RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2020. július 2., csütörtök
Ottó

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
Alázattal a nézőkért és a színházért
2020-01. szám / Bóta Gábor

Az elmúlt néhány hónapban Szűcs Nellinek három bemutatója is volt a Nemzeti Színházban. Mindegyik produkcióban fontos szerepet kapott.

Ebben az évadban mondhatni, hogy szinte egyik új produkcióból a má­sik­ba estél.
Sz. N.: Nagyon nehéz volt, de közben meg hálásnak kell lennem, mert van, aki az egész pályafutása alatt nem játszik olyan szerepeket, mint amilyen a Médeia vagy Dorine a Tartuffe-ben, Ariel A viharban. Ezt most nekem egy fél év alatt megadatott.

Jó előre tudtad, hogy így lesz, nyáron már tanultad a szövegeket, vagy kiírták ősszel, hogy ezeket játszod, és kapkodtad a fejedet?
Sz. N.: A Tartuffe-ből márciusban lett volna bemutató, de akkor el­ma­radt, mert az egyik kollégának műtétje volt. A darabot már próbáltuk, nem volt könnyű ősszel újra előszedni. A Médeiát pedig próbáltuk má­jus közepétől június huszadikáig. De én már áprilisban elkértem a szövegét, mert nagyon nehezen tanulok, azt akartam, hogy leülepedjen bennem, tudjak vele bánni. Mond­ták, hogy de még lesznek húzások, én azonban inkább megtanultam a több szöveget. Nap mint nap dol­goz­tam vele.

Mit jelent, hogy nehezen tanulsz?
Sz. N.: Azt, hogy leülök, és úgy hiszem, hogy soha az életben nem fogom megtanulni. És egyszer csak a fejemben van, de ehhez sok idő kell. A vihar esetében csodálkoztam, hogy miért én vagyok Ariel, de na­gyon tetszett, hogy a rendező, Andrzej Bubien engem választott.

Ariel eredetileg könnyed, légies szellem.
Sz. N.: Igen, de ebben a koncepcióban színház a színházban van, és ez a szellem egyszerűen egy szí­nész­nő, így én is lehetek. Prospero pedig maga a rendező.

Médeia megszemélyesítése sem lehet könnyű.
Sz. N.: Sokan azt hiszik, hogy gondot okoz a férjemmel, Trill Zsolttal játszani. De én el tudom választani a színpadot az élettől. Persze tudom azt, hogy Zsolt áll előttem, de azokat a pillanatokat várom, amikor teljesen azonosulok a szereppel, és még a kontroll-lámpa sem világít. Hanem vagyok én, a figura, a szöveg, a gondolat. És ekkor lubickolok egy olyanfajta szerepben is, amiben gyilkolnom kell. Nekem ez a darab nemcsak egy férfi és egy nő vitájáról, hanem általában az árulásról is szól. És ez lehet nem csupán férj és feleség, hanem főnök-beosztott és barátok között is. Azt mondják, hogy minden embernek más az érzelmi skálája, és ez a darab is arról szól, hogy nem tudni, ki mit hoz ki a másikból. Mert a tűréshatárunk nem egyforma.

Annak idején Fullajtár Andreának komoly problémát jelentett a Katona József Színház Médeia próbáin, hogy sokáig úgy érezte, arra nem lesz képes, hogy gyerekeket öljön a színpadon. Ez számodra nem volt nyomasztó teher?
Sz. N.: Nem, mert annyira megyek bele egy szerepbe, amennyire kell. És a mi előadásunk nem mutatja meg, hogy én most éppen gyilkolok. Az kegyetlenebb lett volna.
hirdetés

De azért mégiscsak el kell játszanod, hogy Médeia olyan állapotba jut, hogy öl.
Sz. N.: Persze, de én mint egy feladatra nézek az egészre. Azok a gyerekek pedig, akikkel játszom, nagyon ismernek engem, mert van közülük olyan, aki a János vitézben, amiben én vagyok a boszorkány, is szerepel, és tudják, hogy nem öl, nem bánt a „néni”. Azt is tudják már, hogy a színházban vannak ilyen kegyetlen dolgok is, erről beszélgettünk velük.

Az nem zavar, hogy a Médeia előadásában valójában keveset játszotok, főleg a szöveget akarjátok ér­vé­nye­síteni? Ez neked időnként nem kevés?
Sz. N.: Én azt vallom, hogy a színész a színpadon nem játszik, hanem létezik a szerepében. Lehet, hogy azon az estén, amikor ti láttátok, én voltam kevés ahhoz az elképzeléshez, amit a rendező ajánlott. De amúgy nem kevés. Még fárasztóbb így, mint az, amit a Tartuffe-ben csinálok.

Mert az olyasmi, amit gyakrabban csinálsz. Tenyeres-talpas, sokat mozgó, jó humorú figurákat rend­sze­re­sen játszol.
Sz. N.: Ez igaz, de a Tartuffe-ben attól a gyorsaságtól fáradok el, amit kért a rendező.

Dorine figurája kimondottan viccesre van véve. Tiéd a leghálásabb szerep. Kidumálhatsz a közönségnek, még közös szelfit is készítesz a publikummal. És mivel meglehetősen jól csinálod, végül téged tapsol meg legjobban a közönség.
Sz. N.: Kicsit hasonló ez, mint amikor a János vitéz előadásáról beszélgettünk a nézőkkel, és azt mond­ták, hogy nekik a boszorkány tetszett legjobban. Ez nem azt jelenti, hogy az életben ilyen gonosznak kell lenni.

A humorossága tetszik…
Sz. N.: Az tetszik a gyerekeknek, hogy hogyan működik a boszorkány az előadásban. Ahogy a Tartuffe-ben Dorine se egyértelműen pozitív szereplője a darabnak, ő minden lében tíz kanál. Olyan kisember, akinek van egy kis hatalom a kezében. A rendező is azt kérte, hogy az első felvonást igazából én „vezényeljem”. Aztán jön Tartuffe, akinek Dorine valójában azért lesz az ellenségévé, mert betoppant valaki, aki erősebb nála. Ahhoz, hogy levezényeljek egy első felvonást, tényleg be kellett kapcsolnom minden turbót. Bár játszottam hasonló szerepeket, de mindig próbálok valami újat keresni. Ez most tényleg hálás dolog. Nekem viszont a színház soha nemcsak az önmutogatásról szól, hanem hogy estéről estére alá­zat­tal mindent odaadok a nézőknek magamból.





vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor