Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
„Az a fontos, hogy jó légy, nem az, hogy jónak tartsanak”
2016-03. szám / K. Sz.

A 15 éve alakult Turay Ida Színház 2014 ősze óta állandó otthonra lelt a Józsefvárosban, a Kálvária tér egyik szépen felújított épületében. A teátrum alapító igazgatójára várunk a barnákba
és bordókba bújtatott színház barátságos hangulatú fogadószobájában. Megjelenése szakmájáról is árul­ko­dik: színházalapító, jelmez- és díszlettervező. Védjegye a kalap, ezúttal egy fehér pöttyös masnival és szegéllyel díszített fekete. Darvasi Ilonával beszélgettünk.

A Kálvária tér több pontján békebeli hangulatot áraszt, a 6-os számú ház pedig harmonikusan illeszkedik környezetébe. Az épület han­gu­la­tos pasztell színe, a színház bejáratának kovácsoltvas előtetője, cse­resz­nye­színűre pácolt ajtaja klasszikusan elegáns világot rejt.
D. I.: Józsefváros előnyére változott az elmúlt években. Az ön­kor­mány­zat sokat áldoz a kerület tereinek, a házak homlokzatának felújítására. A színház épülete is megújult kívül-belül. Kamerarendszer figyel az egész környékre, a felújított Kálvária térre. Gyönyörű parkon keresztül megyünk át, amikor észrevesszük a szépen tervezett kovácsoltvas előtetőt, mely szépen emelkedik ki az ízlésesen felújított ház hom­lok­za­tá­ból. A külső reklámfelületek, az új cseresznyefa bejárati ajtó tökéletes összhangban van a belső terekkel.

A faragott faoszlopok, a tapéta, a lámpák, drapériák, függönyök egy régen letűnt, ám sokunk számára kedves világot idéznek. Nyilván az ön díszlet- és jelmeztervezői keze nyomát is látjuk a végeredményen.
D. I.: Azt gondolom, hogy nem csak az én ízlésemet tükrözi a színház, hisz akik idejönnek, jól érzik itt magukat, rendszeresen visszajárnak, ez pedig azt jelenti, hogy ami itt megvalósult, az egyben különleges is. És tényleg az! Budapest egy kis ékszerdoboza! A barna különböző árnyalatai a faborításokon, oszlopokon, ajtókon, a bordó bársonyfal a színházteremben, a taft függönyök és lámpaernyők az előtérben, a sok tükör, a kovácsoltvas csillárok az általam szeretett klasszikus ízlést képviselik. Számomra fontos, hogy a tapéta színei köszönjenek vissza a bársonyokon és a padlószőnyegen egyaránt. Az volt a célom, hogy a közönségforgalmi terek, a színházterem, de még a mosdók is ugyanazt a színvilágot és hangulatot sugározzák, összhangban legyenek egymással. Büszkén állítom, hogy színházunk nemcsak hangulatos, de túlzás nélkül állítom, hogy olyan, mint egy kis ékszerdoboz. Nem csak én érzek így, Verebes István például azt mondta, hogy a mi színházunk az egyetlen békebeli, varieté hangulatú színház jelenleg a fővárosban.

A Turay Ida Színháznak nagyon jó híre van: a színházhoz szerződött művészek rendre arról számolnak be, hogy családias, kellemes hangulatban dolgoznak, jó ide jönni, s az évek során igazi társulattá váltak.
D. I.: Bizonyára a családomból hozom azokat az értékeket, amelyek mentén haladok, a pozitív gon­dol­ko­dást, az emberséges hozzáállást a problémákhoz. A fiataloknak azt szoktam mondani: az a fontos, hogy jó légy, nem az, hogy jónak tartsanak. Számomra, mindig fontos volt, hogy amit ígérek, azt meg is tartsam, és ez nyilván biztonságot ad azoknak, akik velem dolgoznak. A Turay Színház művészei, műszaki gárdája, munkatársai szeretnek együtt dolgozni, mert jó a légkör, családias a hangulat. Éppen ezért aki egyszer hozzánk jön és a csapatunk tagja lesz, az nem megy el. Ami pedig színházvezetőként engem illet, óriási felelősség, hogy az induláskor 12 fős csapatom már évek óta 140 főre szaporodott, akiknek biztos egzisztenciát kell teremtenem. A 140 fő 140 családot is jelent, ahol ha csak négyen élnek együtt, az már 5-600 embert jelent. Így látszik, hogy nagyon sok ember megélhetéséért, életéért vagyok felelős. Számomra ez mégsem teher, szeretek „tyúkanyó” lenni. Szeretem a társulatomat és ők is engem. Jó ebben a szeretetben élni és szeretetet adni.
hirdetés

Nonprofit kft.-ként működnek, állami támogatást nem kapnak. Bűvészmutatványnak tűnik, hogy megélnek. Könnyebb lett most, hogy a kőszínházak közé tartoznak?
D. I.: A gazdasági helyzetünk szempontjából ennek nincs jelentősége, sőt! Azt mondhatom, hogy nehezebb, hisz most már egy épülettel többet kell fenntartanunk. Idáig béreltünk egy 1000 négyzetméteres díszlet- és jelmezraktárt, egy 95 négyzetméteres irodát, volt 2 teherautónk, 3 műszakos autónk. Most ehhez vásároltunk egy saját tulajdonú, 600 négyzetméteres jelmez- és kellékraktárt, pluszként bérelnünk kell egy 450 négyzetméteres bútorraktárt és az 1050 négyzetméteres színházépületünket. Szinte lehetetlen kigazdálkodni a szükséges pénzt pusztán a bevételekből. Nincs könnyű dolgunk, hiszen amióta beköltöztünk a Kálvária térre, az előadások kiadásain kívül a bérleti díjak, a magas rezsiköltség, az al­kal­ma­zot­tak munkabére, annak járulékai, tiszteletdíjak, vállalkozói kifizetések, díszlet és jelmez létrehozási költségek, alkotói kifizetések is terhelik a színház kasszáját. Van rutinom a szigorú gazdálkodásban, már gyerekként megtanultam az Édesanyámtól, hogy a jó gazdasszony abból főz, amije van, és a Turay Színház sem működhetne sikeresen 15 éve, ha nem ezt az elvet képviselném. De tény, hogy nagyon nehéz helyzetben vagyunk, nekünk sem könnyű! Mégis igyekszem pozitívan állni mindenhez és nem azon keseregni, hogy mi nincs, hanem annak örülni, ami van!

A felnőtt előadásokon kívül gyerekelőadásokat és beavató előadásokat is szép számban tartanak sok helyen.
D. I.: Csütörtökön, pénteken, szombaton este és vasárnap délután a Kálvária téren felnőtt előadásokat játsszunk, szinte minden délelőtt gyerekelőadásaink vannak. Számos játszóhelyünk van még Budapesten (Ferencvárosi Művelődési Központ, Csepeli Munkásotthon, Óbudai Kulturális Központ, Zugló, Budafok, Kispest) és vidéken (Törökbálint, Csorna, Gyula, Makó, Mosonmagyaróvár, Siófok, Nagykanizsa, Szombathely, Pápa, Ajka, Oroszlány, Győr, Cegléd és hosszan lehetne még sorolni). Nyaranta Egerváron, a felújított Nádasdy–Széchenyi-várkastély udvarán lévő, fedett nyári színházunkban játszunk. A felnőtt előadásokon kívül komoly hangsúlyt fektetünk a fiatalok színházi nevelésére is. Kiterjedt kap­cso­lat­rend­szer­rel rendelkezünk, 25 nevelőotthonnal és számos iskolával működünk együtt. Beavató előadásokkal, pszichológus, drámapedagógus közreműködésével, színháznevelési programokkal színesítjük a kí­ná­la­tun­kat. Kiemelten kezeljük a hátrányos helyzetű gyerekeket és fiatalokat. Erre kidolgoztunk egy különleges programot is, melyet már második éve sikeresen használunk. A másik különlegesség a „HÍD” programunk volt (melyben a magyar és cigány fiatalok egymás iránti toleranciája, egymás kultúrájának megismerése a cél), amelyen közel 4000-en vettek részt. Magánszínházként nem könnyű egy ilyen programot vinni, de ennek a korosztálynak nem engedhetjük el a kezét. Szeretettel jöttünk ide, ezt érzik az itt lakók is, ezért ők is szeretettel fordulnak felénk. Dacára annak, hogy a Turay az egyik legszebb fővárosi színház és az előadásaink színvonala magas, mégsem könnyű a közönséget idevonzani.

Bizonyára így van, de most éppen az Égben maradt repülő című előadásuk sikerétől hangos a város, aminek illúziót keltő, lenyűgöző díszleteit és jelmezeit ön tervezte. Általában a megérdemeltnél kevesebb szó esik erről, pedig éppen olyan fontos részei az előadásoknak, mint a rendezői munka és a színészi játék.
D. I.: Évek óta terveztem, hogy íratok egy Edith Piafról szóló darabot Keresztes Ildikónak. 9 éve dolgozunk együtt, mindig 100%-osan teljesített, ha elvállalt valamit, azt lelkiismeretesen végigcsinálta. Hihetetlen teherbírása van! Felkértem egy budapesti színpadi szerzőt, hogy írjon darabot Piaf életének legboldogabb két évéről, a szöveg elkészült, de nem adta vissza azt, amit vártam, nem tetszett. Nem adtam fel, kértem házi szerzőnket, Topolcsányi Laurát, írja meg a történetet ő, azok szerint a szempontok szerint, amiket én eredetileg elképzeltem. Laura egy évig dolgozott, kutatott, olvasott, anyagot gyűjtött, és azt gondolom, a végeredmény igazolja a befektetett munkáját. Tökéletes lett. Persze kellett hozzá egy fantasztikus színészgárda is, akik mindezt sikerre vitték! ( Keresztes Ildikó, Hűvösvölgyi Ildikó, Kurkó J. Kristóf, Xantus Barbara, Győri Péter, Pásztor Máté, Topolcsányi Laura és a rendező Szurdi Miklós.) Nem lehet rá jegyet kapni! Ami pedig a díszleteket és jelmezeket illeti, boldogan készítettem őket, de az a sok dicsérő szó, amit a bemutató után kaptam, engem is meglepett, nem számítottam rá. Nagyon szeretek jelmezeket és díszleteket megálmodni, létrehozni. Sok szép közös munkát köszönhetek így olyan fantasztikus embereknek, akiktől az én tudásom is sokat fejlődött. Olyan rendezőkkel dolgozhattam együtt, akikkel a munka igazi csoda volt. Néhány közülük a teljesség igénye nélkül: Huszti Péter, Kerényi Imre, Csiszár Imre, Halasi Imre, Árkosi Árpád, Bujtor István, Pinczés István, Szurdi Miklós, Verebes István, Bor József, Böhm György, Koncz Gábor, Mikó István, Szerednyey Béla, Bencze Ilona, Sztárek Andrea és a sort még hosszan folytathatnám. De térjünk vissza a mába, márciusi bemutatónk az Ikrek előnyben! című zenés vígjáték a budapesti éjszakai életről, melynek díszletét szintén én terveztem. A darabot Topolcsányi Laura írta, a zeneszerző Berkes Gábor, a főszerepekben Sasvári Sándor, Détár Enikő és Vásári Mónika láthatók, és Sztárek Andrea rendezte.

Áprilisban pedig jön a Mágnás Miska.
D. I.: Igen, a Mágnás Miska, ami szintén a szívem közepében van. 15 éve, május 18-án mutattuk be a Csepeli Munkásotthonban, parádés szereposztással, majd 12 évig jártuk vele az országot. Idén áprilisban gyönyörű új díszletekkel és az általam megálmodott jelmezekkel, kitűnő szereposztással fogjuk bemutatni. Rolla szerepére castingot tartottunk, a 37 jelentkező közül Mahó Andreát választottuk Sövegjártó Áron partnerének. A címszerepben Kurkó J. Kristóf lép színpadra Bódi Barbara (Marcsa) párjaként. A rendkívül népszerű operettet Nyírő Bea állítja színpadra. Tájoló előadás lesz, Budapesten nem fogjuk játszani, csak vidéken: kulturális központokban, szabadtéri színházakban, stadionokban. Bízom benne, hogy ez iránt az előadásunk iránt is olyan nagy lesz az érdeklődés, mint a 15 évvel ezelőtti iránt!

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor