RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2018. november 17., szombat
Hortenzia, Gergő

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
DVD
A lopás művészete
2014-08. szám / Dercsényi Dávid

Hogy A hal neve: Wanda egyik kései utódjával állunk szemben, már onnan látszik, amikor a film ötödik percében a messziről fotózott Lánchíd és Budavári Palota megkapja a Lengyelország nevet – a Vörös zsaru 1988-ban még nem merte a Parlamentet kinevezni KGB-székháznak.

Tegyük hozzá, a nagy kelet-európai kaland, ami miatt Crunch Calhoun (Kurt Russell) bevonul a térség egyik hírhedt börtönébe, Romániában lett filmre véve, hogy teljes legyen a patchwork. De nem a bör­tön­ál­la­potokról szól ez a film, hisz hamar letelik az a fránya hét év, és Crunch már ismét féltestvére körül sertepertél, aki megint valami rosszban sántikál a Niagara környékén.
Műkincslopás és hamisítás a téma, de A Pogány Madonna óta tudjuk, ez csak ürügy, itt fontosabb dolgokról lesz szó. Például hogy Kurt Russell hogy mutat Jay Baruchel mellett, és jól! A bűnbanda valami nagyra készül, amit le akar kapcsolni az Interpol is, melyet a kellő iróniával ábrázolnak a filmben, bár nekünk, magyaroknak ez már a Hernádi-ügy óta alap.
Jonathan Sobol rendező második filmjében jó érzékkel eresztette össze az 50+-os és a huszonéves színészeket, és egy rutinos háziasszony biztonságával dobott össze egy kellemesen fanyar Guy Ritchie-Tarantino rizottót. De míg az utóbbiak olykor kínosan komolyan veszik önnön jófejségüket, Sobol nyáriasan lazára veszi a figurát, és a kellő öniróniával szervírozza a végére amúgy meglehetősen csavarosra sikeredett krimivígjátékát. Mindenki jól jár, mindenki kap valamit: Jay és Kurt egymás rajongótáborát, a nézők pár jó poént. Tisztességes B-film ez.
hirdetés


InterCom
Kritika (3)


vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor