RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2019. október 19., szombat
Nándor

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
Van távlat, ami hív
2019-04. szám / Bóta Gábor

Bercsényi Péter mióta eljött a Budapest Bábszínházból, szabadúszóként dolgozik. Az Átriumban két produkcióban, a Chicagóban és A félelem megeszi a lelket előadásában játszik.

Egyik fő játszóhelyed az Átrium, ahol a Chicagóban Mary Sunshine szerepéről azt lehet gondolni, hogy szinte neked találták ki. Mire megkaptad, már megformáltál nőket, tudsz igencsak magas hangon énekelni.
B. P.: Igen. Először a Makbettben játszottam az Átriumban. Az Egy nő nevű szerepet alakítottam benne, emellett voltam Véráztatta katona is, de lényegében ezzel debütáltam az Átrium színpadán a Kultúrbrigád köreiben.

Így is, úgy is Alföldi Róbert vitt oda.
B. P.: Ez biztos, és tény és való, hogy a vezetőségben, a Kul­túr­bri­gád­ban a fiúk tárt karokkal fogadtak. Egyelőre úgy tűnik, hogy tartanak is a kegyeikben.

A fiúk, gondolom, Nyulassy Attilát, Ugrai Istvánt és Zsedényi Balázst jelentik. Amiatt is dolgozhatsz náluk szabadon, mert eljöttél a Bu­da­pest Bábszínházból.
B. P.: Meczner János, a Bu­da­pest Bábszínház igazgatója próbált nem gátat szabni az egyéb irányú érdeklődésemnek. De bizonyos idő után túl sokszor ütköztek az érdekeink, és kénytelenek voltunk elengedni egymás kezét, hogy el tudjak vállalni még több olyan dolgot, ami sajnos vagy hál’ istennek, jobban érdekelt, mint a bábszínházi munka.

Én úgy ismertelek meg, mint egy „megveszekedett” bábost, aki szerelmes ebbe a műfajba.
B. P.: Ez abszolút így volt, és ez a szerelem most is megvan, de igen nagy volt a kíváncsiság bennem, hogy mi van odaát a „kerítésen” túl. Úgy éreztem, hogy azt a többletet, amit a Bábszínházban akkor be lehetett járni, nagyjából, nem mondom, hogy maximálisan, de bejártam, és valahogy nagyobb távlatokra, magaslatibb levegőre vágytam. Egy picit már elkezdtem magam unni azokban a feladatokban, amiket kaptam.

A Bábszínházban azért meglehetősen széles skálán mozoghattál, hiszen játszhattál a Boribon és Annipanniban kis mackót egészen piciknek, és lehettél a Kabaré című musicalben a Konferanszié. Ezt is Alföldi rendezte. Itt ismerkedtetek meg munka közben?
B. P.: Ő már az egyetemen megismert minket, mert Meczner tanár úr mindig ügyelt arra, hogy Alföldi találkozzon az ő osztályaival. Ez mind Robinak, mind nekünk nagyon izgalmas volt, mert ő olyan rendező, akinek van affinitása a bábhoz, igen erősen tud képben fogalmazni, de ez egyáltalán nem teszi gyengévé a tartalmi részt, jól köti össze a kettőt. Sokat tanultam Robitól a Színművészetin, gyakorlatilag ő „betonozta be” végérvényesen, hogy én színész vagyok. Elkezdett megfogalmazni engem, és arra igencsak szük­sé­gem volt, hogy valaki segítsen körüllőni azt, hogy én ki is vagyok a színpadon.

És ki vagy te a színpadon?
B. P.: Ez folyamatosan változik, csak egyszerűen ő adott egy-egy fontos szempontot, mint például, hogy álljak meg a színpadon, és ne lötyögjek, ne legyek „zselé”, hanem kapjam össze magam. Ez a mai napig ott van a kis polcon a fejemben. Az pedig, hogy tudta, mi a nagy típushibám, amitől rengetegszer elbuktam vagy elbukom, jelentős mértékben előrelendítette a színészi fejlődésemet. Most már egyre kevesebb korbácsot vagy villanypásztort kell használni ahhoz, hogy tónusban legyek. Azóta újra és újra össze­találkozunk munka közben, és ez tök jó.
hirdetés

Az általa rendezett Chicagóban Mary Sunshine-ról lehet azt mondani, hogy abszolút ziccerszerep. Van benne bravúrszámod, kaphatsz nyíltszíni tapsot, ahogy mondani szokták, elviheted a tejfölt.
B. P.: Bevallom, hogy amikor megkínáltak ezzel a lehetőséggel, kicsit fáztam attól, hogy el tudom-e énekelni ezt a dalt. Arra gondoltam, hogy jövök én ehhez? Ezzel annak idején készültem a felvételire, de akkor nem ment, mert még semmit nem tudtam arról, mi az a kontratenor éneklés. Azt gondoltam, hogy ez másoknak adatott meg. De az Übü király és a magyarok bábszínházi előadásához Melis László írt nekem egy kontratenor áriát. Az működött, ekkor kiderült, hogy ezzel lehetne valamit kezdeni. Mary Sunshine-t azért még mindig nem eredeti hangnemben éneklem, hanem egy kis terccel lejjebb, de azért ez is meló.

Ez mit jelent? Énekórákra kell járni?
B. P.: Persze. Meg hát profi énekesként kell rákészülni az előadásra, elég komolyan skálázni kell, nem leterhelni a hangot. Előadás előtt nem lehet éjszakáznom, a kávét is úgy iszom meg, hogy szurkolok, hogy véletlen se rekedjek le tőle. Amikor az Átriumban felkértek Mary Sunshine szerepére, azt mondtam, hogy hűha, azért ez feladat, nem tudtam rögtön rávágni, hogy igen. De aztán úgy gondoltam, hogy vállaljuk be, legalább van léc, amit föl lehet tenni, és van távlat, ami hív. Be is jön nekem ez a szerep, de tény az, hogy számomra a nőnek öltözés már nem újszerű dolog. Ebben is kezdem magam kicsit túlságosan is komfortosan érezni. Keresnem kell az akadályokat, hogy mitől lesz új ez a női karakter, mint a korábbiak.

Az ugyancsak az Átriumban látható A félelem megeszi a lelket előadásában is játszol nőt, de férfit is.
B. P.: Igen, vagyok öregasszony, középkorú és annak elején álló nő, és kissé „nyomi” fiú.

A félelem megeszi a lelket-ben a főszereplőt leszámítva kissé karikaturisztikusak a figurák.
B. P.: Inkább típusokat mutatnak föl, mint valódi mély rejtelmekbe vezetnek el. Nyilván megvan az, hogy mit és miért csinálunk a színpadon és ennek van igazsága is, de inkább jelek vagyunk a két főszereplő körül. Rajtunk csapódik le az ő viszonyuk.

A produkció egy fiatal arab bevándorló férfi és egy helybéli, idősebb német nő kapcsolatáról és arról szól, hogyan közösítik ki őket a migránslét miatt éppúgy, mint a nagy korkülönbségű kapcsolat miatt. Aztán annak is tanúi lehetünk, hogy viszonylagosan hogyan rendeződik a sorsuk, hiszen Németországban ezek a kérdések valószínűleg jobban a helyükre kerültek, mint nálunk.
B. P.: Ki tudja, erről azért még nem szereztem testközeli benyomásokat. Annyit láttam Berlinben, hogy a török negyedben még a játszótéri csúszda is hagymakupolás. Ezen látható, hogy a törökök ott élnek, befogadják őket. Biztosan vannak konfliktusok, nem élek álomvilágban. De azt gondolom, reménykeltő, hogy Berlinben lehet olyan csúszda, aminek hagymakupolája van.



vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor