RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2018. november 22., csütörtök
Cecília

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Kritika (3,5)
Időhurok
2014-12. szám / G. I.

Az időutazós történetek rákfenéje a rendre felbukkanó és megoldhatatlan paradoxon, miszerint ha a múltban megteszek valami életemet meghatározót, akkor a jelen (a múlthoz képesti jövő) sem az többé, ami volt, pláne, ha ez a múltbeli tett kellett a jelen idejű létezésemhez,
az önazonosság kérdése pedig abból az aspektusából is fontos, hogy e tudásáról tudnom kell. (Kellene.) Felesleges mindezt végiggondolni, a racionalitás (a „tudományosság”) felől nézve mély és zavaros vizű kút ez, értelmezhető napestig, de egyértelmű válaszok nélkül. A tyúk és tojás elsőbbségének megválaszolhatatlan kérdése, vagy az önnön farkába harapó kígyó metaforája ez – de leginkább: játék.
Minden időutazás játék a lehetetlen lehetőségével, mint ahogy filmen eljátszott vele már a 12 majom vagy legutóbb a Csillagok között. Isaac Asimov és Arthur C. Clarke mellett az amerikai science fiction triumvirátus harmadik tagja Robert A. Heinlein: neki köszönhetjük a Csillagközi inváziót és az ő néhány oldalas novelláját vitte filmre ezúttal az ausztrál alkotópáros, Michael és Peter Spierig. Az Időhurok is elsősorban agyas játék. Szépen kivitelezett, jól előadott elmetorna, amiről kocsmák zugában remekül elvitatkozhatnak az arra fogékonyak.
A Temporális Iroda időutazó ügynöke (Ethan Hawke) nagy rutinú, ám a Sistergő nevű bombamerénylőt imponáló tapasztaltsága dacára is elkapni képtelen, sőt, a gazfickó olyannyira megpörköli őt, hogy teljes fizikai átalakuláson esik át. Utolsó időugró-próbálkozása során aztán találkozik egy idegen nővel (Sarah Snook), akit fokozatosan avat be a titkaiba, ám a nő rátromfol, borzongató rejtélye mindkettejük életét felforgatja. (Spoilerezés nélkül nem mehetünk mélyebbre.)
Az Időhurokban nincsenek lenyűgözően látványos tárgyak, nincsen hipermodern technológia, a szinte minden jelenetben más design és színvilág azonban nagyszerű ízlésről tanúskodik (köszönhetően az operatőr Ben Nottnak is), és a zömmel az 1960–70-es évekre hajazó megjelenés ellenére sem válik a film porossá vagy unalmassá.
hirdetés

Hawke viszi a hátán a filmet – mint ahogyan korábbi közös munkájukban, a Daybreakers – A vámpírok korában –, a Spierig fivérek pedig ha ugyan nem is oldották fel az időutazó paradoxont (amit, ugye, nem is lehet), logikai hibái ellenére egy kifejezetten figyelemre méltó, intelligens és elgondolkodtató mozit készítettek, ami után jó hosszú ideig tornázik a néző agya, miszerint, kérem szépen, hogy is van/volt ez?

DVD
InterCom

vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor