelmezés áll legközelebb a műfaj eredeti funkciójához. Eszköztára kimeríthetetlen, ennek felhasználása az oktatási tantervekben inkább kötelesség, mint ajánlott fakultáció. Döbbenetes kulturális szakadékok nyíltak az elmúlt másfél évtizedben, és ennek felelőssége az elöljáró generációkat terheli általában, nem a felnövőket. Jobb lesz erről tudomást venni!

Az utóbbi időben éjjel-nappal a Székely Dózsa Györgyöt próbáltátok, amelynek címszerepében óriási színészi, énekesi és táncos feladat hárul rád. A sok egyéb feladat mellett hogyan tudsz egy ilyen nagy horderejű szerepre teljes értékűen felkészülni?
N. P.: Úgy, hogy nincs egyéb feladat, ez a munka elsőbbséget élvez. Semmi mást nem vállaltam a nyárra, illetve a felkészülési időszakra. Negyvennégy éves vagyok, a szervezetem megtanított lemondani a munkák halmozásáról. A pénz elfogy, marad a szégyen, ahogy mondani szokás. Egy ilyen horderejű feladat mellett nem létezik más, néha még a család sem.
hirdetés


Milyen embernek látod Dózsát azon túl, hogy történelmi hős, felkelő volt? Milyen a te Dózsa Györgyöd?
N. P.: A szájhagyomány, majd az általános történelemoktatás metodikája okán az időfolyam meghatározó pillanatairól nagy formátumú szabadságharcosok vagy gazemberek életrajzain keresztül kapunk benyomást. Nem feltétlenül pontos az így szerzett tapasztalat, de kétségtelen, hogy a társadalomnak szüksége van példázatokra. Dózsa személye már elválaszthatatlan azoktól az évszázados művészi lenyomatoktól, mint a heroizmus, a moralitás archetípusa, ez pedig hálás alapanyag egy dramatikus produkcióhoz. Számomra az aktualitást is ez adja, hisz az említett fogalmak kikopóban vannak napjaink szótáraiból. Kevés történelmi tény áll rendelkezésre, de a fikció, a szerzői fantázia emberközelivé varázsolja a figurát, van itt szerelem, vívódás, önfeladás és pusztítás, ahogy azt a drámai környezet megkívánja. Mindemellett ne feledjük, hogy egy táncjátékról van szó, a pszichologizáló realizmus helyett itt elsősorban a komponált képek, koreográfiák mesélnek el egy történetet, de hát ezért szeretjük a műfajt!

Annak, hogy a turnét határon túl, Temesváron, Sepsiszentgyörgyön kezdtétek, majd Kolozsvárra, Szabadkára eljut a produkció, milyen jelentősége van az előadás értelmezésével kapcsolatban, miszerint a magyarság közös történelmi sorsát kívánjátok megmutatni?
N. P.: Véleményem szerint ez a magyarság jelen sorsa végett bír jelentőséggel. Sokat dolgozom Erdélyben, látom, tapasztalom a kisebbségi státus gyötrelmeit, és ez minden nemzet esetében fájdalmas szembesülés. Ugyanakkor az élet közhelyesen megy tovább, nincs más lehetőség, mint támogatni a közösségek megtartó erejét, mindenki azzal, amivel lehetősége van. Nekünk a kultúra jutott és a megtiszteltetés, hogy az ottani közönségnek is felléphetünk, ha olykor nehéz körülmények között is. Nota bene két helyszín historikus jelentőséggel is bír; Dózsa szülőhelye, Dálnok a sepsiszentgyörgyi előadás helyszínéről, a pincetetőről is jól látható, Temesvár pedig ennek a különleges életpályának a drámai végállomása. Örök mementó a hatalom mindenkori gőgjét illetően, és ebben akad térspecifikus tapasztalat, amit akár sorsközösségnek is definiálhatunk.

Mennyire egyértelmű szerinted, hogy ezt a történet csak a néptánc és népzenei ihletésű muzsika segítségével lehet hitelesen bemutatni?
N. P.: Semennyire, és tudomásom szerint nem volt ilyen alkotói szándék. Zsuráfszky Zoltán koreográfiáiban, nem beszélve a szüleim munkáiról (Foltin Jolán koreográfus és Novák Ferenc koreográfus-rendező – a szerk.), mindig a sokszínűség varázsolt el, az autentikus népművészet elemeinek beemelése a színházi közegbe, olykor kortárs önkifejezési formákkal ötvözve azokat. Ráadásul az inspirációk – Ady Endrétől Derkovitson át Kósa Ferenc filmrendezőig – eleve más műfajokból érkeztek, tehát számos „tiszta forrás” létezik egy színpadra alkalmazás esetében.


vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor