Impresszum | Előfizetés  
  2024. április 19., péntek
Emma

 
 
BTS - Break The Silence: The Movie  (BTS – Break The Silence: The Movie)
(feliratos, dél-koreai, 90 perc) 2020 (12)

Rendező:Jun-Soo Park
Tartalom:
2019 augusztusában hazánkban is óriási sikerrel játszották a mozik a BTS „Bring The Soul: The Movie” című koncertfilmjét. A világhírű koreai popzenekar 2013-ban mutatkozott be, és azóta sikert sikerre halmoztak. Egymás után nyerték el a legkülönfélébb zenei díjakat,és döntöttek meg számos zenei rekordot is. Népszerűségüket jól mutatja, hogy albumaik többmilliós példányszámban keltek el, a világ számos pontjára eljutó koncertturnéik állomásaira pedig a rajongók pillanatokon belül elkapkodták a jegyeket.

Az ősz beköszöntével a BTS hét tagja újra feltűnik a mozivásznakon, ugyanis 2020. szeptember 10-étől, a világpremierrel egy időben, szeptember 24-ig játsszák majd a mozik a csapat BREAK THE SILENCE: THE MOVIE című vadonatúj koncertfilmjét, mellyel nem kizárt, hogy megdöntik 2019-es rekordjukat, amikor is egyetlen nap alatt több mint egy millióan látogattak el a mozikba akkori filmjükért.

Ahogy a tavalyi produkcióról, úgy a 2020-as BREAK THE SILENCE: THE MOVIE-ról is elmondható, hogy a rajongók számára kihagyhatatlan élményt nyújt. Ebben a másfél órában a csapatot a „Love Yourself: Speak Yourself” elnevezésű világ körüli turnéjuk helyszíneire kísérhetjük el, melyek közt Los Angelest, Chicagót, New Yorkot és Párizst éppúgy megtalálhatjuk, mint Oszakát vagy épp Szöult. A filmben részleteket láthatunk a látványos koncertsorozatból, valamint bepillanthatunk a kulisszák mögé is. További különlegességet jelent, hogy a tagok beszélnek a kezdetekről vagy épp arról, mit jelentenek számukra a többiek és a BTS, sőt megosztják velünk legszemélyesebb történeteiket is – olyanokat, amelyeket eddig még soha, sehol nem meséltek el.
Előadások:
a lap tetejére vissza




 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor