RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2018. november 17., szombat
Hortenzia, Gergő

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Kritika (4)
Café Society
2016-11. szám / Dercsényi Dávid

A meg nem vizsgált élet nem érdemes arra, hogy megéljék, a megvizsgált viszont nem egy nagy cucc – ez a kibővített Szókratész-idézet maradt már csak egyedül a cicó és a slukker mesterének, Woody Allennek. Egy ilyen termékeny rendező, no meg egy ennyire szellemes ember pályája

nagyon jó alkalmat teremt arra, hogy újfent a cinikusoknak és kiáb­rán­dultaknak adjunk igazat. Az élet nem habos torta, hogy a családbarát verziót használjuk. Woody Allen karrierje pedig azt is megmutatja, hogy jutunk el ehhez a nem túl szofisztikált igazsághoz a maga legélettelibb és legszofisztikáltabb módján. A filmkészítés által, ami már egy ideje nyilvánvalóan nem eszköz, hanem cél a rendezőnek.
Mivel a jelen már kevéssé foglalkoztatja, visszanyúl oda, amit mindig is csodált, Hollywood aranykorához, a 30-as évek virágkorához. Cso­dá­la­tos színek és árnyalatok, selymes fények, life in Technicolor – álom­sze­rű az egész. A fiatal Robert, vagyis Bobby (Jesse Eisenberg remekül mutatja meg, milyen lett volna Allen 1930-ban) Hollywoodba megy New Yorkból, hogy gazdag és sikeres producer nagybácsija (Steve Carell) a szárnya alá vegye, felkarolja, és elindítsa az életben. A fiatal fiú a stúdióban hamar beleszeret a főnök keze alatt dolgozó Vonnie-ba (Kristen Stewart), aki azonban foglalt. Bobby nem is sejti, milyen kemény konkurenst kéne legyőznie.
Filmet csinálni, amely a hollywoodi aranykor felületességével, kíméletlenségével van tele, s mindezt annak az aranykornak a hatásvadász, túlzó filmes eszközeivel előadni, hát, nincs híján az iróniának. De Allenben sosem dolgozott az igazság bajnoka, nem akar ő semmit hőbörögve felmutatni, nem háborodik fel, nem ítélkezik. Az élet ilyen. Olyan, hogy a család gengszter tagjai olykor besegítenek a marxista rokonnak, az élet egy komédia, amit egy szadista vígjátékszerző ír, hogy ismét a filmből idézzünk.
De nem érdeklik Allent a karakterei sem nagyon, a szereplők sem, nincsenek múzsák, kiemelt figurák, mint Diane Keaton vagy Scarlett Johansson volt. Kristen Stewart aranyos, de tulajdonképpen teljesen átlagos. Eisenberg kedves, de csak egy a kedves fiúk közül. Steve Carell is jól hozza az elfoglalt producert, de mind kábé kipipálják a feladatot. Már az sem érdekli Allent, hogy a gyarló emberről beszélve mondjon ítéletet az emberiség felett, mint a Match Pointtal kezdődő szériában történt.
Az élet nem éri meg, hogy szemléljék, csináljunk akkor filmeket róla, mert különben mit csinálnánk. Kavarjunk nagy tömegjeleneteket, mozgassuk a kamerát, mutassuk meg a pompát és a luxust meg a New York-i szegény zsidó rokonok vicces, tragédiákkal teli életét. Nagyon vágni sem kell, minek, olyan jó az egyik jelenet után a másikat leforgatni. Az idős Allen elérkezett oda, ahova Ottlik Géza A Valencia-rejtélyben: nem nagy vaszizdasz az élet, talán az álmok és az érzelmek örökké megmaradnak. És ezen nem ciki elérzékenyülni.
hirdetés

Café Society (12)
Amerikai, feliratos film
Rendező: Woody Allen
Főszereplők: Kristen Stewart, Jesse Eisenberg, Steve Carell, Blake Lively
96 perc
Forgalmazó: Cinetel
Már a mozikban

vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor