RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2019. november 13., szerda
Szilvia

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
„Nagyon erős álomvilágban is élek”
2018-12. szám / Jónás Ágnes

A színészet rizikós, hiszen jó adag szerencsefaktor is szükséges ahhoz, hogy az ember karrierje jól alakuljon. „Az ember beleadja szívét, lelkét, testét, folyamatosan képezi magát, és még az is elképzelhető, hogy ebből születik valami. Mindenképpen játék” – mondja Sipos Vera.
A Rózsavölgyi Szalon három előadásában is szereplő színésznővel a színészi hivatásról, az eleve elrendelésről és a szabad akaratról, férfi-nő kapcsolat árnyalatairól is beszélgettünk.

Milyen érzés egy olyan intim, kávéházi hangulatot idéző közegben játszani, mint amilyen a Rózsavölgyi Szalon?
S. V.: Ez is egy szeretett közegem. A Szalonban a Napfény ket­tőnk­nek című előadásban debütáltam Szervét Tibor oldalán évekkel ezelőtt. Akkoriban még nagyon fiatal és ebből kifolyólag tapasztalatlanabb vol­tam, így álmomban sem gondoltam volna, hogy kettőnk közül Tibornak lesz nagyobb kihívás a kis térben való játék. Ő szinte mindig nagy­színpado­kon játszott, én viszont sokszor dolgoztam a Rózsavölgyi Szalonhoz hasonló intim terekben, rendszeresen szerepelek tantermi előadásokban középiskolások előtt. Rendkívül izgalmas az, hogy a nézők közelről figyelhetik a művészeket, ezáltal úgy érezhetik, hogy egy kicsit ők is részesei a történetnek. Hogy játék közben kar­nyúj­tás­nyira lehetek a nézőktől, számomra igazi adrenalinbomba.

A Napfény kettőnknek egy fiatal nő és egy idősebb férfi kényszerű együttélésébe enged bepillantást. Hogyan tudsz kapcsolódni az általad megformált Myrtill gondolkodásmódjához és mozgatórugóihoz?
S. V.: Hat éve fut Pierre Sauvil e vígjátéka, de még mindig találok új fogást a karakteremen. Hogyan lehet úgy hazugságot mímelni, hogy a néző számára meglepetés legyen, amikor kiderül az igazság, de közben mégis érezze, hogy van Myrtillnek valamiféle titkolnivalója? – a kezdetekkor ez jelentette számomra az egyik legnagyobb kihívást, no meg az, hogy ne legyek túl drámai.

A Jordán Tamás, Hernádi Judit és Mohai Tamás nevével fémjelzett Salamon király szorong című drámában is játszol, az előadás érdekessége, hogy Jordán Tamás osztályfőnököd volt a színművészetin. Mit árul el ez a darab a szerelemről, a férfi-nő kapcsolatról?
S. V.: Romain Gary műve rendkívül megható és nagyon emberi történet. A darab egyik központi kérdése, lehet-e egy fiatalember és egy hatvanhét éves nő között vonzalom, illetve hogy létezik-e két ember – esetünkben Salomon (Jordán Tamás) és Madame Cora (Hernádi Judit) – közt olyan erős szerelem és kötődés, mely egy életen át tart, s amelyet sosem tépnek szét az élet viharai. Az általam játszott Aline megengedi Jeannak, a párjának (Mohai Tamás), hogy az idősödő Madame Corával találkozzon. Óriási erő kell ahhoz, hogy egy fiatal lány ilyesmire áldását adja.
hirdetés

A Romance.com a harmadik Rózsavölgyiben futó darab, amelyben évek óta játszol. A vígjáték az internetes ismerkedés világába vezeti be a nézőt, ahol mindenki annak adhatja ki magát, akinek csak akarja. Az előadás a VIDOR Fesztiválon is elsöprő sikert aratott, rajongtak érte többek között a Gyulai Várszínházban, Salgótarjánban pedig Vastaps-díjjal jutalmazták.
S. V.: Hogy az előadásnak ilyen nagy sikere van, abban Jordán Tamás és Molnár Piroska kettősének óriási a szerepe, és húzóerő az előadás mondanivalója is, miszerint nem csak a fiatalokra találhat rá a szerelem. Tavaly Dél-Olaszországban nyaraltam, és lenyűgözött, hogy a szórakozóhelyeken nemcsak a hu­szoné­ve­sek fordultak meg, hanem a hatvan pluszos korosztály is. Ugyanúgy söröztek, boroztak, ugyanazt a zenét hallgatták, mint a fiatalok. A Romance.com is valami ilyesmiről szól, arról, hogy az idősebbek is élhetnek pezsgő életet, és ez rajtuk is múlik.

A Valló Péter rendezte Hatalmas Aphrodité is ilyen, mely a Madách Színházban fut, Szente Vajk darabbéli partnerét, Lindát játszod. A darab beszél az eleve elrendelésről és a szabad akaratról. Te melyiket tartod előbbre valónak?
S. V.: Vannak, akik úgy érzik, hogy képesek kontrollálni ösztöneiket, ilyen Lenny is – azt hiszi, hogy van ő annyira intelligens és racionális, hogy a sors vele nem babrálhat ki. És mégis. Én a szabad akaratban és a sorsszerűségben is hiszek – viszonylag racionális vagyok, de nagyon erős álomvilágban élek. Szerintem az ember olyan kicsi részét ismeri a saját tudatának és a világnak, hogy nagyképűség volna azt gondolnia, hogy mindent tudunk irányítani.

Azt mondják, ahhoz, hogy egy ember színészi karrierje jól alakuljon, óriási adag szerencsefaktor is szükséges. Nagy a rizikó, téged mégis ez a világ vonz. Hogyhogy?
S. V.: Amikor annak idején, még a színművészeti előtt az Új Színház stúdiójába betettem a lábamat, annyira megfertőzött a színházi légkör, hogy nem is gondoltam más alternatívára. Szeretem a saját határaimat feszegetni: különböző műfajokban, szituációkban és karakterekben kipróbálni magam. De a színészet fele mégiscsak mindig játék, ami sosem veszik el. Az ember feláldozza a szívét, a lelkét, a testét, folyamatosan képezi magát, és a próbákon születik valami csodálatos. Ez a hivatás a folyamatos alkotásról szól. Én azt élvezem benne, hogy sosincs két ugyanolyan este, ugyanolyan előadás. Tíz éve vagyok a pályán, mostanra megnyugodtam, azt hiszem, bátrabban, tudatosabban, mégis szabadabban játszom.



vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor