Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 29., péntek
Auguszta

 
 
Nyomtatható változat
Összeállítás
Goodbye, Daniel Day-Lewis!
2018-01. szám / Kovács Gellért

A világ egyetlen cipésze, akinek három Oscar-díja van. Nyáron jelentette be, hogy visszavonul filmszínészként. Cipőket talán még javítgat, de több filmben nem fog szerepelni. A szélsőségesen
átlényegülős színész, vagyis a method acting egyik legismertebb, talán legszenvedélyesebb kortárs kép­vi­se­lője azzal indokolta döntését, hogy a lelki egészségét igyekszik ily módon megóvni, s hogy ne csá­bul­has­son el, legújabb – és ezek szerint legutolsó – filmjét, a Fantomszálat (bemutató: február 1.) se hajlandó megtekinteni. Mi viszont, bár csak azért is hiszünk a viszontlátásban, a zseniális színművész legfontosabb szerepeit tekintjük most át.

Az én szép kis mosodám (1985)
Kivé alakul át Sir Daniel?
Angol, munkanélküli munkásfiúvá, aki a társadalom erős nemtetszése ellenére barátságba, majd annál is közelebb kerül egy pakisztáni származású mosodás fiatalemberrel (Gordon Warnecke). Stephen Frears már a nyolcvanas években is nagyon tudott filmet csinálni.
Mit kapott érte?
Díjakat is, de leginkább figyelmet. Bár nem ez volt az első filmszerepe, de nagyjából a szakma ekkor kapta fel rá igazán a fejét. S azóta is bámuljuk, mire képes.

A bal lábam (1989)
Kivé alakul át Sir Daniel?
Egy valódi emberré, akit Christy Brownnak hívtak. A saját testébe zárt férfi nem adta fel, lábával festett és írt. Day-Lewis mindent beleadott, szinte emberfeletti teljesítményt nyújtott, olyan mértékben azonosult Brown­nal, és ahogy azt egész pályája során tette, a forgatási szünetekben sem nagyon szállt ki a szerepből.
Mit kapott érte?
Az első Oscarját. Nem igazán volt más választása az Amerikai Filmakadémiának: Day-Lewist szinte bűn lett volna nem aranyszoborral jutalmazni. A rendező, Jim Sheridan nem véletlenül hívta a későbbiekben is.

Az utolsó mohikán (1992)
Kivé alakul át Sir Daniel?
Sólyomszemmé. Gondolhatnánk, ha nem láttuk volna a produkciót, hogy hát ez csak egy kalandfilm, ebbe csak nem kellett színészileg belehalni! De Daniel Day-Lewis számára nincs olyan, hogy csak egy ka­land­film: addig edzett, túlélőtúrázott és koncentrált, amíg kívül-belül Sólyomszemmé, a nevelt indiánná változott.
Mit kapott érte?
Újabb rajongókat. Magának és Michael Mann férfiasan tökéletes filmjeinek is.


Az ártatlanság kora (1993)
Kivé alakul át Sir Daniel?
Nagyon szerelmes és tragikus kosztümös hőssé. Mert az is jól áll neki. Mármint a kosztüm. És persze az is, ahogy Michelle Pfeiffer és Winona Ryder közt „vergődik”.
Mit kapott érte?
Még egy nagymenő rendezőt, aki feliratkozott a csodálók közé. És Martin Scorsese különösen szereti az olyan őrülteket, mint amilyen Day-Lewis. Még jó, hogy a későbbiekben is egymásra találtak.

Apám nevében (1993)
Kivé alakul át Sir Daniel?
A „guilfordi négyek" egyikévé, Gerry Conlonná. A bombamerényletekért ártatlanul elítélt ír férfi a színész kar­rier­jé­nek újabb emblematikus állomása. És Jim Sheridan újabb ünnepelt filmje.
Mit kapott érte?
A második Oscar-jelölést. Ekkorra már a legnagyobbak között emlegették. De abban az évben gigászi alakítások küzdöttek egymással: végül Tom Hanks lett a befutó a Philadelphiával, aki még Oskar Schindlert, vagyis Liam Neesont is legyőzte.

New York bandái (2002)
Kivé alakul át Sir Daniel?
Egy újabb, egyébként szintén erős Sheridan-mozi (A bunyós) és az Arthur Miller örökbecsű színdarabjából, A salemi boszorkányokból készült tűrhető adaptáció után ötéves pihenő következett. Ekkor tanulta ki a cipészmesterséget, s a pletykák szerint mesterének cserébe színjátszást tanított. Aztán Scorsese hí­vá­sá­ra visszatért, s 1800-as évekbeli banditaként bizonyította be, hogy semmit sem kopott a tehetsége. Sőt!
Mit kapott érte?
A harmadik Oscar-nominációt. A New York bandáira azt szokás mondani, hogy bár tisztességes eposz, leginkább Day-Lewis miatt érdemes többször is megnézni.
hirdetés

Vérző olaj (2007)
Kivé alakul át Sir Daniel?
Miután befejezte a felesége (Rebecca Miller – Arthur Miller lánya) által írt és rendezett Jack és Rose balladáját, a mozitörténet legördögibb olajvállalkozója következett. Paul Thomas Anderson alighanem nagy művészi fantáziával rendelkezik, de azt talán még ő sem sejtette, mit fog művelni főszereplője.
Mit kapott érte?
A második Oscar-díjat. Daniel Plainview karaktere olyan figura, aki segít megérteni, miért viseli meg Daniel-Day Lewist a hivatása. Kicsit sem lehet életbiztosítás ilyen gazembereket beengedni az elménkbe.

Kilenc (2009)
Kivé alakul át Sir Daniel?
A 8 és ½ kvázi musicalváltozata legalább olyan felesleges volt filmen, mint színpadon. Bár Nicole Kidman, Marion Cotillard, Penélope Cruz, Kate Hudson és a többi hölgy is sokat dolgozott érte, hogy ne legyen kínos a mutatvány, Daniel Day-Lewis is odatette magát. Ám ezúttal felesleges súlyokat cipelt nagy könnyedén.
Mit kapott érte?
Elismerő szavakat. Hogy ő még egy Rob Marshall-musicalben is képes nagyot játszani.

Lincoln (2012)
Kivé alakul át Sir Daniel?
Az Egyesült Államok 16. elnökévé. Ugye, mondanunk sem kell, hogy nem csak a maszk miatt volt el­ké­pesz­tő a címszerepben. Természetesen akkor is elnöki módon viselkedett, amikor kikapcsolták a ka­me­rá­kat.
Mit kapott érte?
Nemcsak a harmadik Oscar-díjat, de az első olyat, amelyet Spielberg-filmért színész kapott. Tessék, még egy nagy rendező, akit boldoggá tett Daniel Day-Lewis!


Fantomszál (2017)

Kivé alakul át Sir Daniel?
Reynolds Woodcock mesterszabóvá az ötvenes években. Paul Thomas Anderson nagy ívű szerelmi története a hírek szerint legalább annyira az alkotásról szól, mint arról, hogy milyen hatással lehet egy múzsa az alkotó civil énjére. Alig várjuk, hogy megtudjuk.
Mit kaphat érte?
Bár az elemzők szerint a komoly riválisok (s leginkább Gary Oldman) miatt nincs sok esélye, de akár a negyedik Oscar-díját is meg­kap­hat­ja. Szép búcsú lenne, kétségtelen!













vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor