Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Összeállítás
Pintyek, Rómeók, Bébik
2019-08. szám / Szalóky Bálint

A mindössze 25 éves Ansel Elgort néhány év alatt tört be Hollywood élvonalába. Karrierje szem­pont­já­ból mérföldkő lehet Donna Tartt Pulitzer-díjas regénye, Az Aranypinty feldolgozása, amely szeptember 19-től látható a hazai mozikban. Íme, Mr. Elgort pályafutásának leg­fon­to­sabb ál­lo­másai.

Csillagainkban a hiba (2014)
Az elsősorban tinilányokat megcélzó romantikus sikerregények megfilmesítési jogaira azonnal lecsapnak a stúdiók, mivel viszonylag alacsony kockázatot jelentenek: a fiatal és kezdő színészek nem sokba kerülnek, a költségvetés jelentős részét inkább a marketing, mintsem a gyártás emészti fel. E trendbe jól illeszkedik a Csillagainkban a hiba, amely John Green két évvel korábban megjelent, azonos című regényének adap­tá­ciója. Bár tulajdonképpen minden ellene szólt, a két rákbeteg tini tragédiára ítélt románca a műfaj kiemelkedőbb darabjai közé sorolható. Shailene Woodley és Elgort között kiválóan működik a kémia, Josh Boone rendező pedig ügyesen kerülte el a lehetséges csapdákat. Szirupos tucattermék helyett a hang­sú­lyok­kal és érzelmekkel ügyesen játszó, a kritikusok és a közönség tetszését egyaránt elnyerő drámát hozott össze. A világviszonylatban 300 millió dollárt meghaladó bevételnek hála a Csillagainkban a hiba óriásit lendített a két főszereplő karrierjén.

A Beavatott sorozat (2014, 2015, 2016)
Az éhezők viadala a csúcsra röpítette a Lionsgate filmstúdiót, amely a siker megismétlését remélve sorra csapott le a disztópikus young adult sci-fi regénysorozatokra. Shailene Woodley figyelmét barátnője, Az éhezők viadalával összenőtt Jennifer Lawrence hívta fel rá, hogy mennyire jót tenne a karrierjének, ha elvállalná a főszerepet. Mivel remek páros alkottak Ansel Elgorttal, már-már törvényszerű volt, hogy ha Woodley benne van, Elgort kapja meg az egyik férfi főszerepet. A szériából három mozifilm készült, ám a folytatások egyre gyengébbre sikerültek. A harmadik rész kudarca egyet jelentett azzal, hogy a tervezett negyedik rész soha nem készül el (bár Hollywoodban a „soha” nem létezik), így a történetfolyam (egyelőre) lezáratlan maradt. Egy időben a stúdióban felmerült, hogy tévésorozat formájában kínál befejezést, de az eredeti színészek nem vállalták a felkérést, így elhalt az ötlet. Ezzel Elgort csak jól járt, hiszen a szériában eleve másodhegedűs volt.

Nyomd, bébi, nyomd (2017)
Stílusos, izgalmas, menő: a csúcsra járatott, remek zenékkel fű­sze­re­zett és a ’70-es évek akciófilmjeit (például a Gengszterek sofőrjét) megidéző mozi olyan főszerepet kínált, amiről a legtöbb színész csak álmodik. Edgar Wright filmjében Elgort alakította a meglehetősen ritkán megszólaló, már-már betegesen szerény Bébit, aki beleszeret a helyes pincérlányba (Lily James), és ez elég rossz hatással lesz a munkájára. A románcnak sem a Bébit sakkban tartó főnök (Kevin Spacey), sem a fiú agresszív kollégái nem örülnek túlzottan. Bébi ugyanis sofőr, de nem akármilyen: bűnözőket szállít gondosan megtervezett rablások al­kal­má­val. A Nyomd, bébi, nyomd hamar kultstátusba került, ráadásul Elgort eddigi legkomolyabb szakmai elismerését érdemelte ki vele: egy Arany Glóbusz-jelölést.
hirdetés

Milliárdos fiúk klubja (2018)
Újabb, ám jóval szerencsétlenebb csillagzat alatt bemutatott film Kevin Spaceyvel. A megtörtént eseményeken alapuló mozi a ’80-as években játszódik, és a meggazdagodásról ábrándozó, piramisjátékra vetemedő tinédzsereket mutat be. Balul elsülő tervük gyilkosságba torkollik. A Milliárdos fiúk klubját még 2015-ben forgatták, Elgort mellett olyan ifjú sztárokkal a főszerepben, mint Taron Egerton és Emma Roberts. A forgatáskor Kevin Spacey sztárnak számított, aki garantálhatta volna a film sikerét, zaklatási bot­rány­so­ro­zata azonban magával rántotta a produkciót. Szerepét nem vágták ki és forgatták újra, mint A világ összes pénze esetében, viszont teljesen újratervezték a kampányt, a promócióból kihagyták, és a filmet limitáltan mutatták be. Az érdektelenség garantált volt: bármennyire hihetetlenül hangozzék, a Milliárdos fiúk klubja még Magyarországon is jóval több pénzt termelt a mozikban, mint az Egyesült Államokban.


Az Aranypinty (2019)
Donna Tartt amerikai írónő harmadik regénye 2014-ben elnyerte a legjobb fikciós regénynek járó Pulitzer-díjat. Nem csoda, hogy hamar lecsaptak a megfilmesítési jogokra, amely mostanra, a Brooklyn ren­de­ző­jé­nek, John Crowleynek köszönhetően valósult meg. A történet főhőse a 13 éves Theo, aki túléli az édesanyja halálát okozó terrortámadást. A tragédia egy múzeumban esett meg, a káoszban a fiú magával visz egy festményt, a XVII. században született Az Aranypintyet. A sok évet felölelő történetben Elgort alakítja a valamivel idősebb Theót, a szerepre azután kérték fel, hogy a producerek látták a Nyomd, bébi, nyomd-ban. Partnerei ezúttal Nicole Kidman, Luke Wilson és Jeffrey Wright.

West Side Story (2020)
A Rómeó és Júliát átértelmező, klasszikus Broadway-musicalt már 1961-ben feldolgozták, méghozzá szép sikerrel: akkor a film 10 Oscar-díjat nyert, köztük a legjobb film, rendező, férfi és női mellékszereplő díját. Ilyen előzmények mellett nem kis merészségre vall az aktualizálás, de a jelenlegi alkotógárda se semmi: a forgatókönyvet Tony Kushner (Angyalok Amerikában) írta, a rendezést pedig a projekttel régóta szemező Steven Spielberg vállalta el. A történetbe a régi szereplők közül visszatér az Oscar-díjjal jutalmazott Rita Moreno, a két szerelmest pedig Elgort és az újonc Rachel Zegler alakítják. A forgatást idén nyáron fejezték be, a premier 2020 karácsonyára várható – azaz a blockbustereknek és az Oscar-esélyeseknek is kedvező időpontban. Ha Spielberg filmje beváltja a hozzá fűzött reményeket, újabb remek karrierlépcső lehet az ének- és tánctudását ezúttal filmen is megcsillogtató Elgort számára.

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor