RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2020. október 24., szombat
Salamon

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
Szerelem, szenvedély, színház
2020-06. szám / Pavlovics Ágota

A címet a József Attila Színháztól vettem kölcsön, ez a teátrum új évadának frappáns mottója. Márciusról elhalasztott bemutatójuk ezzel a három szóval is leírható lenne, hiszen Patricia Res­nick és Dolly Parton 9-től 5-ig című, Tony-díjas musicalje csupa szenvedély és érzelem. Az évről
évre jobbnál jobb darabokkal kirukkoló angyalföldi teátrum következő évadáról a színház igazgatójával, Nemcsák Károllyal beszélgettünk.

Március 21-re tűzték ki Patricia Resnick és Dolly Parton 9-től 5-ig című, Tony-díjas musicaljének bemutatóját, amit felülírt a jár­vány­hely­zet miatt szükségessé vált karantén. Hogy terveznek most, mikor lesz a premier?
N. K.: Úgy látom, hogy idén nyáron nincs értelme az intenzív mun­ká­nak, felkéréseinknek eleget teszünk, és éppen ma volt egy ol­va­só­pró­bánk, de elsősorban az őszre készülünk. Szeptember 20-án mutatjuk be a Patricia Resnick – Dolly Parton musicalt, a 9-től 5-iget, pótoljuk az elmaradt bérletes előadásainkat, és azokat az előadásainkat is, ame­lyek­re jegyet váltottak a nézőink, és nem váltották vissza. Kap­kod­ni nem akarunk, nem látjuk értelmét. Online jól működünk, de újra fel kell vennünk a kapcsolattartás fonalát. A kialakult helyzetre való te­kintettel egyszerre fogjuk megtartani évadzáró és évadnyitó társulati ülésünket is. Augusztus 24-én kezdjük próbálni A Hang-villa titka című, gyerekeknek szóló mesejátékot, a történetet a Tony-díjas Alan Ayckbourn, az angol színházi világ egyik legsikeresebb szerzője írta. A misztikus világú A Hang-villa titka izgalmas élményt ígér a gyerekeknek, az előadást Simon Kornél rendezi.

Az új szezont Peter Shaffer klasszikus színjátékával, az Amadeusszal nyitják, ismerjük a darabot, a Milos Forman készítette filmet, milyen lesz a József Attila Színház előadása, és kik az alkotók?
N. K.: Mozart zsenije előtt tisztelgünk a darabbal, az előadást Koltai M. Gábor állítja színpadra, Mozart szerepét Tasnádi Bence, a Katona József Színház művésze, Salierit Fila Balázs alakítja. Az előadásban rengeteg nagyszerű Mozart-zene lesz hallható, miközben kibontakozik egy drámai történet. Salieri tehetséges zeneszerző, Mozart pedig zseni, amit nehéz überelni. Salieri féltékenysége érthető, soha nem kapta meg Istentől a zseni kategóriát. Felismeri, hogy ki ő, meddig juthat a tehetségével, és pöröl az éggel, mert rájön, hogy Mozart soha nem lesz belőle. A darabot október 10-én mutatjuk be.

Tasnádi István zenés, romantikus játékával, a Szibériai csárdással folytatódik az évad, a darab alapja pedig egy a valóságban is megtörtént különleges eset.
N. K.: Tasnádi István Szibériai csárdása azoknak a katonáknak a kalandjait idézi meg, akik az első vi­lág­háború idején, évek óta távol az otthonaiktól, Szibériában, hadifoglyokként éltek, és a hazatérés re­mé­nyé­ben szinte a semmiből hangszereket barkácsolva, a női szerepeket is eljátszva bemutatták tá­bor­pa­rancs­no­kuknak Kálmán Imre remekművét. Zseniális mű a túlélésről, az élni akarásról. Nagyszerű lehetőség a színészkollégáknak is, hogy több módon megmutassák, hogy lehet túlélni a háborút, hogy lehet túlélni bármilyen életveszélyes helyzetet. A darab témája kicsit emlékeztet Fábri Zoltán Két félidő a pokolban című filmjére. Simon Kornél viszi a sokszereplős történetet végig, partnereként Zsigmond Emőkét láthatják a nézők, a színház a színházban előadást Hargitai Iván rendezi.

Legendás darabbal indítják a 2021-esztendőt, Spiró György Az imposztor című komédiájával.
N. K.: Nagyon szerettem Spiró György Az Ikszek című regényét, a belőle készült előadást pedig láttam a Katona József Színházban. Az imposztor annak idején Major Tamás számára készült, és bizonyos ér­telemben róla szól, aki halála előtt nem sokkal el is játszotta a főszerepet. Hihetetlen erős intellektussal beszélt mindannyiunk életéről. Boguslawski, a színész a cári Oroszországhoz tartozó Litvánia lengyel színházába érkezik vendégjátékra, a darab minden pillanatban a színház belső életéről, a fenntartóval és a közönséggel való kapcsolatáról szól, sok rivalizálással, örömmel és félelemmel. Boguslawski szerepében Benedek Miklós lép a József Attila Színház színpadára, a rendező Bagó Bertalan lesz.
hirdetés

Elsőként Latabár Kálmán és Csortos Gyula aratott hatalmas sikert az Egy szoknya, egy nadrágban, né­hány éve pedig Rudolf Péter és Bajor Imre kápráztatta el a nagyérdeműt egy nagyon szórakoztató filmben.
N. K.: Hagyomány, hogy a színházi évadot felhőtlen kikapcsolódást ígérő darabbal zárjuk. Biztos vagyok benne, hogy a közönség remekül fog szórakozni az Egy szoknya, egy nadrág című előadáson. Barabás Pál eredeti története szellemes, Fényes Szabolcs zenéje remek, ráadásul a rendező személye is garancia rá, hogy a közönség nagyszerűen fogja érezni magát, ugyanis az előadást színházunk Örökös tagja, Bodrogi Gyula állítja színpadra. A bemutató 2021. március 20-án lesz.

Érkeznek-e a színházhoz új művészek, alkotók?
N. K.: Van egy pár művész, aki több szerepben is itt van nálunk. Ilyen például három fiatal, Lukács Dániel, aki a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója, Blahó Gergely, aki pár éve végzett és Horváth Sebestyén Sándor, aki a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művésze volt. Továbbra is számítunk Galkó Balázsra, és csatlakozik hozzánk valamikori évfolyamtársam, Újvári Zoltán, akivel a Budapesti Ka­ma­ra­színházban játszottunk együtt.

Hol tartanak a színház további felújításával kapcsolatos terveik?
N. K.: Remény van rá, hogy a továbbépítési munkát folytathatjuk. A következő négy évben a színház a főváros fenntartásában, az EMMI támogatásával működik majd. Bízunk benne, hogy számos praktikus újítást tartalmazó terveinket a kormány is támogatni fogja.

Jövőre lejár az igazgatói pályázata, fog pályázni újra?
N. K.: Úgy döntöttem, hogy még egy ciklust megpróbálok, jó lenne befejezni, amit elkezdtünk. Jó ide jönni, nem hiszek a feszültséggel teli színházban, nálunk családias a hangulat. Jó társaim vannak, dicséret illeti őket. Az is nagyon jó érzés, hogy szeret bennünket a közönség.



vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor