Impresszum | Előfizetés  
  2024. április 16., kedd
Csongor

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
„Kortalan emberi érzelmeket mutat be, mint a hűtlenség és a szerelem”
2021-04. szám / Nagy Klaudia

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes Magyarország egyik legnagyobb létszámú, hivatásos nép­táncegyüttese. Sokszínű repertoárjuk a nagyformátumú történelmi táncjátékoktól az autentikus folklór­mű­so­rokig, a dramatikus táncszínházi előadásoktól a népi hagyományainkon alapuló
mesedarabokig terjed. Produkcióikat a rendkívüli dinamika, ­a néptáncok virtuozitása és a színpadképek látványossága jellemzi. Legújabb előadásukban, A hűtlen feleségben népköltészetünk talán legrejtélyesebb és legmélyebb emberi érzelmeket ábrázoló, halálos tragédiával végződő históriáját elevenítik meg. Zsuráfszkyné (Zs.) Vincze Zsuzsa Harangozó Gyula-díjas, Érdemes Művésszel, a Magyar Nemzeti Tánc­együttes szakmai vezetőjével a készülő előadásról beszélgettünk, aki nemcsak társrendezőként, hanem dramaturgként és jelmeztervezőként is közreműködik a létrehozásban.

Miért A hűtlen feleség balladát szerették volna feldolgozni?
Zs. V. Zs.: A Müpa igazgatója, Káel Csaba szeretett volna egy tánc­játékot az együttestől a már műsoron lévő darabok, a Betyárvilág és A Tenkes kapitánya mellé. A férjemmel, Zsuráfszky Zoltánnal, aki az együttes művészeti vezetője, azon gondolkodtunk, milyen balladát dol­goz­zunk fel, ami érdekes, aktuális lehet, amely „kortalan” emberi érzelmeket mutat be. S mivel a szerelem, a hűtlenség és megcsalás a párkapcsolatok örök témája, a választás egy régi stílusú, székely népballadára, A hűtlen feleség történetére esett. Ez a ballada műfa­já­hoz híven annyira tömör, szűkszavú, hogy csak annyit lehet tudni, hogy a férj rajtakapja a feleségét egy Barcsai nevű szeretővel, és utána kegyetlen bosszút áll, levágja a szerető fejét, a feleségét pedig elégeti.

Miért lett a műfaji meghatározása bűnügyi táncdráma?
Zs. V. Zs.: Arra gondoltam, képzeletben nyomozzuk ki, miért történt meg ez a szörnyűség, mi lehetett az oka. Eszerint a mi történetünkben a fiatal lány éppen férjhez készül menni egy férfihoz, akit nem szeret. A darab folyamán kiderül, a szerelme katona volt hosszú évekig, de a nő már lemondott róla, hogy valaha visszatér. Ezért férjhez adják máshoz. A lakodalom kellős közepén viszont megjelenik a régi szerető, Barcsai. (A darab valójában nem a hűtlenségről szól, ahogyan a cím ígéri, inkább az igaz szerelemről, nemcsak a hűtlenségről, hiszen a nő egész életében ezt a férfit, Barcsait szerette, hanem a múlhatatlan szerelemről.) De a frigy megköttetett, már nincs visszaút, a fiú bánatában elbujdosik, a nő pedig ottmarad a férjével egy rossz házasságban. A színpadképből is látszik, egy kalitkába zárva úgy érzi, mennek az évszakok, futnak az évek, közben a fiatalság táncol, mulat. Körforgásszerűen telnek az évszakok, és ez a nő egyre jobban szenved a férjével való közös életétől. Számomra a férj nem egyértelműen negatív szereplő, csak egyszerűen nem találnak viszonzásra az érzései. Mikor végképp kilátástalanná válik a kapcsolatuk, összevesznek, a férj „elmegy”. Ekkor betoppan Barcsai, a két szerelmes néhány percre egymásra talál, de a férj visszatér és rajtakapja őket. A csúcspont maga a kivégzés lesz, ezt a végső, nagy katartikus koreográfiát Zsuráfszky Zoltán, a darab rendező-koreográfusa a Honvéd Férfikarral, nagy zenekarral és az összes táncos szereplővel állítja színpadra. Nem szokványos néptáncműsor lesz, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncosai, zenészei mellett a Honvéd Férfikar mint színházi szereplő fog részt venni benne, tehát nagyon sokszínű és újszerű előadást tervezünk.
hirdetés

Mitől különleges a zenei világa?
Zs. V. Zs.: Nemcsak eredeti népzene hallható majd – bár a Magyar Nemzeti Táncegyüttes küldetése a folklór, a magyar népművészet megismertetése, megszerettetése –, hanem a Férfikar Kodály-népdal­fel­dol­gozásai mellett világzenei művek is felcsendülnek. A zeneszerző Eredics Benjamin, a Söndörgő együt­tes fiatal, tehetséges tagja, aki nemrég a Müpa Zeneműpályázatán zeneszerzői díjat nyert, ezért is gondoltuk, hogy bevonjuk a munkába.

Mindig virtuóz táncelőadásokat szoktak létrehozni. Ezúttal a táncosok számára mi lesz a nagy kihívás?
Zs. V. Zs.: Ahogy a zenei felvetés, úgy a tánc is műfajában sokszínű lesz. Az autentikus táncanyag mellett megjelenik a kortárs néptánc, erős Molnár-technikai alappal, ami különlegesen nagy technikai felké­szült­séget igényel a táncosoktól, igazi táncművészi feladat. Ebben az előadásunkban is kiváló táncművészek mutatkoznak be, a férj szerepében Tókos Attila Harangozó Gyula-díjas táncművész, Barcsai szerepében Barka Dávid ifjú Junior Prima-díjas táncművész, Oltárczy Mária, aki elnyerte a Magyar Táncművészek Szövetségének Év táncosa díját. (A másik szereposztás is nagyszerű táncosokból áll: Paput Júlia, Sánta Gergő, Szeverényi Barnabás.) Tehát olyan szólistákkal fogjuk végigvinni a darabot, akiknek nagyon mély tánctechnikai tudással kell rendelkezniük, mindamellett, hogy az eredeti táncanyagot is a legkiválóbban ismerik. A kortárs néptánc betétek, illetve a Molnár-technikából építkező lírai pas de deux nagy fel­ké­szült­séget igényelnek. Reményeink szerint ez a nagyszabású produkció – 42 táncos, zenészek és a Honvéd Férfikar 42 kórustagja – nagy érdeklődésre számít majd a közönség körében.

Amennyiben a vírushelyzet megengedi, online térben mutatják be a produkciót. Már több mint fél éve zárva vannak a színházak, várják már a visszatérést?
Zs. V. Zs.: Május 18-án tartjuk a stream premiert, reméljük, hogy sikerül egy olyan felvételt készíteni, amivel felkeltjük az érdeklődést, és majd ha már lehet, „élőben” is bemutathatjuk. Büszkén vállaljuk az identitásunkat, vállaljuk azt, hogy a néphagyományból, közös örökségünkből hozunk létre olyan értékes alkotásokat, amelyeket az embereknek ma, a 21. században is van kedvük megnézni, bele tudják élni magukat. Nagy nehézség számunkra, hogy nem tudunk eleget próbálni, hiszen a mostani helyzet a táncművészeknek ugyanolyan parkolópálya, mint az élsportolóknak. Most nekünk is türelmesnek és nyu­godt­nak kell lenni, de én nagyon bízom benne, hogy lassan elindul az élet. Hiányzik a közönség, nagyon szeretnénk már színpadon lenni.

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor