RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2018. november 20., kedd
Jolán

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
Életre kelt festmény nyomában
2017-12. szám / Jónás Ágnes

Igazi csemegének ígérkezik Várkonyi Mátyás nagy hatású musicalje, a Dorian Gray, melyet január 19-én a Budapesti Operettszínház új játszóhelyén, a Kálmán Imre Teátrumban láthat első ízben a nagyközönség. A vad szenvedélyekkel és tomboló érzékiséggel átitatott, Oscar Wilde
kultikus regényéből készült, Réthly Attila által színpadra alkalmazott misztikus történet a művészet, a szépség, a lélek, az erkölcs, az értékek és a szabadság kérdéseit egyaránt feszegeti. Az előadásról az örök ifjúságot hajszoló főhős bőrébe bújó Kocsis Dénessel beszélgettünk.

Mi az, ami emberileg leginkább megérint Dorian Gray sorsdrámájában, s milyen kihívásokat rejt számodra a főhős megformálása?
K. D.: A főhős a halhatatlanság érzését tapasztalhatja meg, pont ettől izgalmas és nehéz szerep ez. A halhatatlanság színpadi ábrázolása éppolyan irreális, mint amikor egy színész a halálát játssza el a szín­pa­don. Az örök ifjúságot birtokolni vágyó fiatalember vad szen­ve­dé­lyek­kel és tomboló érzékiséggel átitatott misztikus története ez, s szem­be­sít azzal, hogy ami Dorian számára érték – nevezetesen az örök fiatalság, a szépség, vagyis a külsőségek –, az a ma embere számára is egyre fontosabb. Dorian Gray megszállottja lesz annak a gon­do­lat­nak, hogy örökké fiatal és szép maradjon. Minden vágya, hogy úgy nézzen ki, ahogyan barátja, Basil lefestette, ezért mindenre hajlandó, még arra is, hogy szerződést kössön az ördöggel, s lelkét adja az örök fiatalságért cserébe. Van az előadásnak egy valóságtól elemelt síkja is: a Dorianről festett kép éltre kel, vagyis egyfajta skizofrén állapotot is meg kell jelenítenem, ami szintén kihívás, ráadásul a musical tele van szebbnél szebb, de meglehetősen nehéz, Várkonyi Mátyás által szerzett dalokkal. Óriási energiákat kell mozgósítanom, minden idegszálammal arra kell összpontosítanom, hogy az ének ne menjen a szín­ját­szás rovására, és fordítva.

Úgy tudom, hogy régóta vágytál erre a főszerepre.
K. D.: Ez valóban így van, és boldog vagyok, hogy a vágyam végre teljesült. Amikor megkaptam a Mozart! főszerepét, akkor azt mondtam: „ha azt eljátszhatom, már boldogan halok meg!” A Dorian Graynél is ezt érzem. Évekkel ezelőtt, még stúdiós koromban (Pesti Broadway Stúdió) ismerkedtem meg az Oscar Wilde-művel, és már akkor nagy hatással volt rám.

A történet középpontjában – ahogy azt említetted – a fiatalság és a szépség áll, vagyis nagy hangsúly kapnak a külsőségek. A színészi pályán szerinted előnyt élvez az, aki fiatal és jóképű?
K. D.: Nem mondom, hogy könnyebben lehet érvényesülni tetszetősebb külsővel, inkább úgy fogalmaznék, hogy a külső megjelenésnek a karakterek kiosztásában van szerepe. Egy megnyerő külső, egy szép arc hátrány is lehet, mert könnyen beskatulyázhatóvá válsz. Vannak sztereotípiák, miszerint Rómeót csak magas, jó kiállású, szép arcú színész játszhatja, de filmekben is a csinos, dekoratív nők, a jó meg­je­le­né­sű, sármos férfiak kapják a főszerepet, hiszen a szépre mindig jobban vevők a nézők. Kissé kegyetlen dolog, de így van. Én egyébként nagyon kíváncsi lennék, ha Rómeót egyszer egy alacsonyabb, molettebb színész alakítaná. Szerintem mindenkinek meg kell találnia a szakmai és külső adottságaihoz leginkább passzoló szerepeket, mert valószínűleg azokban fog tudni maradandót, közönségnek is tetszőt alkotni.
hirdetés

Manapság egyre több reklám és praktika szól arról is, hogy hogyan tehetünk szert fiatalosabb külsőre.
K. D.: Az Operettszínházban is nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy frissüljön a színészgárda, s hogy a vezető színészek, vagyis a tapasztaltabb generáció mellett a fiatalok, pályakezdők is érvényesülhessenek. A szereplőket korban is hitelesen kell tudni megragadni. Nagyon szerencsések vagyunk, mert csodálatos, szinte kortalan színésznők mellett nőhetünk fel, mint például Oszvald Marika vagy Lehoczky Zsuzsa. Az ő energiáik magukkal ragadnak bennünket, a fiatalabb korosztályt is.

Az Operettszínházban jelenleg hat darabban játszol, A Notre Dame-i toronyőrben Phoebust alakítod. Szerinted mi az a fő üzenet, amit a nézők hazavisznek magukkal az előadásról?
K. D.: Milyen lehetőséget ad a kitaszítottaknak a közösség? Hogyan kellene egymás mellett békében élni? – többek között ezeket a kérdéseket feszegeti az előadás. A Notre-Dame falai közt élő, torz, púpos, magányos, ám csupaszív Quasimodo tökéletes példa arra, hogy egy ember akkor is lehet szép, ha a teste nem az. Az emberek, mióta világ a világ, mindig is pozitívabban fordultak a szép felé, de ez az előadás épp azért jó, mert felhívja a figyelmet arra, hogy nem szabad a külső alapján ítélni. Mindannyian mások vagyunk – ezt kellene megértenünk.

A középiskola elvégzése után közvetlenül a Budapesti Operettszínház Pesti Broadway Stúdiójának stúdiósa lettél, ezt megelőzően is színi tagozatos iskolákba jártál. Más hivatás szóba sem jöhetett, csak a színészet?
K. D.: Korán megéreztem, hogy ez az a közeg, amelyben jól érzem magam, és amelyben otthonosan mozgom. A színészi pályától semmi nem tudott eltántorítani – tudtam, hogy ebben tudok kiteljesedni és maradandót alkotni. Ez a hivatás számomra rengeteg fejlődési lehetőséget rejt, minden előadás és szerep egy újabb kihívás, estéről estére örömöt szerezhetek a nézőknek, nem beszélve arról, hogy a már kialakult rajongótábor is rengeteg pozitív visszajelzést ad. Az igaz, hogy a próbák óriási energiabefektetést igényelnek, de a kemény munka gyümölcsét mindig jó learatni.


vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor