Impresszum | Előfizetés  
  2024. április 20., szombat
Tivadar

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Művészet itt, művészet ott, művészet mindenhol
márciusban, a Jászaiban

2022-02. szám / Pavlovics Ágota

A tatabányai Jászai Mari Színház csapata soha nem volt híján a kreatív ötleteknek, ezek egyi­ke­ként valósult meg 2015-ben a MOnodráma és STúdiószínházi FESZTivál (MOST FESZT), amelyet azzal a céllal hívtak életre, hogy a vidéki, a független és a határon túli társulatok monodráma és
stúdiószínházi előadásainak bemutatkozási lehetőséget teremtsenek. Ezek az előadások témáikat, meg­va­ló­sí­tásukat illetően nem tartoznak a fősodorba, ugyanakkor művészi értékük okán sok színházszerető érdeklődésére tarthatnak számot, amit sebesen igazolt a gyakorlat is, hiszen a rendezvény rövid idő alatt a szín­házba járók fókuszába került. A népszerű seregszemle immár törzsközönséggel is büszkélkedhet, 2018 novembere óta pedig a Magyar Fesztivál Szövetség tagja. Az idei rendhagyó fesztiválról a teátrum pro­dukciós vezetőjével, Juhász Károllyal beszélgettünk.

Nekünk, átlagos színházba járóknak arról sincs túl sok ismeretünk, hogy pontosan miből áll egy színház igazgatójának feladatköre, arról pedig még kevesebb fogalmunk van, hogy mit csinál egy produkciós vezető. Bemutatná a munkáját?
J. K.: Ez egy operatív vezetői pozíció, foglalkozom az értékesítéssel, produkció gyártásával, pályázatokkal, összehangolok minden mű­vé­sze­ti és gazdasági területet, hogy csak a legfontosabbakat említsem.

Hogy vágtak bele a MOST FESZT-be 2015-ben?
J. K.: Határozott elképzelésünk volt arról, hogy mit szeretnénk, füg­get­len színházak, vidéki és határon túli színházak előadásait akartuk meghívni, színházunk fővároshoz való közelsége miatt budapestieket nem kértünk fel. Tematikailag kezdettől fogva nem a mainstream, ha­nem különlegesebb formanyelvű előadásokban gondolkodtunk. Szelektorokat nem akartunk felkérni, ezért magunk válogattunk, Crespo Rodrigo, a színház igazgatója, Mihály Csaba művészeti főtitkár, színész és én. Az első évben mi kerestünk az elképzelésünknek megfelelő produkciókat, de már a második évtől sok monodráma és stúdió előadás javaslatot kaptunk, a színházak tudták, milyen előadásokat várunk.

Az elmúlt két évben a MOST FESZT-et is érintette a járvány miatti bezárás.
J. K.: Úgy fogalmaznék inkább, hogy érintette is, meg nem is, hiszen az eredeti, márciusi időponthoz ké­pest 2020-ban és 2021-ben is szeptemberben rendeztük meg a fesztivált, így a járványos időszakban nem kellett elhagyni, csak elhalasztani a programot.
hirdetés

2022-ben a szokásos időben, vagyis márciusban lesz, ráadásul megfejelik egy további fesztivállal.
J. K.: Egy pályázati támogatásnak köszönhetően márciusban MOST PLUSZ néven összművészeti napokat is rendezünk, az utóbbi kulturális seregszemle nem hagyományteremtő, hanem egy örömteli, a MOST FESZT-et színesítő újdonság. Az eseménysorozat március 20-tól március 27-ig, vasárnaptól vasárnapig tart majd. A MOST FESZT ezen a különleges kulturális kavalkádon belül március 23. és 27. között lesz. Rendkívül színes az általunk kínált paletta, és számos helyről jönnek hozzánk a nézők is, nemcsak Tatabányáról és a környező városokból, de Budapestről is. Büszkék vagyunk rá, hogy az elmúlt évek alatt nagyon népszerű lett a MOST FESZT, vannak, akik két napra jönnek, és megnéznek 4 előadást, mások a 10 előadásból álló bérletet választják, kialakult a törzsközönségünk.

Mivel várják a törzsközönséget és az új nézőket az idei MOST FESZT-en?
J. K.: Idén 5 monodrámát és 5 stúdiószínházi előadást válogattunk be a fesztiválra. A témák három cso­port­ba oszthatók, az elsőbe a női témák tartoznak, mint például Visky András Pornó című, egyszemélyes játéka, a Weöres Sándor Színház vendégjátékát Csonka Szilvia színésznőként és rendezőként is jegyzi. A szerzőt személyes tapasztalatai, a saját meg nem született gyereke miatt érzett fájdalom ihlette írásra, a darab március 27-én lesz látható. A második a férfi témák csoportja, amelyek közül megemlítem a Táp Színház és a Füge produkció Roletti avagy Jakab és János legendás barátsága című stúdióelőadását, amely a férfibarátság határait feszegeti. A két szereplő Jankovics Péter és Szabó Zoltán, a darabot március 26-án láthatja a közönség. A harmadik a férfi-női témák csoportja, ezek közül a Szkéné Színház és az Ördögkatlan Produkció előadását szeretném megemlíteni, az Elem című dráma Háy János azonos című novellája nyomán készült. Az előadással egy idős házaspár – Kerekes Éva és Mucsi Zoltán játssza – hétköznapjaiba pillantunk bele. A rendező Bérczes László, a produkció Rozs Tamás zenész köz­re­mű­kö­désével március 26-án kerül műsorra. Szakmai zsűri ítéli oda a legjobb előadásoknak járó díjakat, és a közönségzsűri is kiválasztja a bemutatott produkciók közül azt, amelyiket a legtöbbre értékeli.

Milyen művészeti ágak képviselőivel találkozhatnak a nézők a MOST PLUSZ fesztivállal kiegészülő MOST FESZT-en?
J. K.: A szokásos ITT ÉS MOST programjainkat – például bor- és sajtkóstoló, közönségtalálkozók, kiállítás, koncertek – már ismeri a közönség, röviden még néhány kiragadott program, lesz Painting Action, Opera stand-up, utcaszínház, A tavasz fuvallata címmel pedig Illés Eszter (fuvola) és Bábel Klára (hárfa) ad koncertet az Óvárosi templomban március 27-én.

Mivel készülnek a gyerekeknek?
J. K.: A teljesség igénye nélkül lesz Kezeslábas előadás 0-4 éves korig, Bogyó és Babóca ünnepel szintén a kicsiknek, A szomjas troll és egyéb furcsaságok címmel Varró Dániel és Molnár György irodalmi programja általános iskolásokhoz szól, lesz Gryllus-koncert és még sok minden más.

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor