RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2018. november 17., szombat
Hortenzia, Gergő

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
„Számomra az a legnagyobb kihívás, hogy elő lehet-e adni valamit könnyed mélységgel”
2018-09. szám / Malik Andrea

Ifj. Vidnyánszky Attila, a Vígszínház társulatának tagja az évad első nagyszínpadi bemutatójának, A diktátornak címszerepét próbálja éppen, de közben már készül a következő rendezői fela­da­tá­ra, december 15-én lesz a Liliom premierje, melyet Hajduk Károly és Szilágyi Csenge főszereplé-
sével állít majd színpadra. Két próba között beszélgettünk a Vígszínházban a fiatal színész-rendezővel.

Te játszod a főszerepet Eszenyi Enikő rendezésében, A diktátorban, milyen a próbafolyamat?
Ifj. V. A.. Nagyon izgalmas. Olyan anyaggal foglalkozunk, aminek egy film az alapja, tehát még nincs színpadi helyzet belekódolva, ezért ezeket nekünk kell most kidolgozni. A színházban talán a leg­ne­he­zebb dolog az improvizáció, és ezért nagyon tanulságos, hogy hogyan lehet egy ilyen anyagot próbálni.

Kettős szerepet játszol, ez nehézség?
Ifj. V. A.: Számomra nem olyan régen derült ki, és ez a legiz­ga­lma­sabb az egész darabban, hogy amikor Chaplin megcsinálta A diktátort, ami az első hangosfilmje volt, már akkor tudta, hogy ez egy provokatív anyag lesz. Úgy döntött, hogy nem Hitlert játssza el, hanem azt, hogy Chaplin hogyan játssza Hitlert. Tehát nekem sem Hitlert kell eljátszanom, hanem azt, hogy Chaplin hogy figurázza ki a diktátort. Ettől egészen megváltozott az elmúlt egy hét alatt az összes eddigi próbánkról alkotott képem. Rájöttem, Chaplin és Enikő rávezetett, hogy nem kell komolyan venni egyik szerepet sem. Az anyag élessége csak úgy működik, hogyha közben van valami könnyedség is, amit ezzel az ér­tel­me­zéssel sikerült megtalálnunk, és így talán nem fog furán hatni, hogy Hitler tulajdonképpen egy rajz­film­fi­gu­rához hasonlít majd.

A darabban lesz a pantomimtól kezdve az akrobatikáig nagyon sok látványos dolog, amire neked külön készülni kell. Nagyon megterhelő?
Ifj. V. A.: Nincs olyan, hogy megterhelő, óriási szerencse, hogy ennyi minden van benne, összeteszem a két kezem, hogy ilyen anyaggal lehet foglalkozni. Múlt évben a Hamleten dolgoztunk, ott vívás volt, azért is nagyon hálás voltam, és itt is ezt érezzük Csengével mindketten, sőt a többiek is. Nagyon jó azzal a tudattal próbálni, hogy biztosak vagyunk abban, a darab többet adott, mint amit elvett belőlünk.
hirdetés

Említed Csengét, most először vagytok partnerek, milyen az összhang köztetek?
Ifj. V. A.: Nagyon nagy öröm egyrészt, hogy nemcsak szövegösszemondó és elemző próbáink vannak, hanem improvizációk is, ilyenkor sokat lehet megtudni a partnerről. Vannak technikai és táncpróbáink, ahol úgy érzem magam, mintha az egyetemen az egyik osztálytársammal lennék, tehát az egész folyamat úgy van kialakítva, hogy nagyon közelről ismerjük meg egymást. Nekem ez nagyon jó élmény, mert mindig jó olyan kollégával együtt lenni, akinek jó belenézni a szemébe.

A Liliom lesz az első nagyszínpadi rendezésed, másképp készülsz rá, mint az eddigi munkáidra?
Ifj. V. A.: Igen, egészen másképp. Izgat a forma, nagyon hiszek benne, magában a képi világban, és nagyon élvezem azt, hogy egy ilyen térben, egy ilyen színpadban lehet gondolkodni. Nagyon nagy a dilemma és a küzdelem, mert ahogy a Pestiben megtapasztaltam A félkegyelműnél vagy az Arany János-darabunknál, de akár a Radnótiban is az Iván, a rettenetnél, a konzervatív közönség nehezen fogadja be az újító megoldásokat. Ez utóbbinál kérték, hogy legyünk bátrak és provokatívak, mozgassuk meg egy kicsit a nézőket, annak veszélyével is számolva, hogy esetleg lesz, aki még a szünet előtt feláll és elmegy. Amikor a Vígszínházban játsszuk a Hamletet és a Háború és békét, akkor itt is érzem, hogy van egy törzsközönség, ami fantasztikus. Talán A Pál utcai fiúk legnagyobb érdeme, hogy egyszer csak elkezdtek a tinédzserek beáramlani a színházba, és elkezdtek rajongani nem előadásokért, hanem sokkal inkább színészekért. Ez szerintem nagyon kivételes dolog, mert a magyar színházkultúrából egyre inkább eltűnőben van az a fogalom, hogy név. Azt érzem, hogy sokszor nem a színészt akarják megtalálni a színházakban, hanem a darab vagy a mögötte lévő filozófia a fontos a nézőknek. A Vígszínházban pedig nagyon azt látom, hogy középre lehet tenni a színészt, igenis szólhat róla az előadás, nem kell mindig valamilyen erősen ható gondolatot előtérbe tolni. Itt lehet nagyon aktuális és mélyreható a színész játéka is. Valahogy ezt a kettőséget szeretném megtartani, hogy olyan megközelítést találjak, ami számomra kihívás, előremutat valamiféle újfajta megfogalmazás felé, de mégis a színészt és az ő érvényesülését helyezzük a középpontba.

Sokan sokféleképpen elmesélték már ezt a történetet, miben lesz ez a változat újszerű?
Ifj. V. A.: Először is színészileg, más lesz a szereposztás (nevet). Engem a Liliomból legfőképpen az elvágyódás érdekel, hogy mit jelent elvágyódni abból az életből, amit éppen élünk. Az is izgat, hogy ez egy egyszerű történet egyszerű embereknek, és hogy ebben a fajta egyszerűségben és könnyedségben valahogy mégis nagyon mély dolgokról szól az anyag. Számomra az a legnagyobb kihívás, hogy elő lehet-e adni valamit könnyed mélységgel. Kérdezik, hogy 25 évesen minek csinál az ember Liliomot? Mi olyan fontos ebben? Hiszen rengeteg más darabhoz is lehetne nyúlni… Én meg pont arra gondolok, amikor olvasom, hogy mi van előttem, milyen lesz az életem, milyen döntéseket kell meghoznom a jövőben saját magammal kapcsolatban… Egy fiatal néző, aki beül erre, azt fogja majd érezni közben, hogy ezek a kérdések előbb-utóbb az ő életében is felmerülhetnek. Tehát valamit előrevetíteni szeretnék, nem pedig kinyilatkoztatni.



vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor