RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2020. szeptember 23., szerda
Tekla, Líviusz

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
Trianon igazsága
2020-02. szám / FEJÉR-ERDÉLYI TERÉZ

Sárosi István Trianon című drámájának ősbemutatójával emlékezik meg a székesfehérvári Vö­rös­marty Színház a békediktátum évfordulójáról 2020. március 7-én. Igazságról, objektivitásról és önismeretről beszélgettünk Szikora János rendezővel.

Mennyire fog tükröződni az előadásban a „nemzeti önismeret” fon­tos­sága?
Sz. J.: Nem véletlenül kezdtem az olvasópróbát a delphoi jósda fölé függesztett híres mondattal: „Ismerd meg önmagad”. Ez a kategorikus imperatívusz (a feltétlen érvényességű erkölcsi törvény – a szerk.) morális parancsot fogalmaz meg. Mindig foglalkoztatott, mindig is komolyan vettem ezt a mondatot. Elég hamar rádöbbentem arra, hogy ezt a kijelentést nemcsak személyes vonatkozásban lehet használni, hanem tágabb értelemben, egy közösségre is értelmezhető, így kü­lönö­sen egy nemzet közösségére. Lépten-nyomon tapasztalhattam egész életemben, hogy Magyarországon ezzel a kérdéssel, a nemzeti önismerettel komoly bajok vannak. Az önismeretnek akkor van ér­tel­me, ha igazságokon alapszik, hiszen azért foglalkozunk önmagunkkal, hogy valamilyen fajta igazság felé vezessük az életünket, vagy annak a jegyében kormányozzuk. És pontosan ez a kritérium szenvedett csorbát nagyon sok alkalommal Magyarországon, amikor nem volt hatalmi érdek a nemzeti önismeret igazsága. Nem volt hatalmi érdek, hogy az igazságnak megfelelő té­nyek alapján értékelje egy nemzet önmagát. Azt gondolom, hogy ezekről a kérdésekről most szabadon beszélhetünk és szabadon gondolkodhatunk. Trianon léte, megoldatlansága önmagában is kötelez, füg­get­le­nül az évfordulótól.

Az előadás segít megtalálni Trianon igazságát?
Sz. J.: Ha nem láttam volna benne, akkor hozzá se kezdek a darabhoz. De látom benne, és abban bízom, hogy ha bemutatjuk, akkor egy objektív, minden oldalról körüljárt igazságot tudunk megfogalmazni. A békediktátum aláírása nem volt több egy tizenöt perces diplomáciai aktusnál, az ide vezető út azonban évtizedekre, évszázadokra nyúlik vissza – mondja a szerző, Sárosi István. Ezen az úton sokan jártak. Mindenki más-más egyéni igazság tudatában járta ezt az utat, a nemzetiségek is, a magyarok is, az osztrák-magyar politikusok is, németek, franciák, oroszok, mindenkinek megvolt a maga igazsága. Ennek az írásműnek, és reményeim szerint az előadásnak is, az a szándéka, hogy megismerjük ezt a sokféle igazságot. Többfajta szempontból van megvilágítva az eseménysorozat, amely végül is az aláíráshoz vezetett. De a sokfajta szempont nyomán kihámozható felelősség is sokfelé oszlik. Mert amikor arról beszélünk, hogyan történhetett ez meg, hogy jutottunk el idáig, akkor ezek a kérdések mögött azért az is ott van, hogy kik ezért a felelősek, ki miatt történt mindez? A felelősség vizsgálata is ott bujkál ezekben a kérdésekben, és nem lehet elmenni mellette. Ez a mű objektív és őszinte, elfogultságmentes igazságra törekszik. A felelősséget megosztja az ármánykodó cseh, szlovák és román politikusok, valamint a nem­ze­ti nacionalizmusba belevakult magyar politikusok között. Ez így együtt rajzolja ki a teljes képet.
hirdetés

Technikailag hogyan lesz megoldva ez a tárgyalás a rengeteg szereplővel? A díszlet mennyiben fog se­gíteni?
Sz. J.: Nem véletlen, hogy az emberek imádják a bírósági ügyekkel foglalkozó filmeket, mert ezek tu­laj­don­képpen krimik. Ez egy olyan bírósági ügy, amely nagyon sok tanút vonultat fel. Számtalan szereplő jelenik meg – hozzáteszem, nem légből kapott szereplők, hanem valóságos történelmi figurák. Rendkívül nagy létszámú a szereplőgárda, de kézenfekvő, hogy egy szereplő több szerepet fog játszani. Szerencsére találtam egy gyönyörű térbeli metaforát, ami kiválóan alkalmas arra, hogy úgy legyen a bírósági tárgyalás díszlete, hogy egyben más asszociációt is ébreszt. Talán a nagyközönség számára kevéssé ismert az ana­tó­miai színház fogalma: a 16. században Olaszországban építettek először ilyet a nyilvános bon­co­lá­sok szemlélhetősége érdekében. Ez egy ovális amfiteátrumszerű építmény, ahol mindenki az emeleteken állva nézi a lenti, kör alakú porondon lévő asztalon a boncolást. Rengeteg asszociációt ébreszt az em­ber­ben, ugyanakkor nagyon statikus, mégis számos lehetőséget ad sok ember mozgatására, elhelyezésére úgy, hogy ahol egykor boncasztal állt, most is lesz egy asztal. Ezen nem fogunk boncolni senkit, csak magát az ügyet. Így kerülnek fókuszba az elhangzott mondatok, gondolatok, tények és információk, ame­lyek mind-mind alkotóelemei a Trianonhoz vezető események sorozatának.




vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor