RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2020. április 5., vasárnap
Vince

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Hármas interjú
„Nem Hugo, inkább a Serpico volt a fő inspirációnk”
2020-02. szám / GK

Címével ellentétben Ladj Ly filmje, a Nyomorultak nem kosztümös irodalmi adaptáció, hanem nagyon is friss látlelet a rendőri erőszakról, a párizsi külvárosokban uralkodó mindennapos feszültségekről. A Cannes-ban díjazott, Golden Globe-ra és Oscarra is jelölt film főszereplőivel, a
Damien Bonnard, Alexis Manenti és Djebril Zonga alkotta trióval Párizsban beszélgettünk. A Nyo­mo­rul­tak március 12-én kerül a mozikba, de előtte már látható a 10. Frankofón Filmnapokon.


A 2005-ös párizsi zavargások ihlették a filmet. Hasonlóan rob­ba­nás­ve­szélyes a hangulat a külvárosokban most is?
Alexis Manenti: A legnagyobb különbség, hogy 2005-ben a párizsi kül­vá­ro­sokat uraló feszültség robbant be, de most szinte az egész or­szág forrong, a nagyvárosok éppúgy, mint a vidék.

Van személyes kötődésük is ahhoz a külvárosi környékhez, ahol a film játszódik?
Djebril Zonga: Én pont ott nőttem fel. Békés gyerekkor volt, nem ha­son­lí­tott a filmben látottakra, de azóta sokat romlott a helyzet. Clichy-sous-Bois-ban gyerekeskedtem, Ladj Ly (a film rendezője – a szerk.) vi­szont Montfermeil-ben nőtt fel, ami nagyon kemény környéknek számított abban az időben. De mostanra megváltozott a helyzet, Montfermeil lecsendesedett, és Clichy-sous-Bois-ból lett kemény környék.

A saját bőrükön is megtapasztalták a rendőri erőszakot?
Djebril Zonga: Része volt az életünknek.
hirdetés

Ma milyen a közhangulat Franciaországban a rendőrökkel szemben?
Djebril Zonga: Feszült a hangulat. És ez nemcsak a túlkapások, az erőszak miatt van, hanem mert a bocsánatkérés rendre elmarad. Következmények nélkül marad az esetek nagy része. Emiatt egyre nő a harag a rendőrökkel szemben.
Damien Bonnard: Ugyanakkor vannak változások is. A párizsi terrortámadások idején sok jó pontot szereztek, de a közelmúlt eseményei miatt megint megnőtt az ellenszenv irántuk. De az, hogy valami nagyon nincs rendben, a saját soraikban is érezhető: az utóbbi időkben több mint harminc rendőr követett el öngyilkosságot a saját fegyverével.
Alexis Manenti: 25 év telt el Mathieu Kassovitz filmje, A gyűlölet óta. És nem sok változott. A feszültség a külvárosok utcáin ugyanaz. Ez hajtja a Nyomorultakat is.

Volt helye improvizációnak a forgatáson?
Damien Bonnard: Az első felvétel rendszerint szigorúan a for­ga­tókönyv szerint zajlott, de utána sok mindent kipróbálhattunk. Persze előfordult, hogy már az elején elszakadtunk a leírtaktól, csak hogy megvicceljük a rendezőnket. De nem csak rajtunk múlott, mi kerül a filmbe, sokszor a véletlenek összjátéka döntött. Ladj Ly mindig nyitott volt ezekre.

Mondana erre egy példát?
Damien Bonnard: Így került a filmbe egy kis rap-performance. Min­den­kit vá­rat­la­nul ért, sem a rendező, sem más nem volt beavatva. Az egyik szereplő improvizálta a kamera előtt, szerintem a film legszebb része, kis darab költészet. Miközben csak annyi szerepelt a for­ga­tó­könyvben, hogy összefutunk az utcán egy alakkal, akit korábban mi kaptunk el és küldtünk börtönbe. De ő egyszer csak elkezdett rappelni, Ladj pedig benne hagyta a filmben.

Olvasták magát a Victor Hugo-klasszikust?
Damien Bonnard: Suliban kötelező volt, és feltett szándékom volt, hogy a forgatás kezdetéig újraolvasom, de aztán olyan gyorsan követték egymást az események, hogy nem jutottam el a végéig. Természetesen nem a regény rövidített változatát vettem magamhoz, fel nem foghatom, miért csinálnak ilyeneket, hanem az eredetit. De nem Hugo, inkább a Serpico volt a fő inspirációnk. Sidney Lumet klasszikusa. És Denzel Washington zsarufilmje, a Kiképzés.

vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor