RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2018. november 16., péntek
Ödön

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
„Proustnak én sem jutottam a végére” – Amalric Mathieu
2018-02. szám / GK

Színészként állandó alkotótársa, Arnaud Desplechin filmjében, az Ismael szellemeiben láthatjuk legközelebb (hazai bemutató: március 8.) Charlotte Gainsbourg, Marion Cotillard és a magyar-francia színész, Szabó László partnereként. Rendezőként sem pihen, legutóbb a francia san­zoné­ne­kes­nő, Barbara életéről készített játékfilmet. Párizsban beszélgettünk.

Ha jól tudom, a filmrendezői ambíciói megelőzték a színésziket.
M. A.: Arnaud Desplechin csinált belőlem színészt, én rendezőnek ké­szül­tem. 17 évesen koromban már a kamerák közelében ólálkodtam, mindenféle filmes háttérmunkát elvállaltam. Arnaud adta az első igazi szerepemet – ez volt az Összeveszésem története. Mondtam is neki, hogy nagyon köszönöm a szerepet, de ha vége a forgatásnak, utána megrendezem a saját filmemet. Így is lett; megcsináltam a Mange ta soupe című filmet, amiben Szabó László játszotta az apámat.

Számos filmet rendezett, legutóbb például a Barbarát. Az énekesnő dalairól azt mondta, hogy azok túlságosan is franciák, ezért nem igazán lehet lefordítani őket más nyelvre. Valahogy önnel is így vannak a nemzetközi piacon, nem? Akkor hívják színészként, ha egy tipikus francia karakterre van szükségük.
M. A.: Ki kell ábrándítanom, de nem azzal kelek, nem az az első gondolatom reggelente, hogy na, hogy is áll az árfolyamom a nemzetközi piacon. Nem kiálltok kétségbeesve sajtósért, hogy azonnal tornázzuk fel az értékemet az IMDb-n.

Azzal azért gondolom, egyetért, hogy Hollywood nem a pozitív hőst látja Mathieu Amalricban…
M. A.: Bármi megtörténhet, de nem szabad ilyesmiken rágódni. Különben is, engem eddig sem Hollywood foglalkoztatott. Igen, játszottam Spielbergnél a München című filmjében, de ez spielbergi viszonylatban egy kifejezetten kisméretű filmnek számított, amit egyébként Európában, a nagy részét ráadásul Budapesten forgatta. Párizst csinált Budapestből, de ezt ön jól tudja. Oké, menjünk tovább: játszottam James Bond-filmben, de Bond a britség netovábbja, ezt sem mondanám hollywoodi produkciónak. A világ minden táján forgattunk – a Pinewood stúdióban, London közelében, Chilében, Panamában, Ausztriában – de Holly­woodban még véletlenül sem. A stáb pedig angol volt.

Wes Anderson, akivel A Grand Budapest Hotelt forgatta, mégiscsak amerikai…
M. A.: Egészen biztos benne, hogy Wes Anderson amerikai? Valójában texasi. Azért az nem ugyanaz. És van egy kis háza Angliában. Oly sok minden Európához, az európai kultúrához köti. Csak azt akarom mondani, hogy én nem Hollywooddal vagy nem Hollywooddal, hanem mindig egy-egy emberrel, egy-egy művésszel szövetkezem. Csak akkor vállalok el egy szerepet, ha úgy érzem, ez a bizonyos ember a kedvemre való, az ajánlatának pedig nem lehet ellenállni. Van nekem egy másik életem, rendező vagyok.

Beszélnünk kell Kosztolányiról, hiszen korábban többször is említette, hogy a nagy magyar író egyik novellája különösen kedves önnek, tervezte is, hogy megfilmesíti. Halott a projekt?
M. A.: Soha semmi sem halott teljesen, soha nem lehet tudni, hogy épp mikor mi kel életre. Nemrég ismét elém került a forgatókönyv, amit a Kosztolányi-novellából írtam; nem volt hosszú, egy rövidfilmet akartam csinálni. Ki tudja, talán egyszer tényleg megvalósul. Csodás történet. Most épp Robert Musilt olvasok, A tulajdonságok nélküli emberrel telnek a napjaim, úgyhogy nem távolodtam el túlságosan Magyarországtól.

Csak nem egy filmváltozaton dolgozik?
M. A.: 2000 oldalból filmet csinálni? Képtelenség lenne.

Hányszor olvasta ezt az ijesztően vaskos regényt?
M. A. Idestova háromszor.

A legtöbben feladják 100 oldal után, akárcsak Proustot.
M. A.: Proustnak én sem jutottam a végére. Az eltűnt idő nyomában-nak csak az első két kötetét ol­vas­tam, a Swannt és a Bimbózó lányok árnyékában-t. Imádtam, de sosem volt időm az egészen végigmenni.
hirdetés


„Állandó tagja vagyok az Amalric fanclubnak” –
Arnaud Desplechin az Ismael szellemeiről


A. D.: A film egyik vonulata Bergman Personájára, egy másik Woody Allen filmjére, a Hannah és nővéreire emlékeztet. Az operatőröm össze is volt zavarodva, amikor az egyik héten a Personával, a másik héten a Hannah és nővéreivel példálóztam. Kérdezte is, hogy jó, jó, de mégis milyen filmet csinálunk. Megnyugtattam, hogy nem egy filmet, hanem hét különbözőt csinálunk egyszerre. Van a filmben egy kém­ko­média is.

Az Ismael szellemei immár a sokadik filmje Mathieu Amalrickal.
A. D.: Állandó megújulásra képes, színészként mindig egy új, egy másik Mathieu-val találkozom. De figyelem a rendezéseit is. Lehet, hogy nem én vagyok a Mathieu Amalric rajongói klub elnöke, de hogy állandó tagja vagyok az Amalric fanclubnak, az is biztos. A kék szoba (Amalric egy Simenon-regényt vitt filmre – a szerk.) remek volt. Mathieu rendezőként és színészként is folyamatosan változik. Pazar alakítást nyújtott például a Vénusz bundában című Polanski-filmben.

Ha nem ön az Amalric fanclub elnöke, akkor kicsoda?
A. D.: Hát, ha épp nincs elnökük, én szívesen betöltöm a posztot.

Ha épp nem együtt forgatnak, akkor is összejárnak?
A. D.: Csak nagyritkán, bár mostanában azért valamivel többet találkozunk, mint régebben. Vissza­húzódó, magamnak való természet vagyok, ha nem dolgozom, nem járok filmes társaságba, nem találkozom se színészekkel, se stábtagokkal. Az Ismael szellemei forgatásán mindennap elfogott a félsz, hogy nem fogok-e csalódást okozni a színészeimnek. Rám tört félelem, ha csak Marion Cotillard-ra vagy Charlotte Gainsbourgra gondoltam, de igazán akkor kezdtem félni, ha Mathieu jutott az eszembe, hiszen őt – szemben az említett színésznőkkel – régről ismerem. Azon izgultam, hogy ennyi év után is tudok-e még meglepetést okozni neki – állandóan ez járt a fejemben. Amikor civilben találkozunk, ha beülünk egy étterembe, vagy felugrik hozzám, akkor meg azon szorongok, hogy ne találjon unalmas, patetikus alaknak, mert akkor biztos nem akar majd újra együtt dolgozni velem. Mindig mondom is magamnak, hogy Arnaud, szellemes beszélgetőtársnak kell lenned, és persze mire elérkezik a vacsora, már egy idegroncs vagyok.












vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor