RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2018. május 28., hétfő
Emil, Csanád

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
Szeretet, humor, mutatvány
2018-04. szám / Pavlovics Ágota

Az idén 80 éves Margitszigeti Nagyszínpadon több mint tíz éve nem láthattunk operettet. Ám idén nyáron visszatér a sokak által imádott műfaj a szigetre, és egyik legimpozánsabb darabjával bi­zo­nyít­ja, mit sem veszített népszerűségéből. Kálmán Imre grandiózus darabja, A cirkuszhercegnő
nemcsak látványos, de szívhez szóló is, ráadásul a cirkusz világa komoly szerephez jut benne. A nagy­ope­rett a Szabad Tér Színház és a Miskolci Nemzeti Színház együttműködésével jön létre, rendezője pedig a prózában, operettben, operában is otthonosan mozgó Szabó Máté, a Miskolci Nemzeti Színház Nádasdy Kálmán-díjas művészeti vezetője. A cirkuszhercegnő a Budapesti Nyári Fesztiválon július 20-án és 21-én lesz látható, a próbák április 13-án kezdődtek. Szabó Máté rendezővel jóval a próbák megkezdése előtt beszélgettünk.

Még a műfaj csínját-bínját jól ismerő és nagy tapasztalattal rendelkező rendezőnek sem lehet könnyű feladat a mégoly gyönyörű Margitszigeti Szabadtéri Színpadon színre állítani egy olyan, a cirkusz világában is kalandozó nagyoperettet, mint A cirkuszhercegnő. Hol tartanak a gondolkodásban?
Sz. M.: Nehezebb dolgom nincs attól, mert szabad a tér, inkább ihletet ad. De valójában úgysem lehet konkurálni a természettel, egy előadást készítünk, ami aztán beköltözik a Miskolci Nemzeti Színházba, és lesz két este, amikor nem lesz fölöttünk tető, a szabadságnak ez a tudata természetesen mindig inspiráló. A díszletet Cziegler Balázs tervezi, a jelmezeket Berzsenyi Kriszta. A dramaturg Ari-Nagy Bar­ba­ra, a koreográfus Katona Gábor, a karmester Cser Ádám. A fő­sze­re­pe­ket két szereposztásban Dobó Enikő, a Kecskeméti Katona József Színház fiatal művésze, Eperjesi Erika a Miskolci Nemzeti Színház színésznője, a musical és ope­rett­sze­re­pek sorából jól ismert Miller Zoltán és Szőcs Artur, a Miskolci Nemzeti Színház színész-rendezője játsszák. Balázzsal szeretünk kidolgozott architektúrákkal foglalkozni. Néha el is mozdulunk a kortól, és mivel az operett lényegében mese, a fontos az, hogy a jelentése hasznos legyen az előadás számára. A cirkuszi atmoszféra nagy lehetőség arra, hogy megmutassuk, mi zajlik a kulisszák mögött. Egy cirkuszépületnek aurája van. A cirkuszi mutatványokban együttműködünk a Fővárosi Nagycirkusszal, olyan produkciókat keresünk, amelyek metaforikus jelentést hordoznak. Természetesen a cirkusz működésének vannak alapfeltételei, amikhez alkalmazkodnunk kell már a tervezéskor.

Ön eddigi pályafutása során igyekezett hű maradni az adott szerzők gondolatvilágához, most mennyire kötik gúzsba a szerzői utasítások?
Sz. M.: Vannak szerzői utasítások, a rendezői bátorság pedig már rajtunk múlik. Két példa a szerzői utasításokra, az operett egy pontján 16 kozák lány táncol be, miközben az imént táncolt ki 16 bohóc, illetve hat páholy van egy emeleten, a színpadon. Mindkettő elképzelhető, de nehezen, és ennek nem a fantáziánk szab határt. Nem nagyon hihető, hogy 16 állandó női balett-táncos tagja van egy színháznak. Jó lenne, de nincs így. Honnan volt nekik? Olyan szövevényes a szerzői utasítások rendszere, hogy végigbogarászni sem volt könnyű, de rendet tettünk. Sokat tanakodtunk, nézegettünk, azt kerestük meg, mi volt a szándék, és aztán kibontakoztattuk a mi saját gondolatainkat erről a történetről.
hirdetés

Mit jelent az operett időről időre erősen vitatott műfaja az ön számára?
Sz. M.: A műfaj sokszor olyannak tűnik, mint egy cukrászda, ahová a vasárnapi ebéd után járnak a családok. De a cukor szerintem káros. Az élményre mégis szükség van. A mi történelmünkkel különösen nagy bennünk az igény arra a dimenzióra, amit ez a műfaj teremt. Optimista szemléletmód, jellegzetesen szürreális elemekkel. Átkapcsolunk, egy másik szűrőn keresztül szemlélünk mindent. Sok szeretetet ad a történelem és politika által megnyomorított embereknek. Az operettszerzők gyermeki, nagyvonalú, szellemes, humoros gondolataikkal egyrészt kiemelik a nézőt a borzalmas közhangulatból, ugyanakkor beszélnek is, sok esetben naiv lázadóként, az alap társadalmi igazságtalanságokról, némely esetben rendkívül bölcsen, fanyarul és leleményesen.

Miről szól A cirkuszhercegnő című nagyoperett az ön olvasatában?
Sz. M.: Röviden arról, hogy milyen módon csinálnak magukból bohócot azok az emberek, akik ujjal mutogatnak a bohócra. Egy kifordított világról. Bővebben: a cirkusz metaforáján keresztül beszélhetünk a szerelemről és beszélhetünk a művészetről, mindkettő számára ideális a cirkusz eszköztára. A kulisszák mögötti szürreális, mégis valóságos világ és az életben oly gyakori zsonglőrködés lehetőségek sorát kínálja, hogy a két főszereplő szerelme és a kulisszák mögötti világ keveredjen egymással. Az álarc, a társadalmi összeegyeztethetetlenség miatt elrejtett valóság konfliktusa jól érzékelhető a zenében is. Ezért olyan világban gondolkodunk, ahol rugalmasan jelenhet meg a cirkusz mindenhol. Leleplezési szándék is van a műben. Az álarcos embernek leveszik az álarcát. Lelepleződik a bohócnak öltözött Mr. X, aki eltakarja a saját énjét. A darab a bohóc leleplezésén túl szélesebb körben akar fogalmazni. Arról is beszél, mennyire méltatlan a kultúra társadalmi pozíciója, és hogy ebben milyen szerepe van a hatalomnak. Épít arra az empátiára, amit az életét kockáztató művészember megalázása kivált belőlünk.



vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor